A lapok arról cikkeznek, hogy az év, amelyet a hátunk mögött tudunk, egész év volt. A tudósok nem beszélnek róla, de már szinte mindenki pontosan tudni véli, így a már említett lapok kommentátorai is, hogy a 2012-es évben megtörténhet, hogy nem lapozhatjuk végig a naptár lapjait. Arról írnak, hogy itt a világvége.
– Nem lesz szükségünk, Katinka, sem télirevalóra, sem vetésre, sem…
Hallgatom a kertszomszédomat. A felesége a fejét csóválja:
– Télen, az év első felében nálunk csak a sonka egész, mert még érlelődik, aztán az év végére csak bablevesbe való csülök marad belőle. Így kerek a világ, ezért tartunk jószágot – folytatja a szomszéd felesége.
– Ha jól belegondolunk, igazuk van, mármint a télirevalóval – folytatja a férjem. – Mi is levágtuk a hízót. Az idén nem András-napra, hanem most, az új esztendőben, aztán a feleségem bevásárolt marhahúsból, alig töltöttük be, annyi töltelék lett belőle. De hosszú az év… A gyerekek elfáradtak a sok munka láttán.
A nagyobbik fiunk már kora délután alkudozni kezdett, hogy meddig kell maradnia. Nem ér rá, mondta. A kicsi fogadkozott, hogy majd ő. Azonban a munka javát rám hárították – panaszkodott a férjem.
– A kicsi valóban akarta – csatlakoztam a páromhoz –, és segítségedre volt a töltésnél, hajtotta a húsdarálót, mert arra szereltük rá a kolbásztöltő betétet, de valószínűleg megsokallta a munkát. Belefáradt, aztán amikor elfogyott a vastagabb, a szalámibél, arra hivatkozott, hogy a vékonyabb bél nem méltó arra, hogy „kulent” töltsünk bele. Megpróbálta lebeszélni az apját a munkáról. Másnapra akarta halasztani, mire kinyit a bolt. Végül mi ketten töltöttük be az utolját.
– Igazi receptúra szerint készült a töltelék? – kérdezte a szomszédunk.
– Sajátos módon. Mivel először készítettük mester nélkül, a jó érett disznóhúshoz marhacombból is vásároltunk egy szép rózsát. Majd mivel a receptben feltüntették, hogy megfelelő arányban zsiradékot is tehetünk bele, mi a hasaalja szalonnából fölmaradt csíkokat is beledaráltuk. Kilónként két dekagramm sót és másfél dekagramm édes törött paprikát tettünk hozzá. Ezt pontosan kimértük, utána a mintegy húsz kilogrammnyi téliszalámi-keverékre rászórtunk három tetejes evőkanál csípős paprikát. A borssal óvatosan bántunk, és fokhagymából is kevesebbet tettünk a kolbász esetében megszokottnál. Pikáns, ám nem túl csípős ízt szerettünk volna elérni, hogy mindenki gond nélkül fogyaszthasson belőle. Háromnapnyi füstölés után egyelőre szikkadnak a rudak, a gyerekeknek május elsejére ígértük a kóstolást.
– A sonka is szép kerekre sikeredett – dicsekedtem tovább.
Január eleji vágásról lévén szó, a könnyebb szikkadás és a biztonságos tárolás érdekében a férjem úgy döntött, kisebbre veszi a füstölésre szánt sonkát. Mikor azonban az asztalra tették, bármerről nézte is, sajnált belekaszabolni, mert az úgy egymagában kerek volt, a szomszéd szavaival élve, mint a világ.
Kerek világ, világvége. Sehogyan sem tudtam kiverni a fejemből. A tavaszon vásárolt malacból télire hízó lesz. Az elvetett búzából őszre kenyér sül. Ha a parasztság nem gondoskodik róla, miből lesz az országnak bespájzolni valója? Úgy kerek a világ, ha mindenki teszi a dolgát. Az állam helyes tervezéssel megteremti a föltételeket a mezőgazdaság fejlődéséhez. Erre talán majd a „várt” világvége utáni új világrendben kerül sor, hisz a nemrég megjelent rendelettel szentesített január végi támogatás-kifizetés is várat még magár. Nagyon várjuk már, mert ez még az a pénz, amiből a tavalyi vetést kellet volna finanszírozni. Reméljük, hogy a traktorainkat nem kell ezúttal is kivezényelni, már sokadik alkalommal, hogy az állami gépezet beinduljon. Januárban megdrágult az üzemanyag, évről évre tapasztaljuk a vetőmag drágulását is ez idő tájt, drága vetés elé nézünk. De a paraszt teszi a dolgát, tervezi a holnapi betevő falatot, mert számára csak így kerek a világ.
