Vannak olyan termékek, amelyeket mi magunk kizárólag magyar jellegzetességnek gondolunk, ám mások is sajátjuknak érzik.
Így lett a szürkemarha olasz, a kürtőskalács pedig szlovák különlegesség. Noha a mi fogalmaink szerint a többi között ezek is hungarikumnak számítanának, hivatalosan ez ideig mégsem azok. A szövevényes uniós eljárások során ugyanis a szlovákoknak sikerült előbb bejegyeztetniük a kürtőskalácsot, annak ellenére, hogy nagy valószínűség szerint ők is tőlünk, magyaroktól, pontosabban a székelyektől vették át.
A kürtőskalács tehát magyar specialitás. Magyarország több településén föllelhető ősi készítési módja, mesterei és receptjei. A köztudat és a szájhagyomány szerint Székelyföldről származik, a székelyek ünnepi süteménye. Esküvőkre, keresztelőkre, fontos vendég fogadására készítették. A leleményességéről ismert székelyek a keményfa parazsát, amit a főzéshez és a melegedéshez használtak, még valamire hasznosítani szerették volna. A kályhacső volt az elnevezés ihletadója, ezért kürtős, és nem kürtös, ahogyan egyesek tévesen ejtik. Ezért volt az eredeti kalács kályhacső átmérőjű. Az izzó parazsat kivették a kályha tetejére vagy a kemence elé, és ott a fahengerre feltekert tésztát – amit kristálycukorba hempergettek, addig forgatták a parázs fölött, amíg a cukor rá nem karamellizálódott a tésztára. A fényes karamellréteg adta meg a kalács vonzerejét, ahogyan később a dobostortáét is.
Az elkészült kalácsot sok helyen darabolt dióval szórták meg. Pontos eredete talán sosem derül ki, de a legnépszerűbb legenda szerint létrejötte a tatárjáráshoz kapcsolódik. A tatár seregek közeledtére a kezdeti ellenállások után, Székelyföld lakossága jobbnak látta elmenekülni. Voltak, akik a hegyekbe mentek, mások pedig a Budvár és a Rez barlangjaiban találtak menedéket. A tatárok pedig, hogy sem megtámadni, sem kicsalogatni nem tudták a biztos és megközelíthetetlen búvóhelyen levőket, elhatározták, hogy kiéheztetik a székelyeket. Ez így ment hosszú ideig, amíg egyszer csak a tatároknak és a székelyeknek is elfogyott az ennivalójuk. Ekkor egy okos székely asszony összekaparta a maradék lisztet, hamuval összekeverte, és hatalmas kalácsokat sütött, amelyeket dorongra vagy magas póznára húztak, és fölmutatták a tatároknak, mondván: „Nézzétek, mi itt milyen jól élünk, míg ti éheztek.” A tatárok akik, már nem bírták az éhezést, bosszúsan elvonultak. Ez időtől nevezik a kürtőskalácsot dorongfánknak, mint ahogyan a régi receptes könyvekben ez alatt az elnevezés alatt található.
A szenttamási Kolenák család tagjai mintegy két éve foglakoznak a kürtős készítésével. Elsősorban György, az apa, Gyöngyi, valamint Tamás, a gyerekek járják sütödéjükkel Vajdaság magyarlakta részeit. Gyöngyi elmondta, hogy a készítését a Budapest melletti Monoron tanulták meg:
– Tudtommal Vajdaságban mi rendelkezünk az egyedüli, európai mércéknek is megfelelő mobil kürtőskalács-sütödével. Azt hiszem, hogy megjelenésünk előtt ezen a tájon a termék teljesen ismeretlen volt, legalábbis a terepi tapasztalatok azt mutatják. A legtöbb településen, amikor először megjelentünk, mókás jelenetek zajlottak, hiszen illatos gyertyának, virágcserépnek vagy vázának nézték az emberek a kürtőskalácsot. Kelt tésztából, hagyományos módon készítjük, az összetevők aránya a mi titkunk, de csakis természetes és egészséges alapanyagokat használunk. Az interneten egyébként legalább ezer féle recept található, még sós változatban is készítik, és a húsvéti sonka mellé fogyasztják. Nálunk diós, fahéjas, vaníliás, kakaós és kókuszos közül lehet válogatni, de rendelésre egyéb változatokat vagy „natúrt” is sütünk. Elsősorban azokra a rendezvényekre járunk, melyekre hívnak bennünket. Igyekszünk valamennyi meghívásnak eleget tenni. Főleg a magyarlakta településeket célozzuk meg, mivel mégiscsak magyar különlegeség. Néha akkora az érdeklődés, hogy két kis csapatban is készítjük.
