A 2000-es félfordulat előtt az akkori ellenzék azt ígérte: ha hatalomra jut, az állam visszaszármaztatja azt a vagyont, amelyet a második világháború után elkobzott. Tíz év elmúlott. Nem történt semmi. Pedig a vagyon-visszaszármaztatásról szóló törvény meghozatalának időpontját már többször kitűzték. De a törvény csak nem látott napvilágot, mert – a restítúcióra nincs politikai akarat.
Vagyon-visszaszármaztatás pedig mégis lesz. Hogy milyen formában, azt még egyelőre nem tudni, de biztosan lesz, mivel előfeltétele Szerbia EU-s csatlakozásának. Legújabb mozzanat: az elmúlt héten a köztársasági környezetvédelmi és területrendezési miniszter a képviselőházban kijelentette: „A természetben történő vagyon-visszaszármaztatásra Szerbiában jelenleg nincs lehetőség, mert ez több százezer, de lehet, hogy több millió jogvitát idézne elő. A vagyon-visszaszármaztatás költséges és hosszan tartó folyamat, valószínűleg egyik legösszetettebb feladata a mostani kormánynak, de a törvényt mandátuma alatt meg kell hoznia, ellenkező esetben hatalmas volna a csalódás.”
Kicsit furcsa, hogy egy ilyen fontos kérdésben a környezetvédelmi és területrendezési miniszter, nem az államfő vagy a kormányfő nyilatkozott. De nálunk ez már megszokott gyakorlat, a tárcák hatásköre nincs világosan elhatárolva egymástól, miniszterek gyakran vállalják azt a feladatotot, amit a kormányfőnek (vagy a helyettesének) kellene elvégeznie. A csalódásról pedig felesleges beszélni, mert már régen túlcsordult a pohár. A helyzet mégis most specifikus, a környezetvédelmi miniszter kijelentésével valószínűleg csak a nyilvánosságot szeretné felkészíteni: a természetben történő visszaszámaztatás lehetetlen. És, ha erre nem reagál senki, akkor az azt jelentené, hogy az egykori károsultak ebbe belenyugodtak. Vagyis abba, hogy az egykori ősi vagyon helyett az állam értéktelen értékpapírokkal, esetleg több évtizedeken át elhúzódó apró-cseprő pénzbeli juttatásokkal elégítené ki a károsultakat vagy utódaikat.
Pedig a természetben történő visszaszámaztatás nagyon is lehetséges. Csak a tájkunok mértéktelen étvágyát kellene korlátozni. Tény, a vagyon-visszaszármaztatást jócskán megnehezíti, hogy 2000-től errefelé az egykor államosított vagyon nagyobb részét már privatizálta az állam, eladta vagy inkább – apró pénzért odaajándékozta azoknak, akik közel álltak és állnak a tűzhöz.
Az egykor elkobzott vagyon értékével kapcsolatban, találgatások, mesterkedések vannak. Még az év elején maga a köztársasági elnök jelentette ki: „Ha Szerbia ebben a pillanatban származtatná vissza az államosított vagyont, akkor az 200 milliárd eurójába kerülne, ami nagy gond. Mert Szerbiának nincs 200 milliárd eurója. Fogas kérdés az is, hogy a visszaszármaztatás milyen formában fog történni, természetben vagy pedig pénzügyi juttatások formájában. Sehol Európában ezt a kérdést nem rendezték közmegelégedésre, mert ez lehetetlen.”
A vagyon-visszaszármaztatási szervezetek, egyesületek pedig azt állítják, a restitúció az államkasszából nagy kiadást nem venne igénybe. A költség csupán a restitúciós eljárások lebonyolításából állna. A néhány évvel ezelőtt elkobzott vagyon összeírása folyamán kiderült: 2006. július 30-áig 140 000 személy nyújtotta be a visszaszármaztatási igényét és további 1500-an nyújtották be az említett dátum után. 3961 kérelem érkezett külföldről, legtöbb Magyarországról (700). Tudni kell azt is, hogy az egykor elkobzott vagyonnak mindössze 20 százalékát követelik vissza az arra jogosult személyek, a termőföldre vonaktozó beadványok esetében ugyanez az arány érvényes. Magyarán, az elkobzott vagyonnak csak a húsz százalékát igénylik vissza az egykor földönfutóvá tett emberek vagy örököseik. Tehát jócskán marad még abból a fennmaradt 80 százalékból a természetben való kárpótlásra, hiszen az átadott kérelmek 97 százaléka éppen a föld-visszaszármaztatásra irányul.
