Illetékeseink adóztatási viszketegsége elérte vízpartjainkat, luxusadót vetettek ki a csónakokra. Nincs szándékunkban az adóztatási kulcs teljes skáláját ismertetni, csupán a leginkább érintett kategóriákkal foglalkozunk. Értsd: velünk, legszegényebbekkel.
A törvény értelmében az úszó alkalmatosság használatára vonatkozó illeték a motorüzemeltetésű(!) csónakokra, hajókra, jachtokra és különféle rendeltetésű állóhajókra vonatkozik. Ezen belül az öt méternél rövidebb, kabin nélküli, legfeljebb 7,35 kW-os motorral (a négy lóerős is ide tartozik) ellátott csónak után 3000 dinárt kell fizetni. Ha a csónak 5–10 méter hosszú, a motor pedig ugyanaz, az illeték összege 5000 dinár. És ezt járműbejegyzéskor évről évre fizetni kell!
Ha szemügyre vesszük a dunai meg a tiszai csónakkikötőket, szép számban láthatunk ott olyan csónakokat, amelyek értéke – motorostul is – kevesebb ennél. Mennyit ér a húszéves facsónak, rajta a 35 éves Tomos–4-essel? Körülbelül annyit, amennyit az állam minden évben megfizettetne tulajdonosával – luxus címén. Nincs szándékunkban palávert kezdeményezni arról, milyen szinten alakul a törvénykovácsok tárgyismerete. De már kezdenek kibontakozni (káros) következményei. Elsősorban azáltal, hogy a csónakregisztrálásból befolyó összeg luxusadóval együtt is sokkal kisebb, mint amennyi volt korábban nélküle. Ennek ismertetése – hangsúlyozzuk! – nem a törvények kijátszását szolgálja. Csupán azon vízparti emberek tapasztalatát meséljük el, akik a törvényt nemcsak tisztelik és betartják, hanem ismerik is!
Elsősorban arra kell odafigyelni, hogy csak a motorcsónak számít luxusnak. Ha evezve vezetjük, akkor már nem. Vitafórumokon olvasható: a horgász eladta motorját; olyan embernek, akinek nincs csónakja, ezért nem fog (luxus)adózni; erről hiteles adásvételi szerződés készült; aztán kettőjük kölcsönzési szerződést kötött arra a motorra, amely korábban adásvétel tárgyát képezte. A papirológia 1000 dinárból tető alá hozható. Tehát felszereltük más motorját, és máris csónakunkba ülhet a kisangyalunk. Ha netalán dolgunk akad a hajóházi felügyelőséggel, mindig mondhatjuk, hogy a szomszéd motorját szellőztetjük, mert jót tesz neki a tiszai levegő. Hülyén hangzik, de hát amilyen a törvény…
Ezért ne csodálkozzanak az illetékesek, ha nem vagyunk hajlandóak évről évre befizetni nekik motorcsónakunk teljes értékét. Mert nem akarjuk – képletesen mondva – évente újra meg újra megvásárolni tőlük a magunkét.
Hogyan cseleznek majd azok, akiknek óriásjárgányában százszámra nyerít a lóerő? Nem fognak cselezni. Ők egyenesen külföldön – valamelyik off-shor államban – jegyzik be szörnyetegeiket. Így itthon még annyit sem fognak fizetni, mint amennyit mi legombolunk a húszéves evező hajtotta („egy lóerős”) deszkaladikért.
