2024. szeptember 15., vasárnap

Ingyenfedél feletted

Magyarcsernye és Nagykikinda községben is gazdára talált egy falusi ház

Sikeresen zajlik az otthontámogatási és vidékfejlesztési pályázat, amely során fiatal földművesek, illetve párok juthatnak fedélhez a fejük felett. Az állam két legyet üt egy csapásra, segít a 45 évnél fiatalabbaknak, valamint reményeik szerint ennek köszönhetően is újranépesítik a vidéket. Az akció még mindig tart, jelentkezni továbbra is lehet, egészen az ősz derekáig. Az elbírálás folyamatosan zajlik, aki gyorsabban jelentkezik, nagyobb eséllyel nyer.

Az első szerencsés tulajdonosok már megvannak. Ők voltak azok, akik nem halogatták a pályázat beküldését.  A szerződéseket Milan Krkobabić vidékfejlesztési miniszter tegnap írta alá a sikeres jelentkezőkkel Belgrádban.

Az első körben összesen 14 otthon talált gazdára a rurális környezetben. Ebből 12 családról, illetve közös háztartásban élő párról van szó, valamint 2 egyedülálló fiatal földművesről.  Az új tulajdonosok Szerbia különböző községeiben, falvaiban találtak falusi otthonra: Piroton, Magyarcsernyén, Bácson, Palánkán, Lučaniban, Vladičin Hanban, Nagykikindán, Pecsincén (Pećincin) és Trstenikben.

A vidékfejlesztési miniszter szerint nagy nap ez Szerbiának. Beszédében arról biztosította a sikeres és a leendő pályázókat, hogy a falura költöző családoknak nemcsak a házvásárlásban lesz a segítségére az állam, hanem az egzisztenciájuk megteremtésében is számíthatnak a támogatásra. Ösztönözni fogják a szövetkezeti mozgalom, a falusi turizmus fejlesztését, és más, hasonló ágazatokat, amelyekben a falura települők is megtalálhatják a számításukat.

A miniszter megismételte korábbi kijelentését, hogy nagyszámú pályázat érkezett, és a túljelentkezés miatt az első körre szánt 500 millió dináros állami támogatást várhatóan még november 1-je előtt ki fogják osztani.

A kedden átnyújtott támogatásokról néhány nappal korábban, pénteken döntött az illetékes bizottság. Ekkor a következőket nyilatkozta Milan Krkobabić.

– Összesen 16 millió dinár vissza nem térítendő támogatást hagyott jóvá ma az állam. Szerbia minden részéből 12 pár és 2 személy költözhet hamarosan vidékre, hogy önálló életet kezdjen a saját telkén. A legolcsóbb ház Pirot közelében, Poljska Ržana településen kelt el 835 ezer dinárért, a legdrágább pályázata megkapta az 1,2 millió dináros maximális keretösszeget. Ez a ház a Bács közelében, Vajszka faluban talált gazdára.

A jelenlegi értékelés szerint a családosok vannak messze előnyben a pályázat során, de jelentkeztek fiatal földművesek, és olyanok is, akik eldöntötték, hogy maguk mögött hagyják a városi életet és falura költöznek. A legtöbb kérelem olyan községekből érkezett mint Pirot (olyan településekről mint Poljska Ržana, Veliki Suvodol, Berilovac), Magyarcsernye (Szerbcsernye, Tóba), Palánka, Lučani, Vladičin Han, Bács, Nagykikinda, Pecsince – árulta el a miniszter.

Az első sikeres pályázók egyike egy belgrádi pár, akik elkötelezték magukat a falusi élet mellett. Egy rendszergazda az építési projektvezető élettársával a Trstenik melletti Dublje településre költözik. A munkájukat ezentúl otthonról, a tulajdonukba került falusi házból végzik.