Számtalanszor tévedésbe esünk, amikor azt hisszük, hogy valamely gyomfajt véglegesen kiirtottuk parcelláinkról. Sok esetben csupán valamely gátló tényező akadályozza a magvak kikelését. Ennek alapján beszélhetünk természetes (endogén) magnyugalomról, amely abban az esetben következik be, ha a csírázáshoz a külső feltételek ugyan megfelelőek (hőmérséklet, talajnedvesség stb.), de a keményhéjúság (vizet át nem eresztő – impermeábilis – maghéj), fejletlen embrió, valamint más belső tényezők (pl. utóérés) hónapokon át megakadályozhatják egyes gyomfajok kikelését.
Másodlagos magnyugalom is létezik, amely a csírázást gátló tényezők megszűnése után is fennmaradhat.
Kényszernyugalom esetében valamely (vagy több) külső hatás okozza a magvak elfekvését (vízhiány, alacsony hőmérséklet, túl mélyre történő magleforgatás, de az ásványi trágyákkal talajba juttatott klór is).
Itt még megemlíthető az ún. heterocarpia (különböző maghéjszín) jelensége is. Például a fehér libatop – Chenopodium album – barna színű magvai gyorsabban csíráznak, mint a feketék.
(Nem kell ezeket a fogalmakat – és egyéb fogalmakat sem – „tudományoskodásnak” tekinteni; ezekről a generációkra szóló földművelésre berendezkedett családoknak érdemes, szükséges tudniuk, hiszen az ok-okozati összefüggések ismeretében a megfelelő agrotechnika alkalmazása logikussá válik.)
És mi van a magnyugalom után?
Ha a veszélyes gyomok közül néhányat kiemelünk, megdöbbentő tulajdonságaikkal szembesülünk. Egyetlen növénytermesztő (vagy akár környezetvédő) számára sem ismeretlen a parlagfű (Ambrosia artemisifolia vagy Ambrosia elatior), amely egyéves gyomnövény akár a 2 m magasságot is elérheti. Júliustól szeptemberig virágzik, közben egyetlen növény 1 milliárdnál is több pollent (virágporszemet) bocsát ki, ami egyre több embernél allergiás tüneteket okoz. Egy növény akár 3000 egymagvú termést (ahenia) is nevelhet – tehát nagyon szapora. Ami még elképesztőbb, hogy magja akár 4 évtizeden át is megtartja csírázóképességét! Tehát a gátló tényezők érvényesülésének idején magnyugalomban van, majd kedvező feltételek mellett hihetetlenül invazívvá válik.
Termőhelyét illetően nem válogat szántó, parlag, avagy soha nem művelt (ruderális) területek között.
A veszélyes egyéves gyomok csoportját képezik a különféle szerbtövisek („csicskurák”) is – Xanthium spp. –, amelyek magvai szintén hosszú évtizedeken keresztül megtartják csíraképességüket. Csupán talajműveléssel ezek sem irthatók eredményesen. Esetükben is legalább integrált növényvédelemre (gyomirtásra) van szükség. Még gyomirtó szeres kezeléssel is inkább csak szikleveles állapotban semmisíthetők meg; néhány valódi levél kifejlődése után (termesztett kultúrnövények állományában) pedig csak többszöri szelektív herbicides kezeléssel fékezhetők meg.
A következő számban a gyomnövények életforma-rendszeréről és a gyomtársulásokról lesz szó.
