Minek apropóján tartjuk kívánatosnak, hogy foglalkozzunk evvel, az első olvasatra igen távolinak tűnő témával? A minap felrebbent a médiában a hír, miszerint arab befektetők Magyarországon 15 ezer hektáron (150 km 2 ) kívánnak rizstermesztéssel foglalkozni. Az ománi (Arab-félsziget) üzletemberek a termőföldek értékét olajjal és cseppfolyós gázzal fizetnék meg. A 30 évre szóló üzleti terv, melyre a magyar kormány még nem bólintott rá, 15 milliárd forint forrásigénnyel számol, ebből az öntözőrendszer kiépítése 500–700 milliót emésztene fel. Ekkora horribilis összeg kell ahhoz, hogy 4 év alatt a mai magyarországi háromezer hektáros rizstermesztést 15 ezer hektárra tudják hizlalni.
De megéri-e? A Kárpát-medence a rizstermesztési övezet északi határa, tehát földjeinkbe gonddal nemesített rizsfajták vethetőek!
E felismerés már a török kori történelmi Magyarországon megszületett. Temesvár környékén és a Dunántúl déli részén termesztettek honosított rizst csekély mennyiségben. Első írásos emlék ezzel kapcsolatban a 18. századból maradt ránk, ám ez inkább a rizs kárára szólt: a hazai termőterületek felszámolására figyelmeztet egy rendelet a malária betegség fészkeinek felszámolására tett kísérletek intézkedéseként.
Az első kísérleti telepet a Türr István (1825–1908) nevével is fémjelzett Ferenc-cstorna (Duna–Tisza–Duna-csatorna!) Társulat építtette Verbászon, 1889-ben. A telepítést Gerster Béla csatornaépítő irányította, hamarosan rá kellett döbbennie azonban, hogy a kezdetben bő hozamú növény vetésforgó nélkül elveszti termőképességét. Elgondolásai nagyot vetettek a Kárpát-medencei rizstermesztésen. 1890-ben már 170, holdankénti 2,1– 4,3 tonna körüli madártejbe valót takaríthattak be. A párizsi világkiállításon 1900-ban aranyérmet nyert a magyar hántolatlan rizs. Egyre minőségesebb rizsfajtákat fejlesztettek ki a kutatók, leginkább a Szegedi Növénynemesítő Intézet jeleskedett e téren. A világháborúk ideje alatt visszaeső termesztés a szocialista érában új lendületet kapott. Az egzotikus növényekben is önellátásra törekvő Magyarországon 1950-ben ötven-hatvanezer hektárt kitevő rizstábla volt! A 70-es évektől, a bizonytalanabb időjárás, a hűvösebb tenyészidőszak folytán csökkenni kezdett a hozam, és ezzel együtt persze a vízzel állandóan elárasztott rizsföldek száma is.
Ma már igazi kuriózumnak számít egy-egy rizscserjéktől zöldellő földterület vidékünkön. Vajdaságban nemigen található, Magyarországon is csak elvétve, Szarvas, Mezőtúr, Kisújszállás, Köröstarcsa környékén – Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyékben.
Tavalyelőtt 2617 hektárnyi parcellán tízezer tonna „fehér élet”-nek keresztelt növénymagot takaríthattak be, nagyobbrészt a nemesített Risabell fajtát. Rizspártiak állítják, hogy az Alföldön, megfelelő fajtát és technológiát alkalmazva a búzához fogható mennyiség, hektáronként 5–7 tonna is megteremhet belőle. A statisztikai adatok alapján eddig erre nem volt képes a kéttucatnyi magyarországi rizstermelő gazadság – átlagtermésük csak 2003–2004-ben haladta meg a 4 tonnát.
1961és 2002 között az emberiség növényfogyasztását illetően a rizs 40%-ot tett ki. 2007-ben 127 kg rizs jutott a Földön minden egyes emberre. Ázsiában átlagosan 80 kg a fogyasztás fejenként, Dél-Amerikában és Afrikában 30–60 kg, Európában és Észak-Amerikában 10 kg személyenként.
