2024. október 2., szerda

Cáfolják a minisztériumi közlemény állításait

DOHÁNYTERMESZTŐK EGYESÜLETE

A február 17-én kiadott minisztériumi közlemény szerint a dohánytermesztők ezentúl nem számíthatnak a prémiumokra. Ehelyett kárpótlásul az agrártárca a bejegyzett, „kommerciális gazdaságoknak” járó 12 000 dináros hektáronkénti támogatást ígéri nekik és azon felül még további 20 000 dinárt hektáronként. A fölkínált összeg csak töredéke annak a támogatásnak, amihez a termesztők korábban a dohányprémiumokkal hozzájuthattak.

Az agrártárca azt ígéri, hogy azok a termelők, akik hajlandók áttérni más mezőgazdasági kultúrák termesztésére, előnyt élveznek majd a vissza nem térítendő támogatások kiosztásánál.

A minisztérium úgy jelentette be a föntiekben ismertetett döntését, mintha az a Szerbiai Dohánytermesztők Egyesületével született közös megállapodás eredménye volna. Az egyesület elnöke, Milorad Antonić tagadja, hogy megegyeztek volna az agrártárcával. „Sajnos a probléma továbbra is fennáll, nincs megoldás a prémiummegvonás ügyében. Mi minden megengedhető módon tovább fogunk küzdeni, hogy érvényesítsük jogainkat” – üzente.

Az agrártárca közleményében az is szerepelt, hogy „támogatják a Szerbiai Dohánytermesztők Egyesületének a kezdeményezését a dohánytermesztők megsegítésére hivatott pénzalap létrehozására”. Antonić szerint a minisztérium eddig még semmit sem tett ebben az ügyben.

2011-től kezdődően az Európai Unióban is tilos lesz a dohánytermesztés állami támogatása.