A szerbiai Versenyvédelmi Bizottság a múlt héten megtiltotta a Miodrag Kostić tulajdonában lévő újvidéki székhelyű Sunoko társaságnak, hogy megvegye a Hellenic Sugar görögországi cukoripari vállalatot, melynek Szerbiában két cukorgyára van, a zsablyai és a cservenkai. A bizottság állítólag azért rendelkezett így, mert Kostić impériuma a vásárlás után a szerbiai cukortermelési piac 78 százalékával rendelkezne, azaz abszolút monopolhelyzetet élvezne... Vajon mi (ki) áll az ilyen döntés mögött?
Aki pénzes, legyen kényes, mondja a közmondás. Kostić tartja is magát hozzá, és fellebbezni fog... Mert, ahogy mondja, nem logikus, hogy a hazai monopolellenes bizottság nem egedélyezi egy hazai társaságnak, hogy részt vegyen egy külföldi társaság megvásárlására meghirdetett tenderen... számára a szerbiai cukorpiac már régen szűknek bizonyult, hisz gyárai jelentős mennyiségű cukrot exportáltak eddig is az Európai Unióba. Kostić ugyanis arra számított, hogy a folyamatos bővítés során összesen mintegy félmilliárd fogyasztót számláló piacra terjesztheti ki impériumát... Ez sajnos nem történt meg, egyelőre még nem tudni, hogy miért állták útját az MK csoport további terjeszkedésének, amikor köztudomású, hogy a szerb piac hemzseg a monopolisták mértéktelen hadától.
Valójában ki is Miodrag Kostić? Erről az ellentmondásos mágnásról eddig már számtalanszor cikkezett a sajtó. Gazdagságával kapcsolatban számtalan mendemonda keringett...
Pedig Kostic nem származik gazdag családból, „egyszerű emberként” kezdte. Édesapja sofőr, édesanyja szakácsnő volt... Állítólag verbászi lakását adta el a múlt század kilencvenes éveinek kezdetén mintegy 20 ezer német márkáért, ügyesen „befektetve” mára már mintegy 150 millió eurónak megfelelő értékű vagyonra duzzasztotta a kezdeti összeget: több mint 30 vállalatot tudhat magáénak, Szerbiában, azaz Vajdaságban 25–30 000 hektár termőföldet művel (ennek egyharmada ugyan állami tulajdonban van, amiért vajmi keveset fizet az államnak). Ukrajnában mintegy 100 ezer hektár termőföldet bérelt ki száz évre. Nevét a Kopaonik tulajdonosaként is emlegetik, hisz felvásárolta mindazokat a szállodákat, melyek legtöbbet érnek ezen a hegységen.
Végérvényesen bebizonyosodott, hogy Miodrag Kostićnak szerencsét hoztak a kéményseprők, hisz kezdetben vállalkozása kéményseprűs szolgáltatásokat nyújtott, előzőleg volt téglagyára, foglalkozott kukoricapehely-termeléssel... Egyszóval mindennel, ami a magánszférához tartozik. Ez a mágnás azzal szokott dicsekedni, hogy sohasem dolgozott társadalmi tulajdonban lévő vállalatban... Ez valóban így is van, de mint utólag kiderült, az említett vállaltok dolgoztak neki...
Kostić nemcsak a „földet túrja”, a közelmúltban felügyelete alá vette a verbászi Carnexot, amelyért 25–30 millió eurót fizetett, sokkal többet, mint amennyiért megkaparintotta például a három vajdasági cukorgyárat, melyekért összesen 9 eurót gombolt le a szerb államnak.
Pénzt pénzre halmozott. Kihasználva a tranzíciós visszásságokat, villámgyors felemelkedése során szinte ragadt a kezéhez a pénz, s arról is ismert, hogy társaságában mindig szép hölgyek voltak láthatók.
Politikai kapcsolatairól regényt lehet írni, a 90-es években szoros szálak fűzték a Demokrata Párthoz, melynek egykori igazgatója volt, Nenad Čanak komája... Habár az Ellenállás mozgalom egykor azzal vádolta meg, hogy köze van a 2000 után kitört cukorbotrányhoz, amely során állítólag külföldi gyártású cukornádból nyert cukrot csomagoltak át Kostić gyáraiban, majd ezután saját címkéje alatt szállította tovább az EU piacára... Természetesen hatalmas árkülönbség és nyereség fejében... Mindeddig nem tudták rábizonyítani a bűnösséget, hisz: Nincs vétke a pénzes embernek – állítja a közmondás.
