A 2010-es év a nagy rablások éve volt: a 12-13 dinárért felvásárolt búzát most 24-25 dinártért árulják az exportőreink, a 28-30 dináros áron kifizetett nyers tej literjét akár 80 dinárért is értékesítheti tartósítottként a feldolgozóipar. A nagy kereskedelmi láncolatok pedig 60, 90, sőt 120 nap múlva fizethetnek a termelőknek az átvett áruért, mert ezt megengedik nekik!
Az új év sem lesz könnyebb, mint az előző húsz. Intő jelek szerint tovább kell szorítani a nadrágszíjon. Fenyeget az infláció, drágulni fog az üzemanyag, az áram, a földgáz, ennélfogva a műtrágya és minden más újratermelési anyag.
Az elmúlt két évtizedben csak ritkán, rövid időszakokra lélegezhetett fel a gazda. Ilyenkor a szorítás enyhült: az árak viszonylag stabilak voltak, az adócsekkek „késtek”, a vízlecsapolási járulék megfizettetéséről „megfeledkeztek”... Nem nehéz kitalálni, hogy főként a választások előtt volt így. Akkor, amikor a gazdatársadalom szavazataira volt szüksége a mindenkori hatalomnak – hogy megtarthassa pozícióját. A 2011-es év azonban egyedi lesz.
Nagyon nehéz dolguk lesz nemcsak a gazdáknak, hanem azoknak is, akiknek a feladata a gazda bizalmának megszerzése, mert gondot okoz majd az újabb mézesmadzagra „anyagot” találni.
A kilátások pedig olyanok, hogy jövőre a munka értékének megőrzése szempontjából a legnagyobb veszélyt éppen az infláció jelenti. Cinikus állítás egyes miniszterek részéről, hogy az élelmiszerek árának emelkedése gerjeszti a szeretett dinárunk elértéktelenedési folyamatát. Inkább talán azt a tényt kellene okolni, hogy túl sok fedezet nélküli dinárt nyomtatott a topčideri nyomda...
Nézzük, milyenek a gazdasági mutatók. Szerbia a tavalyi év végét hivatalosan 735 ezer munkanélkülivel várta be (nem hivatalosan számuk kétszer ennyi az országban), további 130 ezer munkás csak papíron foglalkoztatott, mert fizetést nem kap, csak megszokásból jár a munkahelyére, 400 ezer pedig havonta a 16 ezer dináros minimálbért visz haza. Ezekhez az adatokhoz párosul az is, hogy csaknem 700 ezer éhező van a magát Európa éléskamrájának tekintő országban, és ugyanennyi ember sorolható a szegények kategóriájába.
Szerbia külföldi adóssága összesen 32,7 milliárd dollár (ebből az állam 10 milliárddal adós). A hazai gazdaság versenyképessége romlott. Ebből a szempontból Szerbia 8 hellyel zuhant a Világgazdasági Fórum ranglétráján, a gazdasági termelés viszont 2010-ben 12 százalékkal csökkent a két évvel ezelőtti időszakhoz képest, ezenkívül 69 ezer vállalat számlája zárolva van. Csupán tavaly 30–50 000 munkás maradt munka nélkül. A kivitel 2010-ben 22 százalékkal csökkent a 2009-es évhez viszonyítva.
Lesújtó adatokat jegyeztek a magánosítás kapcsán is. Minden ötödik magánosítási szerződést megsemmisítettek, amelyet 2010-ig kötöttek meg. A privatizált vállalatok vagyonát széthúzták az újdonsült „üzletemberek”, és egyre gyakrabban hallani az újdonsült gazdagok tranzíciós bravúrjairól, arról, hogyan tudtak munka nélkül, röpke néhány év alatt hatalmas gazdaságot „összekapargatni”.
Hogy nem lesz jobb a gazdáknak, az már abból a tényből is kiviláglik, hogy a múlt hét derekán, azaz a közvetlenül lapzártánk előtt meghozott köztársasági költségvetés 844,9 milliárdos keretéből a mezőgazdaságnak mindössze 20–29 milliárd dinár fog jutni, mert egyelőre nem tudni, hogy az összegbe beleszámították-e például a mezőgazdasági nyugdíjakat is, vagy az említett összeget csupán támogatásokra és prémiumokra fordítják majd. Mindegy: így is, úgy is megalázóan kevés.
