Az elmúlt év a horgászás történéseit árgus szemekkel figyelő zsinóráztatók számára annak alapján (is) emlékezetes marad, hogy megdöntötték a pontyvilágcsúcsot – méghozzá mindkét versenyszámban. Amióta ugyanis a korszerű pontyozás nagy népszerűségre tett szert, külön rekordként jegyzik a teljesen pikkelyes és a hiányos pikkelyzetű pontyok legnagyobbjait. Ellentmondásos, hogy a haltanilag egyazon fajhoz tartozó halat kétféleképpen jegyzik. A pontynak ugyanis több természetes formája ismert, háziasítása során pedig további négy öröklődési vonala alakult ki.
Ezek közül eredeti formájában immár egyik sem lelhető fel. Akár teljesen pikkelyes, akár hiányos pikkelyzetű, a természetesek és a mesterségesek számtalan kombinációjának valamelyike. A vadon élő állományokkal is hasonló a helyzet, a nemesítettekkel való kereszteződés nyomait viselik magukon. Mind a pikkelyesek, mind a hiányos pikkelyzetűek legnagyobbjainak külön-külön történő nyilvántartását csupán az tette indokolttá, hogy a nemesített fajták nagyobb növekedési eréllyel rendelkeznek, mint azok, amelyeken az emberi beavatkozás nyomai kevésbé ütköztek ki. A csúcshajhászásnak, a nagypontyos horgásztavak növekvő számának, valamint a korszerű pontyozás térhódításának következménye, hogy a műfaj kettévált. Lett a zárt vizeken űzött korszerű, és marad a nyílt vizeken gyakorolt hagyományos pontyozás. A szakirodalom hasábjairól eltűntek a nyílt vizeken fogott kisportolt pontyok, mert azok mesze lemaradnak a „pontyaklok” dagadtra hízott egyedeinek kilósokasága mögött. A pontyos képek világát a korszerűek uralják. A nyílt vizek vadpontyaival barátkozók azonban kitartóan hangoztatják, hogy az élvezetek továbbra is övéké. Igazuk van! A címlapokról pedig csak azért maradtak le, mert képpel csupán a méreteket lehet megörökíteni, az élvezete(ke)t nem.
