Folytatódik a közvélemény folyamatos félrevezetése. Mert hogyan lehet másként értelmezni Slobodan Ilićnek, a Pénzügyminisztérium államtitkárának a múlt heti állítását: „Amennyiben a piaci érték alapján szolgáltatná vissza az állam az érintetteknek a korábbi rezsim által elkobzott vagyont, az pénzügyileg összetörné Szerbiát.” Vagy BožidarĐelićét, a kormány alelnökéét: „Nem lehetséges a természetbeni restitúció, miatta kevesebb pénz jutna az oktatásra, mezőgazdaságra, tudományra, útépítésre...” Közben a Restitúciós Hálózat figyelmeztet: „a kormány egyszerűen nem tüntette fel az állami vagyon 70 százalékát az Európai Bizottságnak átadott válaszokban, így kívánta alátámasztani azt az állítást, hogy a természetbeni vagyon-visszaszármaztatás nem lehetséges. A politikum pont a természetbeni visszaszármaztatástól fél a leggörcsösebben, hiszen ha erre sor kerülne, akkor számba kellene venni az állami vagyont, illetve fel kellne vázolni, mi történt ezzel a vagyonnal az utóbbbi néhány évtizedben. A restitúció miatt nem Szerbia pénzügyi rendszere, hanem az országon élősködő parazita jelzővel illethető politikai rendszer omlana össze.”
Egy hónappal ezelőtt Ilić még azzal rukkolt ki, hogy nem lehetséges az egykori tulajdonosok természetben történő restitúciója. Pedig nem így van, hisz az egyházaknak különösebb nehézségek nélkül máris visszaszármaztatták a visszakövetelt termőföld területének 40 százalékát. Az ilyen és hasonló bombasztikus, szenzációhajhász kijelentéseivel Ilić valójában fel akarja készíteni a nyilvánosságot arra, hogy bizony a régi tulajdonosok ne is számítsanak a természetben történő restitúcióra, újabban még tovább is megy – még csak igazságos kárpótlásra sem. Mert, úgymond, ez az ország pénzügyi összeomlásához vezetne.
Az igazság valahol máshol lakik. Dehogyis nincs pénz, hisz a józan ésszel alá nem támasztható dolgokra is költi az állam az adófizető polgárainak a pénzét. Mint például: évente legalább 1 milliárd eurónak veszik nyoma a közbeszerzések során, vagy: az utóbbi 6 év alatt 130 millió eurót sikerült privát zsebekbe átjátszani a kolubarai szénbányában erőgépek fiktív bérlete alapján, továbbá: Szerbia 28 millió eurós kártérítést köteles fizetni egy közel-keleti országnak azért a katonai célokra kibérelt műbolygóért, amelyet nem is használt... És még nem is beszéltünk az újgazdagokról, akik röpke néhány év alatt több tizezer hektár termőföldhöz jutottak, vagy 3 euróért kaparintottak meg cukorgyárakat...
És végezetül néhány szót rólunk, vajdasági magyarokról. Bennünkent igenis nagyon érdekel az, hogyan oldja meg az aktuális hatalom a restitúció kérdését. Annál az egyszerű ténynél fogva, hogy annak idején tőlünk és a vajdasági németektől vettek el legtöbbet – mert tehették. Csupán azt kérjük vissza, amit elvettek tőlünk. Legtöbb igény éppen a termőföld visszaszolgáltatására vonatkozik.
Ezt jó tudniuk azoknak is, akikre szavaztunk, akik különbőző intézményekben, igazgatóságokban, testületkben, bizottságokban, ügynökségekben, egyesületkben képviselnek bennünket.
