2024. október 1., kedd

Végső búcsú a bogárhátútól

Tegnap a mexikói Pueblában megemlékező ünnepség keretében végső búcsút vettek a legendás bogárhátútól, amit már csak – azt is csak modernizált változatban – a közép-amerikai országban gyártottak. Az utolsó VW Beetlere emlékeztek.

Fotó: Beta/AP

Fotó: Beta/AP

A Volkswagen már tavaly bejelentette, hogy az idén júliusban leállítja a kultikus „Käfer” (Bogár) utódja, a kilencvenes évek óta forgalmazott VW Beetle gyártását. A vásárlói preferenciákhoz jobban igazodva a Volkswagen a jövőben a SUV-modellek előállítására kívánja fókuszálni meglévő gyártási kapacitását. Az Egyesült Államokban pedig elsősorban családi autókból és elektromos modellekből állítja össze termékpalettáját a Volkswagen. Az amerikai piacon Bug-nak becézett modell pedig ebbe már nem igazán illik bele – írta tavaly ilyenkor az MTI.

A bogárhátú gyártásának a befejezése három modellgeneráció után és hetvennégy év gyártás után minden bizonnyal mély nyomot hagy az autó rajongóinak a körében.

A német népautónak szánt jármű története 1938-ba, a hitleri Németország idejébe nyúlik vissza, a Führernek megtetszett Ferdinand Porsche gépjármű terve, meg is építették részére az autógyárat, ám a háború közbeszólt, így a gyártás csak a második világégés után, 1945-ben kezdődhetett el. A kisautó nagyon gyorsan nemcsak a németek körében, hanem világszerte népszerűvé vált. Külföldön a legtöbbet az Egyesült Államokban adtak el belőle.

Létrejöttéhez nem csak Hitler döntésének és Ferdinand Porschenak van köze. Amint azt a tervező maga is elismerte, inspirálta őt a világháború előtti Csehszlovákiában gyártott Tatra V570-es, amely kinézetében nagyon emlékeztet az első német bogárhátúra. Bíróság igazolta, hogy köze van a bogárhátúhoz az apai ágon magyar származású híres osztrák autófejlesztő mérnöknek, a balesetbiztonsági megoldások atyjának, Barényi Bélának is, akinek öt évvel előtte elkészített terveihez szintén kísértetiesen emlékeztet Ferdinand Porsche gépkocsija. (Barényi együtt dolgozott Hans Ledvinkával, a „cseh bogárhátúnak”, a Tatrának a konstruktőrével.)

A Volkswagen 2003-ban fejezte be a hagyományos bogárhátú gyártását, az utolsó 21 529 464-es alvázszámú Bogár 2003. július 30-án gördült le a szerelőszalagról Mexikóban. Tizenhat évre rá pedig a pályafutását 1998-ban megkezdő VW Beetle utolsó példánya hagyhatta el a mexikói gyárat.

Tegnap utolsó útjának végállomásához érkezett – miként a filmekben is megörökítették – a mindig megbízhatóan célba érő autó(modell). Egyúttal egy fényes autóipari történet is véget ért.