2024. december 22., vasárnap

Siniša Mali a gazdasági tárca élén (is)

A kormány menesztett minisztere új mozgalmat alapít

Siniša Mali pénzügyminiszter veszi át Rade Basta gazdasági miniszter teendőit, amíg új minisztert nem választanak helyére – ekképpen döntött pénteken Ana Brnabić kormányfő, miután a kormány úgy határozott, hogy sürgős eljárásban a parlament elé terjeszti Basta menesztési indítványát. A képviselőház délután jóváhagyta a miniszter leváltását, az új tárcavezető személyének meghatározásáig és elfogadásáig tehát a pénzügyminiszter tölti be a gazdasági miniszter szerepét is.

Rade Basta a Dragan Marković Palma által vezetett Egységes Szerbia pártkádere, akinek a menesztését már korábban javasolta a szervezet. Az utóbbi időszakban azt írták a miniszter számlájára, hogy a párt- és kormánypolitikával ellentétes nézeteket kezdett vallani, és ezekről nyilatkozatokat is tett a médiában. Például kifejezte meggyőződését, hogy Szerbiának szankciókat kellene bevezetnie Oroszországgal szemben, annak érdekében, hogy sikeresebb legyen az ország gazdaságpolitikája. Basta abbeli véleményének adott hangot, hogy a közös európai külpolitika irányelveinek szem előtt tartása lenne a megfelelő út Szerbia számára. Mindemellett a Szerbia az erőszak ellen elnevezésű tüntetéssorozat kapcsán is nyilatkozatot adott, s ennek kapcsán úgy vélekedett, hogy a kormány minden miniszterének részt kellene venni ezeken a megmozdulásokon. Basta leváltását most is saját pártja, illetve a Szerbiai Szocialista Párt és az Egységes Szerbia körüli koalíció javasolta.

A minap a belgrádi média azt is közölte, hogy Basta elhagyja a pártját és új mozgalmat hoz létre. Ezt csütörtökön maga a volt miniszter is megerősítette, s elmondta, hogy nem érdekli a politikai sárdobálás, amelyet korábbi pártja és annak koalíciós partnerei szerveznek, már az új szervezet felépítésén munkálkodik. Ennek a szervezetnek, mint mondta, az alapvető meggyőződését az a felismerés jelenti, hogy Szerbia nem maradhat elszigetelve a változó geopolitikai körülmények közepette, csakis a nyugati értékek, az európai integráció elfogadása jelenthet kiutat az ország számára – mutatott rá. Az országnak teljes jogállamiságra és önálló intézményrendszerre van szüksége – értékelte, és közölte, hogy mozgalmának a Szerbia Európai Útja elnevezést adja, s biztos benne, hogy az idő megint bizonyítani fogja, kinek az elképzelései voltak helytállóak.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás