Az Írás szerint vízpartjainkon zsákmánycsendnek kellene uralkodnia, és illene is, hogy úgy legyen, mert megkezdődött halaink násza. A hónap eleje óta csukatilalom van, és egy hét múlva a süllőtilalom is kezdetét veszi. A horgásznak ilyenkor takaréklángra illene helyeznie zsákmányolási viszketegségét.
Íratlan szabály (volt?), hogy nemcsak azokat a halakat kell kímélni, amelyeknek a zsákmányolása pillanatnyilag tilos, hanem azokat is, amelyeket az Írás értelmében ugyan szabad, csupán nem illik. Amikor a horgásznevelésnek még voltak erkölcsi gyökerei, a szakma bajnokai nemcsak tilalmi időben, hanem már azt megelőzően sem horgásztak, és csak akkor szabadultak rá a halállományra, amikor az már túl volt az utánpótlás biztosításán. Nehéz megállapítani, mióta alakul másként, de biztosra vehető, nem a horgászokon múlott, hogy ez a szokás immár a múlté. A halállomány évtizedek óta tartó mértéktelen vámolása láttán a korábban jó nevelésben részesült szakmabeliek között eluralkodott egy ártalmas irányzat. Ennek lényege: fogjuk ki a halat, mielőtt „azok a másikak” ellopják. A halnak, persze, annyi.
Az Írás szerint a halasboltokban fajlagos tilalmi időben csak az a hal forgalmazható, amelynek bizonyítható a halastavi eredete, vagy amelyik behozatalból származik. Ennek ellenére az utóbbi napokban piacaink halasboltjaiban minden mennyiségben be lehetett szerezni azt a csukát, amelynek mind halgazdasági, mind behozatali eredete több mint vitás volt. Mi több, nyilvánvalóan nyílt vizeink terméséről volt szó. Tehát eredetéből kifolyólag semmiképpen nem lett volna szabad árusítani. Ennek ellenére bőven volt belőle. Akárcsak abból a süllőből, amelyet nyolc nap elmúltával lesz tilos árusítani, hacsak nem behozatalból vagy halgazdaságból származik. Halgazdaságaink köztudomásúan nem rendelkeznek a piaci kínálat szintjén alakuló csuka- és süllőállománnyal. Amit halasboltjaink forgalmaznak, az nyílt vizekből való. „Ők” ellopták, mielőtt „mi” kifoghattuk volna. A halnak – megintcsak – annyi.
