„ Régen lesöpörték a padlást, erőszakkal elvitték, ami van, ma meg mi adjuk oda ingyen, két kézzel kínáljuk nekik, hogy valahogy túladhassunk a terményen” – mondta még hetekkel ezelőtt egy kishegyesi parasztember. „Ezt írjátok meg a Magvetőbe!”
Előbb megvárták mennyit adnak át a termelők, mekkora lesz a hozam. Ezek után már könnyű volt, még a tőzsdei árnál is alacsonyabb árat szabtak meg. Közvetlenül lapzárta előtt kaptuk több helyről is a hírt, miszerint a búza ára a tavalyi 16 után az idén még a 10 dinárt sem éri el. Történik ez attól függetlenül, hogy az állam 13 dinárt talált elfogadhatónak, hogy az alapanyagok ára rekordszinten van, hogy a környező országokban 30 százalékos terméskiesésről beszélnek, hogy az Újvidéki Terménytőzsdén az újbúza pénteken kilogrammonként 10,15–10,26 dinárba került áfával együtt. Ezek után csak az várható hogy a liszt, kenyér ára is a búza esetében jegyzett csökkenés arányát fogja követni. Vagy mégsem lesz így? Jó tanács a termelőknek: vessenek ezután bármit – csak búzát ne! Mindezek után: minek a tőzsde, minek az árutartalékok, ha a felvásárlók önkénye mindennél befolyásosabb! S ez még nem minden – az alacsony búzaár maga után fogja vonni a kapásnövények árának alacsony szinten való tartásárt is!
„Régen lesöpörték a padlást, erőszakkal elvitték, ami van, ma meg mi adjuk oda ingyen, két kézzel kínáljuk nekik, hogy valahogy túladhassunk a terményen” – mondta még hetekkel ezelőtt egy kishegyesi parasztember. „Ezt írjátok meg a Magvetőbe!” – tette hozzá. Akkor még viccesnek és keserűségből fakadó túlzásnak tűnt ez a karikírozottan megfogalmazott helyzetelemzés. Ma, miután értesültünk arról a szégyenletes árról, amit egyesek a kenyérgabonáért kínálnak, már egyáltalán nem hangzik a mondat tréfás szellemességnek. Ez a szomorú valóság, amit elkendőzve „piaci árnak neveztek” el a helyzet haszonélvezői. Ők maguk is jól tudják, hogy ez az úgynevezett piaci ár a termelési költségeknek a felét sem fedi.
A sötét emlékezetű szocialista múlt erőszakos módszerét, úgy látszik, manapság a kiszolgáltatottsággal való gátlástalan és ravasz visszaélés módszere váltotta föl. A tényekhez szigorúan ragaszkodva, nem mondhatjuk ugyan, hogy ingyen adja a munkája izzadsággal megtermelt gyümölcsét a vajdasági gazda, hiszen fizetnek érte: kilenc és fél dinárt majd egyszer, vagy ha rögtön kézhez akarja kapni a pénzt, akkor – kimondani is szégyen! – hetet. Ezt az összeget szem előtt tartva nem állíthatjuk, hogy ingyen adta oda a terményét, azt viszont igen, hogy ingyen termelte meg azt, sőt, ezért a pénzért még a maga zsebéből is hozzá kellett tennie.
Ezt az égbekiáltó áraránytalanságot semmiféle normális piaci működéssel nem lehet megmagyarázni. Nemcsak szűkebb környezetünkben, hanem az egész világon a vártnál gyengébben termett a gabona. Ebből logikusan következne, hogy emelkedik a tőzsdéken a kenyérgabona ára, de nem ez történik. Mindenütt olcsó a gabona, de Szerbiában a legolcsóbb. Erre a tényre sem könnyű magyarázatot találni! Miféle normális piaci működés eredménye lehet ez a minőséget és termelési költségeket semmibe vevő visszaszorított ár?
A MAGVETŐ szerkesztősége
