2024. október 1., kedd

Vučić: Szerbia lesz a legjobb

Egy éven belül a szerbiai bérek lesznek a legmagasabbak a régióban

A tízmilliárd euró értékű nemzeti beruházási ciklusnak köszönhetően a szerbiai lehet a régió leggyorsabban növekvő gazdasága – nyilatkozta Aleksandar Vučić államelnök. Hozzátette, hogy az említett összegből kétmilliárd eurót a fiatalokra fordítanak majd.

– E beruházási terv jelenleg a legfontosabb. Nagyon büszke lennék, ha mindez sikerrel végződhetne még a megbízatásom vége előtt. Szavatolni szeretnénk, hogy ne csupán a régió leggyorsabban fejlődő állama legyünk, arra törekszünk, hogy messzemenően a leggyorsabban fejlődő ország legyünk a térségben – mondta Vučić.

FIATALOKAT TÁMOGATÓ ÖSZTÖNDÍJAK

– Kezdjük az iskolától! Célunk, hogy a gyerekek ne arról gondolkodjanak, hogy a harmadik és a negyedik évet valahol külföldön fejezzék be. A jelenlegi ösztöndíj nem elegendő, ezért újakat kell létrehoznunk – mondta az államfő.

Kiemelte, hogy mintegy 400 millió eurót fektetnek be a fiatal házaspárok lakásépítési támogatásába, ezáltal 50 ezer fiatal juthat új otthonhoz.

Hozzátette, beszélni szeretne a fiatalokkal, hogy elmondhassák, ők mit szeretnének. Hangsúlyozta, hogy az autópályák kiépítése mellett az állam más területek fejlesztésére is pénzeszközöket fog elkülöníteni a következő időszakban.

SZENNYVÍZRENDSZER MINDENHOL

Aleksandar Vučić elmondta, hogy rendkívül fontos, hogy minden település rendelkezzen szennyvízrendszerrel, mert meg kell oldani a vízminőség kérdését a vajdasági városokban.

(Fotó: Beta)

(Fotó: Beta)

– Szerbia egy éven belül vezető szerepet tölt majd be a Nyugat-Balkánon a bérek tekintetében – mondta Vučić.

– Amikor azt mondom, hogy a fizetések tíz százalékkal növekedhetnek, ez azt jelenti, hogy akár tizenkét százalékkal is magasabbak lehetnek – nyilatkozta az államelnök a Szerbiai RTV reggeli műsorában.

A vendégszereplés során Vučić beszélt a kórházak felújításáról is. Emlékeztetett arra, hogy folyamatban van a klinikai központok és a közkórházak újjáépítése. Megjegyezte, hogy mindez nagy hajtóerővel bír a GDP növekedésére. Rámutatott arra is, hogy Angela Merkel német kancellár nem ok nélkül dicsérte a szerb gazdaságot.

NEM ELADÓ A VILLANYGAZDASÁG ÉS A TELEKOM

Az állam nem szándékozik eladni a Szerb Villanygazdaságot (EPS), hanem erősíteni és fejleszteni szeretné, a környező országok áramszolgáltatóinak a felvásárlásával – jelentette ki az államelnök.

Megjegyezte, hogy ez egyben politikai kérdés is, mivel annak ellenére, hogy a szerb államnak megvolna a pénze az üzlet lebonyolításához, a szomszéd országok nem hajlandóak eladni villanygazdaságaikat.

– Nem szeretnénk értékesíteni a Szerbiai Villanygazdaságot, inkább újabb energetikai vállalatokat vennénk a már meglévő erősítéséhez – mondta, és emlékeztetett arra, hogy az EPS már megvásárolta a montenegrói villanyhálózat 11 százalékát.

– Készen állunk az áramszolgáltatók felvásárlására, hiszen bővíteni szeretnénk a Szerbiai Villanygazdaságot, hogy a Balkán legnagyobb cége legyen – hangsúlyozta az elnök.

Vučić megjegyezte, hogy a Szerbiai Telekomot sem kívánja eladni az állam, különösen nem a többségi részvénycsomagot.

– A Szerbiai Villanygazdaság egészében Szerbiáé marad. A Szerbiai Telekom részvényeinek több mint 51 százaléka pedig továbbra is állami tulajdonban lesz – erősítette meg Vučić.

MAGASABB ÁTLAGBÉR

Az államelnök elutasította azokat az állításokat, amelyek szerint a régióban Szerbiában a legalacsonyabb a gazdasági bővülés mértéke. Mint mondta, a régió országai, Albánia és Bosznia-Hercegovina jelentősen alacsonyabb növekedést mutattak az elmúlt negyedévben, mint Szerbia.

Megjegyezte, hogy egyesek mással sem foglalkoznak, csak hazugságok gyártásával, a 340 eurós átlagbérről ugyanis sehogyan sem jelenthető ki, hogy magasabb a 463 eurónál, amennyi az áprilisi szerbiai átlagkereset volt, vagy az 500 eurónál, amennyi novemberben lesz.

Kiemelte, hogy a hazai gazdaság állapota megfelelő. Az állam mindent megtesz annak ellenére, hogy a Fiat termelése jelentősen csökkent, ami a növekedés alapja volt korábban. Ez azt bizonyítja, hogy a kragujevaci autógyártó mellett ma már egyre több jelentős gyár működik az országban, ellentétben azzal az időszakkal, amikor sorra zártak be az üzemek.

– Nem látom, hogy komoly problémáink lennének – mondta Vučić. Az IMF és a Világbank előrejelzéseit is felvázolta, amely szerint Szerbia GDP-je összesítve 12,5 százalékkal fog növekedni az elkövetkező három évben, ami évi 4,1 százalékos bővülést jelent. Szerbia mellett Albánia és Bosznia-Hercegovina továbbra is elmarad. Románia, Bulgária, Horvátország és Magyarország mind egyszámjegyű növekedéssel fognak rendelkezni e három évben. ,,Szerbia lesz a legjobb”, mondta Vučić. Hozzátette, hogy az infláció várhatóan 3 százalék lesz.

A polgárok várható jövedelme szempontjából fontos statisztikai mutató, hogy az egy főre jutó GDP 2023-ban majdnem 10.400 dollár lesz. Míg 2017-ben 7207 dollár volt. Ez 44 százalékos növekedést jelent– hangsúlyozta az államfő.