A magas hőmérséklet, a nagymértékű kipárolgás és a megnövekedett számú fiasítás miatt egy méhcsalád napi vízigénye a nyári hónapokban elérheti a 2–4 litert is. A megfelelő mennyiségű és minőségű víz biztosításáról a méhésznek kell gondoskodnia.
A jó minőségű víz a betegségek megelőzésében is fontos szerephez jut, hiszen lehetővé teszi a méhcsalád egészséges fejlődését. A méhek itató hiányában a természetes vízlelőhelyeket látogatják, amelyek gyakran több száz méterre vannak a méhestől, sőt nem ritka, hogy a mocsarak, folyók, tavak vizei mérgező anyagokat is tartalmaznak. A vízbe fulladt méhtetemek pedig betegségeket is terjeszthetnek.
A méhcsalád vízigénye függ a hőmérséklettől, a népességtől és az egészségi állapotuktól. A nektár feldolgozása, szárítása közben nyert víz csak részben fedezi a méhcsalád igényeit. A hiányzó mennyiséget a dolgozó méhek gyűjtik össze a mindössze 40 l űrtartalmú mézhólyagukban. Azok a méhek, amelyek nem jutnak elegendő mennyiségű vízhez, rövidebb ideig élnek, sőt extrém esetben a fiasításból vonják ki a vizet, hogy biztosítsák a saját túlélésüket. Ez néhány hét leforgása alatt a méhcsalád elhullásához vezethet.
A víz párologtatásával érik el az optimális hőmérséklet és a páratartalom fenntartását is a fészekben. A fiasítás fejlődéséhez 34-35 0C hőmérsékletre van szükség. Amennyiben 38 0C fölé emelkedik, a fiasítás károsodhat, sőt el is pusztulhat.
De nemcsak a nyári hónapokban nagy a méhek vízigénye. A tavaszi intenzív fejlődéshez, a méhpempő termeléséhez sok virágpor kell, azonban, hogy a méhek szervezete minél nagyobb arányban ki tudja azt használni, vízre van szükség. Ellenkező esetben a pollenszemcsék a bélrendszerben elzáródást okoznak, ami végül elhulláshoz vezet.
A higiénikus méhitató minden méhes elengedhetetlen kelléke kora tavasztól késő őszig. Már az első tavaszi kirepüléskor fel kell tölteni az itatókat, így a méhek nem lesznek rászorulva, hogy kétes minőségű vizet keressenek a méhes közelében. Ügyelni kell arra is, hogy mindig legyen víz az itatóban, mert ha kiürült, a méhek más vízlelőhely után néznek.
A méhek vízszükséglete tehát nem csekély, különösen tavasszal, amikor beindul a fiasítás fejlődése. Egyes becslések szerint egy méhcsalád, a nektárból nyert vizet nem számítva, mintegy 20 liter vizet használ fel évente. Egy másik, hasonló kutatás szerint egy 50 méhcsaládból álló méhes egy hét alatt 220 liter vizet fogyasztott el.
A gyakorlatban számos olyan eszköz van, ami a méhek itatására szolgál, azonban szinte mindegyiknél fennáll a betegségek terjesztésének veszélye, ugyanis a méhek saját ürülékükkel szennyezhetik a vizet. Leggyakrabban a Nosema néven ismert, hasmenést okozó véglény terjed így, de más vírusos és gombás betegség terjedésének is kedveznek az ilyen itatók. Éppen emiatt az utóbbi időben egyre elterjedtebbek az úgynevezett higiénikus itatók, amelyek lényege, hogy a méhek nem tudják beszennyezni a vizet.
Az árnyékos helyen felállított itató tehát elengedhetetlen része a méhesnek, és ez akkor is érvényes, ha éppen vándortanyán vannak a családok egy méhlegelő mellett. Hiszen a megfelelő mennyiségű és minőségű víz mindenképpen fontos ahhoz, hogy a méhek zökkenőmentesen el tudják látni a feladatukat.
