De most nem a lopakodó miatt látogattuk meg a vidéket... Az ottani magyarajkú gazdákkal beszélgettünk el arról, hogyan alakul újabban a sorsuk...
– Tíz hold saját földem van, ezen gazdálkodok. Mást sem csináltam tavaly, csak locsoltam. A locsolást csepegtető módszerel oldottam meg. Vizet csak jó mélyen, 28 méteres mélységen találtunk, kevés van belőle. Ha tifonos öntözést szeretnék beállítani, akkor legalább 80 méteres kutat kellene fúrni... Két ével ezelőtt kezdtem virág-, rózsatenyésztéssel foglalkozni. A fiatal rózsafák kitermesztése két évig tart. Az első évben elültetjük a vadhajtásokat, majd szemezzük őket. Csak a második évben tudjuk piacra szállítani a rózsafákat. Egy horvátországi, pontosabban Zágrábi kommunális közválalaltnak tudom „nagyban”eladni őket. Nincs ugyanis időm piacozásra. Eddig nem volt gond az értékesítéssel, a kifizetéssel, de a gazdasági válság miatt most a horvátországi partner sem fizet azonnal. A rózsatenyéztés munkaigényes, ősztől tavaszig 10 napszámos dolgozik az ültetvényen, hallottuk Galambos László termelőtől.
– A többi parcellán gabonát termesztek. Emellett évente még 30–40 sertést hizlalok fel... a nagyobb méretű jószátenyésztésbe nem érdemes belemenni, mert bizonytalan az értékesítés, mondta Galambos.
– Hiányzik a szakmai társulás. Nincs, aki hírül adhatná, hogy virágtermesztéssel foglalkozunk. Rajtam kívül Szerémségben csupán még egy rózsatermelő van.Tudom, hogy Bácskában többen is vannak, de nincs, aki szervezetbe tömörítene bennünket... Hallottam azt is, hogy Vajdaság Brüsszelben nyit irodát, jó volna, ha ott is valaki említést tenne rólunk... Ezt írják meg... – kért meg bennünket beszélgetőtársunk.
– Harmincöt hektáron gazdálkodok, kukokorica, búza, napraforgó szerepel a vetésforgóban...Tavaly bizony szárazság volt, holdanként mindössze másfél Dubrava pótkocsi csöves kukorica termett – kapcsolódott be a beszélgetésbe Csábi Sándor. A faluban aránylag kevés az olyan gazdaság, amely kimondottan földművelésből él. Nyékince határa nem nagy, mindössze 3000 hektáros, a falu lakossága ezért inkább a közeli városokban, Mitrovicán és Rumán kereste meg egykor mindennapi kenyerét, nem pedig földművelésből élt... Naponta két busz Rumára, egy pedig Mitrovicára szálllította reggelenként a munkásokat... Valamikor...Manapság már nem... hallottuk Csábi gazdától.
