A tejhiánnyal, a tejtermékek és a nyers tej drágításával kapcsolatos legújabb események ismételten bebizonyították: hatalmas a fejetlenség az ágazatban. A monopolhelyzetben lévő multinacionális cégek tovább folytathatják áldásos tevékenységüket anélkül, hogy az állam fékezné őket agresszív profitszerzési törekvéseikben. Mert minden rendezett országban kimondottan az állam feladata a monopolok kialakulása elleni harc, és nem utolsó sorban saját fogyasztóinak és a termelőinek a védelme
Már ki tudja hányszor írtunk arról, hogy a szerbiai piacon a Salford monopolhelyzetet élvez. A Salford nagyvállalatról még tavaly januárban a Köztársasági Versenyvédelmi Hivatal megállapította, hogy megengedhetetlen monopolhelyzetet élvez a szerbiai piacon, s ezt hallván az érintett fél nyomban kijelentette, hogy bizony elhagyja Szerbiát, ha a Legfelsőbb Bíróságon nem semmisítik meg a monopolellenes bizottság fent említett határozatát. A jelekből ítélve a Salford ezt fenyegetésnek szánta, lehet, hogy a cég képviselője azért tett ilyen nyilatkozatot, mert valaki valamilyen ígérettel kecsegtette, s elég erősnek és bátornak érezte magukat ahhoz – hogy zsaroljon.
A taktikai húzásoknak se vége, se hossza. A Salford egy időben valóban távozni akart a szerbiai piacról, olyan híreket lehetett hallani, hogy helyette a Danone jön … Később aztán kiderült, hogy a Salford emberei „félreismerték a helyzetet”. Még olyan meggondolatlan kijelentés is elhangzott Slobodan Petrović, a Salford igazgatója részéről, hogy ők erre az egész üzletre ráfizettek, mert 2003-ban feltőkésítették a tulajdonukban lévő tejgyárakat, amelyek akkor 200 millió eurót értek, majd befektettek újabb 220 millió dollárt abban a reményben, hogy számításaik szerint a tejgyárak legalább félmilliárd eurót értek. Ez alapján nem nehéz kiszámítani, hogy milyen részesedésre és haszonra számítottak. Állítólag az volt a tervük, hogy minden befektetett euró után a szerbiai tejiparban legalább féleurós haszonra tegyenek szert. Nos, mint utólag kiderült, ez állítólag nem jött be nekik. Azért senki sem sajnálja őket, mert egy multicég biztos nem kezd meggondolatlanul üzletelésbe, s szinte mérget vehetünk rá, hogy nekik igenis nagy hasznuk volt ebből az üzletből. És továbbra is vödörrel viszik ki az országból a profitot. Mert hogyan lehet másként magyarázni, ha nem így, hogy a 17–22 dináros nyerstej és a 70–80 dinárért értékesített tartósított tej ára közötti különbség hatalmas nyereséget biztosít számukra. És a tejtermékekről még nem is beszéltünk, az igazi haszon belőlük származik.
De nézzük, mi történt az elmúlt években a tejteremlőkkel. A csőd szélére jutottak, sokan pedig már tönkre is mentek. Mert a tej felvásárlási ára évek óta változatlan, az alapanyagok, energiaértéke pedig az egekbe szökkent. A tejfelvásárlók (tehát nemcsak a Salford) pedig újabbnál-újabb cselhez folyamodnak nyerségük növelése érdekében. Emlékeztetőül: a tavasszal még azt hangoztatták, hogy az egy-két tehenet tartó gazdáktól nem vásárolják fel a tejet, minek következtében falvak egész sorában csukták be a felvásárlóállomásokat, számos család maradt bevétel nélkül, olyanok, amelyeknek egyetlen készpénzforrása éppen a tej eladásából száramzott.
A tejgyárak azt állítják, tejhiány van. A múlt héten voltak napok, amikor megtörtént, hogy a nagy fogyasztói központoknak egyáltalán nem szállítottak le tejet. És nyomban drágítottak. Csakhogy a tejtermékek drágítási aránya és a tejtermelőknek ígért drágítási arány közötti különbség a tejgyárak vagyonát gyarapította, s nem a termelők zsebébe vándorolt.
A Salford és általában a tejgyárak, felvásárlók pedig nagyon jól ismerik a terepen kialakult legújabbb helyzetet. Jól tudják, hogy a kiadós esők miatt megrothadt a mezőkön a lekaszált széna, nincs jószágtáp. Csakhogy a gazdák problémái nem ezen a tavaszon és nyáron kezdődtek...
