2024. szeptember 15., vasárnap

Nyugdíjak tegnap, ma, holnap

Hét év alatt 29 százalékot emelkedett az idősek járandósága

Nagyjából egy hónappal ezelőtt jelezte először Ana Brnabić kormányfő, hogy 2022 januárjától valamivel több mint 5 százalékkal növekedhetnek a nyugdíjak. Újabban pontosabb adatot, 5,5 százalékot emlegetnek a kormányilletékesek, és a nyugdíjas társadalom korábbi tapasztalatai alapján valószínűnek tűnik, hogy körülbelül ennyivel kell majd megelégedniük. Végleges döntés az év vége felé várható.

 A nyilvántartás szerint 2014 novembere óta, amikor megkezdődött a pénzügyi konszolidáció időszakának kikiáltott periódus, és amikor átlagban 4,9 százalékkal lefaragták a nyugdíjakat (a legalacsonyabbakat nem bántották), máig 5 alkalommal emelték az idősek járandóságát: 2015-ben, 2016-ban, 2017-ben, valamint tavaly és az idén januárban. Siniša Mali pénzügyminiszter az eddigi nyugdíjemelések eredményét összegezve a Tanjugnak azt mondta, az idei, 5,9 százalékos emeléssel együtt 2014-hez képest ma 29 százalékkal magasabbak a nyugdíjak.

A Köztársasági Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap (PIO fond) adatai szerint a 2015 decemberére kifizetett nyugdíjak 1,25 százalékkal voltak magasabbak az addigiaknál, a 2016 decemberére járó ellátmány 1,5 százalékkal emelkedett, a 2017 decemberére folyósított összegek pedig 5 százalékkal növekedtek. 2018-ban úgymond befejeződött a pénzügyi konszolidáció, az októberre kifizetett nyugdíjakból már nem vontak le az állam pénzügyi helyreállítási szükségleteire. 2019 decemberében módosították a nyugdíjtörvényt, így 2020 januárjától kezdődően az ún. svájci modell szerint évente egyszer korrigálják az időseket megillető összegeket, 50 százalékban a kiskereskedelmi árak emelkedése, 50 százalékban pedig a nettó átlagbér alakulása szerint. Ennek alapján növelték az ellátmányt tavaly januártól 5,4, az idén pedig 5,9 százalékkal. Többször felmerült, hogy a svájci modellt ki kellene egészíteni, mert így a nyugdíjak hamar és nagyon lemaradnak a bérek mögött, de erről egyelőre nincs döntés.

Az alap illetékesei arra is emlékeztettek, hogy az utóbbi időben gyakorlattá vált, hogy a nyugdíjasok évente egyszer, rendszerint év vége táján ,,újévi és karácsonyi” ajándékot kapnak az államtól. 2016-ban és 2017-ben ez 5000-5000 dinár volt, 2018-ban 3000, majd 2019-ben ismét 5000. Miután a járvány felütötte fejét, tavaly áprilisban 4000, majd decemberben 5000 dinárt utaltak át az öregeknek. Mint ismeretes,  az idén szeptemberben a nyugdíjasok a pandémia következményeinek enyhítése végett összeállított kormánycsomag részeként 50 eurónak megfelelő összegre számíthatnak (a többi polgárnak is megígért segélyen fölül). Viszonylag új információ, hogy jövő év februárjában minden nyugdíjas 20 000 dináros egyszeri támogatást kap, azt viszont már régebb óta emlegetik, hogy kormánykörökben szóba került egyféle garantált nyugdíj bevezetése. Ezt a 100 eurónyi havi ellátmányt azok a 65 éven felüliek kapnák, akik valamilyen okból semmilyen nyugdíjra nem jogosultak, és más bevételük sincs. A garantált nyugdíjnak nevezett szociális juttatás részletei még nem kristályosodtak ki, nem tudni, mikor vezetik be, illetve bevezetik-e egyáltalán.