Talán az utóbbi évtizedek legrövidebb ideig tartó aratása volt az idei.
Nemcsak azért mert a gyakori esőzések sürgették a munkát, amely pillanatokra idegességes, kapkodós volt, hanem azért is, mert kenyérgabonából évről évre kevesebbet vetnek a vajdasági termelők. Mindenki tudja, hogy miért: a visszaszorított, alacsony felvásárlási ár a szociális béke megőrzését hivatott biztosítani.
Felvételeink a pirosi határban készültek, ahol mindössze három napig tartott a kenyércsata. A búza hektolitersúlya 76-80 gramm között ingadozott, a nedvességtartalom pedig rendszeresen meghaladta a 13 százalékot, s egészen 16-ig terjedt, azokban a napokban, amikor dolgozni lehetett. A felvásárlók jól jártak, hiszen köztudomású, hogy 15 százalékig a búzát szárítás nélkül lehet tárolni, ami annyit jelent, hogy a nedvesség miatti 2-3 százalékos levonások számukra a tiszta hasznot jelentik.
A pirosi termelők nagyobb zöme a búzát a helybeli Agromin magánszövetkezetnek adta át, attól függetlenül, hogy az átadás pillanatában árat nem emlegetett senki. A termelők közül sokan úgy döntöttek, hogy otthon tárolják a termést, különösen azt a részét, amelyet majd vetőmagként használnak őszre.
