Kezdjük azzal, ami adott esetben harmadlagos jelentőségű: a versenyeredményekkel. A verseny győztesei Vadnai Árpád és Áron 3655, másodikak Öreg Sándor és Hamar Zsolt 2470, a harmadik pedig a Jakšić–Cvejanov páros 1890 gramm hallal. A versenyszabályokról dióhéjban: kéttagú csapatok, két szerelékkel szombat déltől vasárnap délig horgásznak; minden technika engedélyezett; egyszerre csak egyik csapattag horgászhat; hatóránként mérlegelve minden halat bemérnek, majd visszaengednek; az összsúly dönt... Ennyi.
Vadnai Áron dévérkeszeggel
Másodlagos: Nem boncolgatjuk, honnan származik a péterréveieknek azon ötlete, hogy huszonnégy órás horgászmaratont tartsanak. Azért nem boncolgatjuk, mert az ötlet jó, a verseny nemkülönben. A versenyt kísérő rendezvény még az ötletnél is jobb, valójában gasztronómiai svédtornáról van szó, a bográcstól a nyársig, vonaltartóknak és fogyókúrázóknak kívül tágasabb. Ami ennél több: a negyven versenypárosnak ezrek szurkolnak. Nem focimeccsekre jellemző túlfűtött indulatokkal, hanem párját ritkító baráti hangulatban. Álló napon át, leheletnyi – többnyire hajnali, megérdemelt(!) – pihenővel. Már ami a szurkolókat illeti, a versenyzőknek pihenő nem jár. Azért vannak ketten, hogy beosszák a versenyidőt. De van ennél is fontosabb, a ténylegesen elsődleges.
A csapatok összeállítása egyértelműen arra utal, hogy a pecellóiaknál a horgászhagyományokat elsősorban családi szinten ápolják, de onnan kigyógyíthatatlanul ragadtak át a közösségre. A csapatokat gyakran apa és fiú alkotják, gyakrabban nagyapa és unoka. Nagyon jó beosztás, hiszen az unoka jobban győzi szusszal az éjszakát, a nagyapa pedig a hajnali felkelést.
Végigjárva a versenypályát, lépten-nyomon olyan személyekbe ütközünk, akik a közelmúltban jeleset produkáltak a horgászás területén. A Jó Pajtás Ligából nemrégiben „kiöregedett” péterrévei tizenévesek figyelik az úszókat meg a kapásjelzőket. A már említett Vadnai Áron édesapja oldalán, Koliger János az azonos nevű és családnevű nagyapával, Virág Bálint Balassa József nagyapával alkot párost, id. és ifj. Sziveli Sándor más-más csapatban szerepelnek, Varga Dániel is a parton van; Aleksza Tamásék (apa és fiú) Adáról érkeztek, az unokák ugyan hiányoznak, nekik Palicson volt mondanivalójuk a horgászás magasabb tudománya terén...
Valamit, valakit biztosan kifelejtettünk. És jó, hogy így van. Mert régen rossz, ha az érdemesült embereket egy szusszra és az utolsó szálig kapásból fel lehet sorolni. A péterrévei horgászmaratont minden bizonnyal nem azért találták ki, hogy nyolcvan ember huszonnégy órán át áztassa a zsinórt. Az másként is megoldható. Így viszont ezrek vonulnak a vízpartra, hogy fél szemmel és időnként odanézzenek a nyolcvanra, közben – futólag és harmadlagosan – örüljenek a zsákmánynak.
A péterréveiek horgászáshoz való vonzódásának gyökereit egyszer/talán majd kielemzik. Pillanatnyilag viszont sárguló újságoldalakkal dokumentálható, és a jó emlékezőtehetségre hagyatkozva állítható, hogy legalább négy évtizede van így. A parti sokadalomban ugyanis ott volt Gödöllei Vince, a péterrévei sikerhorgászás élő legendája is. Negyven évvel ezelőtt Vajdaság bajnoka lett versenyhorgászásban, és ezt még kilencszer ismételte meg. Közben a Kecsege SHE háromszor lett országos csapatbajnok – a hatra szakadt ország akkor még egy tagban volt –, Gödöllei pedig ehhez hozzáadott két egyéni országos bajnoki címet is, a helybeli egyesület pedig két alkalommal képviselte az akkori (nagy) országot a Világkupában.
A péterrréveiek horgászva, ünnepelve, szórakozva... emlékeztek a múltra, és élték a jelent. Így lehet bízni a (horgász)jövőben is.
