Az egerészölyv a Kárpát-medencében, ezen belül pedig Vajdaságban is a leggyakoribb ragadozó madarunk, a sík- és dombvidéken egyaránt előfordul, ezért nem is csoda, hogy a laikusok úton-útfélen „sasokat” vélnek látni, holott csak egerészölyvvel találkoznak. Az egerészölyvek kifejezetten szeretnek a forgalmas utak mellett ücsörögni, hogy az út menti gazosok, kaszálók és lucernatáblák kínálta zsákmányszerzési lehetőséget kihasználják. Naponta több mezei pockot és egyéb rágcsálót pusztítanak el, jelentős hasznot hajtva a mezőgazdaságnak.
Nem volt mindig ennyire gyakori az egerészölyv, mint napjainkban. A múlt században az intenzív ragadozómadár-kilövés és a fészkelésre alkalmas fák hiánya miatt az Alföld nagy részéről eltűnt a faj, és főleg a dombvidéki erdős területeken költött. A természetvédelmi intézkedések keretében minden ragadozó madár védettséget kapott, és ennek, valamint a fásításoknak köszönhetően az elmúlt 25–30 év során az egerészölyv visszafoglalta korábbi élőhelyeit és ma már az alföldi fasorokban és facsoportokban is jelentős számban fészkel. Ilyenkor, télvíz idején a honi állandó egerészölyv-állomány feldúsul a hozzánk északról érkező példányokkal, amit a gyűrűzött egyedek megkerülése is igazol.
Az egerészölyv nevét arról kapta, hogy fő táplálékát a rágcsálók, kisemlősök jelentik. Legfontosabb zsákmánya a mezei pocok. Mivel a rágcsálók száma jelentősen változhat egyik évről a másikra, ezért az ölyvek táplálékösszetétele és ezzel párhuzamosan a kirepülő fiókák száma is jelentős éves ingadozást mutat. Pocokjárásos években az ölyvek szinte kizárólag rágcsálókkal táplálkoznak. Ha kevesebb a rágcsáló, az ölyvek egyéb zsákmányállatokat is fogyasztanak, nagytestű rovarok, kétéltűek és hüllők vagy kisebb madarak is meghatározó részét képezhetik a tápláléknak, de a kisemlősök aránya ilyenkor is jelentős marad (20–40%).
A vadászok gyakran vádolják meg az egerészölyveket, hogy jelentős kárt tesznek az apróvadban. Az egerészölyvek alkalmilag fácáncsibéket, kisnyulakat is elfogyasztanak, vélt vadkártételük azonban rendszerint eltúlzott. Tudományos kutatások igazolják, hogy az egerészölyvek táplálékában az apróvad aránya mindössze 1–5 százalék, és a pocokínséges években sem haladja meg a 10–15 százalékot.
A leggyakoribb ragadozómadarunk táplálékának túlnyomó többségét a mezőgazdasági kártevő kisrágcsálók, elsősorban a mezei pockok teszik ki, ezért a faj sok milliós rágcsálóirtásra fordítandó költséget takarít meg a gazdáknak. A fátlan mezőgazdasági területeken T-fák kihelyezésével segíthetjük elő az ölyvek áldásos „munkáját”. Mintegy másfél méter magas T-fákra szívesen kiülnek és innen csapnak le a környék rágcsálóira, hatékonyan gyérítve azok számát. A gondos gazdák T-fákkal földjükre csalogathatják a rágcsálóirtó madarakat.
A tudatlanság és felelőtlenség miatt a törvényi védelme ellenére rendszeresen előfordulnak lelövéses, fészekbe lövéses esetek is, amelyek hátterében rendszerint a faj téves vadgazdálkodói megítélése van. Sajnos napjainkban egyre hangosabbak azok, akik az ölyvek gyérítését szorgalmazzák, a védelem részleges vagy teljes megszüntetését javasolják. A tiltás ellenére is sok ölyv esik áldozatul a vadászok lődühének, az pedig egyenesen katasztrófához vezetne, ha engedélyeznék az ölyvek kilövését. A vadászok nagy része ugyanis nem rendelkezik kellő ragadozómadár-fajismerettel, és ez azt eredményezné, hogy minden kampós csőrű ragadozómadárra rálőnének.
Az egerészölyvek haszna összehasonlíthatatlanul nagyobb esetleges kártételüknél, ezért csak örülhetünk, hat több van belőlük. Túlszaporodásuktól pedig nem kell tartani, hiszen csak annyi ölyv élhet egy-egy területen, amennyi a környezet eltartóképessége. Hogy mekkora jelentősége van és mennyire ismert az egerészölyv bizonyítja az is, hogy a Magyar Madártani Egyesület a 2012. év madarává választotta.
