Egyéves (Therophyta, T) életforma. Az ebbe a csoportba tartozó gyomok a kedvezőtlen körülményeket (szárazság, hideg) mag alakban vészelik át. Ezen belül is vannak alcsoportok.
T1 – Ősszel kelő, áttelelő, koratavaszi egyévesek. Száraz nyarakon kényszernyugalomban vannak, majd esőzések után – ősszel vagy tavasszal – kikelnek. Rövid életűek. Ide tartozik például a tyúkhúr (Stellaria media) vagy egyes pázsitfüvek (Poa annua) is. Csírázásukhoz 10–14 °C-os talajhőmérsékletre van szükség.
T2 – Magjuk ősszel, tél végén vagy kora tavasszal csírázik. Az előző csoportnál nagyobb termetű gyomok tartoznak ide, amelyek a gabona aratása előtt magot érlelnek. Például ide sorolható a pipacs (Papaver rhoeas), búzavirág (Centaurea cyanus) stb. Csírázási hőmérsékletük 4–8 °C.
T3 –Csak tavasszal kelnek. A T2-es alcsoporthoz hasonlóan nyáron hoznak termést. Ezt a csoportot tavasszalkelő nyár eleji egyéveseknek nevezzük. Csírázásukhoz 8–14 °C szükséges. Ide sorolható pl. a vadrepce (Sinapis arvensis), a hélazab vagy vadzab (Avena fatua) stb. is.
T4 –Nyárutói egyévesek. Ezek a gyomok ellentétei a T1-es csoport tagjainak, mert a meleget és a szárazságot tűrik, viszont a hideget mag alakban (nyugalmi állapotban) vészelik át. Igen nagy tömegű, konkurens gyomnövények. Ide sorolhatók pl. a disznóparéjok (Amaranthus spp.) és a libatopfélék (Chenopodium spp.) is.
A továbbiakban lássuk a kultúrnövények károsítása szempontjából kevésbé veszélyes életformacsoportot is.
H1– Törpe gyöktörzsesek. Áttelelő vegetatív szervekkel nem, hanem csak magról szaporodnak. Ilyenek például a mocsári gólyahír (Caltha palustris), valamint egyes acatok (Cirsum canum)is.
H2 – Indás évelők. Ezek föld felett, indával szaporodnak, mint például egyes boglárkafélék (Ranunculus repens) és pázsitfüvek (Poa trivialis)
H3– Karógyökerűek. Feldarabolt gyökérsarjakkal szaporodnak, például a nadálytő (Symphytum officinale), a gyermekláncfű (Taraxacum officinale) is.
H4 – Karógyökerűek (szintén). Feldarabolással elpusztulnak, rendszeresen művelt területen nem élnek meg. Ilyen például a tövises iglice (Ononis spinosa).
H5 –Ferde gyökértörzsesek. Feldarabolással ugyan szaporodnak, de mivel sekélyen gyökeresednek, rendszeres szántóföldi művelés mellett nem maradnak meg. Például az útifüvek is ilyenek (Plantago spp.).
A következő csoportból már egyes életformák igen jelentősek a gyomnövénytársulások szempontjából.
G1 – Vízszintes földbeli szárral telelő, szártarackos gyomok. Ide sorolható például a tarackbúza (Agropyron repens).
G2– „Gumósok”. Kevés gyomfaj tartozik ide (egyes vadon élő menták – M. arvensis, palustris –, tisztesfüvek, avagy „nyúlfülek” Stachys sp.)
G3– Gyökértarackos gyomok. Gyökerük minden részéből képes új növény kialakulni. Jegyezzük meg: ezek a gyomnövények legjobban alkalmazkodtak a szántóföldikörülményekhez! Például: apró szulák vagy „folyófű” (Convolvulus arvensis), mezei acat (Cirsium arvense).
A sok életforma közül – szemléltetésül – csak néhányat emeltünk ki.
Az azonos termőhelyen egy időben kifejlődő és virágzó növények összességét aszpektusnak (nem aspektus!) nevezzük.
A gyomtársulásokat az egyéves életformával jellemezzük.
A vázolt aszpektusviszonyok csak szántóra és parlagra vonatkoznak, a pázsit- és gyepfelületek esetében egészen más gyomösszetétel érvényesül.
A következő számban – a fentebb elmondottakat konkretizálva – a gyomszabályozási eljárásokról és a veszélyes gyomokról olvashatnak.
