2024. szeptember 14., szombat

Minibuszokkal gazdagodnak a szerbiai falvak

Vidéken még mindig nagy gondot okoz a buszjáratok hiánya, így sokan nehezen jutnak el egyik faluból a másikba, vagy a legközelebbi városba: az iskolába, az orvoshoz, a postára.

Az igények valódiak és mindennapiak, a távolságok pedig rövidek, de teljesíthetetlenek – nyilatkozta Milan Krkobabić vidékfejlesztési miniszter, miután csütörtökön kiírták a minibuszok beszerzésére vonatkozó pályázatot a vidéki lakosság tömegközlekedési feltételeinek megkönnyítése céljából.

– Ez az első lépése annak a tervnek, hogy a falusi közösségeket közelebb hozzuk ahhoz, ami a legtöbb helyen karnyújtásnyira van, viszont mindenki számára elengedhetetlen – mondta Krkobabić.

A kormány vissza nem térítendő támogatást nyújt a minibuszok vásárlásához abból a célból, hogy megkönnyítse a falusi lakosság közlekedését a települések között. A mini autóbuszjáratok bevezetésére az önkormányzatok pályázhatnak, legfeljebb 7 millió dinárra. Erre a célra az állami költségvetésből 120 millió dinárt különítettek el.

A projektum megvalósulásával javulna a vidéken élők életminősége, hiszen könnyebben teljesítenék a napi feladataikat. A pályázat szeptember 3-áig áll nyitva.