2024. december 22., vasárnap

Fókuszban az önkormányzatok

Az iskolák és a vadászegyesületek is pályázhatnak a mezőgazdasági titkárság újabb kiírásán

Újabb hét pályázatot jelentetett meg a Tartományi Mezőgazdasági Titkárság a héten. A földműves gazdaságok fejlesztésére előirányzott, korábban meghirdetett 864 millió dináros támogatási keretösszeg mellett további 1 milliárd 196 millió dinárt szánnak a mezőgazdasági érdekeltségű projektek megvalósítására. Ezekre az eszközökre elsősorban az önkormányzatok pályázhatnak, de két kiírásra a vadászegyesületek és a mezőgazdasági szakiskolák is jelentkezhetnek.

A legnagyobb keretösszeget ezúttal a városi vízvezetékek és a szennyvízelvezető hálózatok felújítására szánják. Erre a célra 480 millió dinár értékben pályázhatnak a vajdasági önkormányzatok – tudtuk meg Ótott Róbert titkárhelyettestől.

– A kiírás két tételből áll: a vízvezeték-hálózatok korszerűsítésére 400 millió dinár áll rendelkezésre, a szennyvízelvezető csatornahálózatok kiépítésére és újítására pedig 80 milliós keretösszeget irányoztunk elő. Az előző évekhez képest némiképp változtattunk a pályázás feltételein is. Megemeltük ugyanis a maximálisan megpályázható összegeket. Az eddigi években a vízvezetékek karbantartására az önkormányzatok projektenként legfeljebb 20 millió dinárra pályázhattak, az idén viszont megdupláztuk ezt az összeget. A jelenlegi kiírás esetében tehát 40 millió dinár is elnyerhető a városi vízvezeték-hálózatok újítására. A csatornahálózatok kiépítésére viszont a korábbi 10 millió helyett akár 15 millió dináros támogatási összeg is igényelhető a tartományi titkárságtól.

A titkárhelyettes hangsúlyozta, hogy a felsorolt tételekre előzőleg kidolgozott tervdokumentáció alapján tudnak pályázni az önkormányzatok. Az idén viszont lehetőséget biztosítottak arra is, hogy a kiírás keretében az említett tervek kivitelezésére is pályázhassanak a helyi vezetések – tette hozzá Ótott.

MEGKÖZELÍTHETŐ, ÚJULÓ BIRTOKOKAT!

A mezőgazdasági termelőket is érintő fejlesztések közül a titkárhelyettes a határutak felújítására és kiépítésére vonatkozó pályázatot emelte ki. A kiírás értelmében elsősorban a dűlőutak zúzott kővel való borítását, illetve a sárlerázók kiépítését és újítását támogatják. Az erre a célra előirányzott 200 millió dináros keretösszeggel a parcellák hatékonyabb elérését kívánják segíteni, de szavatolni szeretnék a biztonságosabb közlekedést is – emelte ki Ótott. Elmondta azt is, hogy erre a célra legfeljebb 20 millió dinár értékű projektekkel pályázhatnak az önkormányzatok.

Ótott Róbert (Fotó: Ótos András)

Ótott Róbert (Fotó: Ótos András)

– A határutak karbantartása mellett fontosnak tartjuk a vízelvezető és öntözőcsatornák gondozását is. Az ilyen jellegű munkálatokat az idén 247 millió dinárral támogatjuk. További 151 milliós keretösszeget tervezünk az erdősítés támogatására is. Ezen a kiíráson elsősorban a fásításra és az erdei utak kiépítésére vonatkozó projektekkel tudnak pályázni az önkormányzatok – sorolta a lehetőségeket a titkárhelyettes. Ótott hangsúlyozta a földtagosítási folyamatok pénzelésének lehetőségét is. A rendelkezésre álló 70 millió dináros keretösszeggel ugyanis támogatják az eljárások megkezdését, de a már folyamatban levő birtokrendezéseket is segítik.

Az önkormányzatok részére kiírt pályázatokra március 12-éig adhatók át a kérelmek. Kivételt képez a vízelvezető és öntözőcsatornák gondozására vonatkozó kiírás, amelyre egészen október 15-éig lehet pályázni – ismertette a határidőket a titkárhelyettes. Kiemelte, hogy az önkormányzatok esetében az idéntől az igénylés kizárólag elektronikus úton történik. A mezőgazdasági titkárság tervei között szerepel ugyanis az, hogy 2022-re minden pályázati vonalat digitalizáljanak – vázolta a célokat Ótott.

ESZKÖZBESZERZÉSI PÁLYÁZATOK

A február 10-én megjelentetett pályázatok között szerepel az a kiírás is, amellyel a vadászegyesületek munkáját szeretnék segíteni. A pályázat értelmében 25 millió dinár áll a vadászattal foglalkozók rendelkezésére ahhoz, hogy bővítsék az eszköztárukat. A felszerelés mellett vadászati létesítmények építésére és újítására is át lehet adni a kérelmeket, amelyeket március 9-éig fogadja a titkárság – ismertette a kiírás feltételeit a titkárhelyettes.

– Eszközbeszerzésre pályázhatnak a mezőgazdasági iskolák is. A számukra előirányzott 23 millió dináros keretösszegre február 26-áig adhatják át az igényléseiket. Az oktatási intézmények olyan projektekkel jelentkezhetnek, amelyek a gyakorlati oktatáshoz szükséges eszközök vásárlására irányulnak. A fóliasátor építésétől az erőgépek vásárlásáig minden olyan eszköz beszerzésére pályázhatnak, amellyel a fiataljainkat hatékonyabban lehet a mezőgazdaság fortélyainak elsajátítására ösztönözni – mondta Ótott.

Emlékeztetjük az érdekelteket, hogy továbbra is nyitva áll az a korábban megjelentetett hét kiírás is, amelyekkel a tartományi mezőgazdasági titkárság a vajdasági gazdákat segíti. Mint arról korábban is beszámoltunk, az újonnan bejegyzett gazdaságok mellett az idén is támogatják az öntözőrendszerek kiépítését és fejlesztését. Pályázhatnak a gyümölcsösök és a szőlőskertek tulajdonosai, illetve a fóliasátras és organikus termelők is, de a farmok és a feldolgozással foglalkozó termelők is támogatáshoz juthatnak eszközök beszerzésére. A megjelent pályázatok feltételeiről a mezőgazdasági titkárság honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás