2024. szeptember 15., vasárnap

Munkalehetőség újabb tízezer fiatalnak

Az idén is folytatják az Első fizetésem akciót

Darija Kisić Tepavčević munkaügyi, foglalkoztatási és szociálpolitikai miniszter bejelentette: újabb 10 000 fiatal kap lehetőséget arra, hogy az Első fizetésem program keretében először létesítsen munkaviszonyt.

Tavaly, a fiatalok foglalkoztatását serkentő program első évében 8224 fiatalnak nyílt alkalma arra, hogy megtalálja első munkahelyét és pénzt keressen. A tárcavezető kiemelte, hogy a 9 hónapra elhelyezkedett, állami támogatással bérezett fiatalok között végzett véleménykutatás eredményei szerint több mint 90 százalékuk a barátainak is ajánlaná, hogy vegyenek részt ilyen programban, 80 százalékuk pedig úgy nyilatkozott, hogy a 9 hónap elteltével továbbra is ugyanannál a munkaadónál szeretne dolgozni.

A tavalyi siker nyomán a kormány úgy döntött, hogy az idén folytatja az Első fizetésem akciót.

,,A programban részt vevő vállalatokat járva azt tapasztaltuk, hogy szinte minden munkáltató szívesen megtartaná azokat a fiatalokat, akik nála szerezték első munkatapasztalataikat az államilag támogatott munkahelyen. Ez is arra utal, hogy tavaly sikerrel járt az elképzelésünk, ezért folytatni szeretnénk a foglalkoztatás serkentésének ezt a formáját.”

A miniszter asszony hozzáfűzte, hogy az országos foglalkoztatási szolgálat nyilvántartásában szereplő, 30 évnél  fiatalabbaknak nyújtanak lehetőséget arra, hogy munkaviszonyt létesítsenek. Havi juttatásukra az idén többet fordít az állam, mint a tavalyi fordulóban – közölte a munkaügyi és foglalkoztatási tárca sajtóirodája.