2024. szeptember 15., vasárnap

Nyolcvanezer építőhely az országban

Pillanatnyilag mintegy 1000 kilométer autópályát és gyorsforgalmi utat építünk, illetve tervezünk, a közlekedési infrastruktúrába történő beruházások értéke körülbelül 23 milliárd dinár, ami a bruttó hazai terméknek csaknem a fele. Országszerte több mint 80.000 építőhelyen folyik a munka, egyidejűleg ennyi építkezés Szerbia újabb kori történetében még nem fordult elő. Az építőiparban, amely a hazai gazdaság vezető ágazata lett, nincsenek munkanélküliek – jelentette ki az építőmunkások napja (augusztus 8-a) alkalmából Tomislav Momirović építésügyi, közlekedési és közműfejlesztési miniszter.

,,Félmilliárd eurót fektetünk a vízi közlekedés és a vízi útvonalak fejlesztésébe, valamint a dunai és a szávai kikötők korszerűsítésébe. Most valósítjuk meg Délkelet-Európa legnagyobb és legértékesebb projektumát, a belgrád–szabadkai gyorsvasutat mint a Budapestig vezető vasúti korridor részét, melyen majd a legmodernebb svájci szerelvényeken mindössze fél órát kell utazni Belgrád és Újvidék között” – emelte ki a miniszter. Megállapítása szerint az építőipar az év eleje óta a gazdasági növekedés egyik alapvető tényezője, és már bizonyos, hogy a szektor teljesítménye ,,a harmadik negyedévben további mintegy 30%-kal gyorsul. Az elindított projektumok a polgároknak biztonságos, gyors és korszerű utazást tesznek lehetővé az ország és a térség minden fontosabb településére és üzleti központjába, a gazdaságnak pedig sokkal könnyebb hozzáférést a régi és az új piacokhoz.”