– Mi újság felétek? Sikerült átadni a tejet a tejcsarnokban?
– Ne is kérdezd, nyakunkon a nagy adósság, mert hitelekből szerettük volna kiépíteni, európai szintre emelni a mi kis szarvasmarha-tenyészetünket. Mindig azt hallottuk, hogy ha most megfelelő számban állítunk be teheneket, az unióban majd elfogadott kvótaként fogják regisztrálni. Az volt az érzésünk, hogy ennek az országnak van mezőgazdaság-politikája. Annyira védik a nemzeti identitásukat a miniszterek, miért nem védik meg a nemzetgazdaságot is?
– Nem ilyen egyszerű ez, Sári, hisz, amint pénz áll a házhoz, mindennek vége. Ideológia ide, ideológia oda, törvényt is lehet szegni, de még a nemrég oly büszkén emlegetett adott szó sem sérthetetlen.
– Tudod, Katinka, szerintem ezt nem is Európa követeli meg az országtól, hanem valószínűleg egyesek eldöntötték, hogy végeznek a kicsikkel. Nem jelent az semmit sem nekik, hogy én a négy tehén által leadott tej napi mennyiséggel járulok hozzá a nemzetgazdaság teljesítményéhez. Legszívesebben azzal a csodálatos fiatalító fürdővel a minisztert fürdetném haragomban…
Közben a konyhaszekrényre mutat, majd megnyitja a kamra ajtaját is.
– Nézd meg, mi van itt nálam! Minden létező edényem teli van tejjel, aludttejjel, a dézsában ömlesztett túró. Holnap viszem a piacra, mert a kölcsönt ki kell fizetni.
– Hol tudod eladni? Ki fog tőled vásárolni, hisz egészségügyi bizonylatod sincs?!
– Nem érdekel, ebből pénzt kell teremteni. A jószágot etetnünk kell, a havi számlákat ki kell fizetni, a gyerekeknek iskolába kell járniuk. Tőlem senki sem kérdezi, honnan teremtem elő a szükséges pénzt, csak követelik. Nem mondhatom azt, hogy természetben fizetek, pedig de megfüröszteném a minisztert!
– Mondjad, Katinkám, mi járatban vagy? Látom a tejeskannát a kezedben, talán csak nem tejért jöttél hozzám?
– De igen. Főznék túrós tésztát, de vihetnék friss tejet is. Nincs kedvem dobozos tejet vásárolni, mert ugyebár tejporból készítik, számomra az már nem is igazi tej. A napokban krémest sütöttem, de amikor forralni kezdtem a tejet, nem volt meg az a jellegzetes illata.
Közben Sári kihozott egy csomagnyi gézbe kötött friss túrót. Gyönyörű fehér színű, enyhén savanykás illatú, éppen olyan volt, mint nagyanyám túrója. Igazi házi tejfelt is vásároltam. Fantasztikusnak tűnt, amikor kihozott egy tálnyi korpán csurgatott tejfelt.
– Ezt is kiviszed a piacra?
– Vásároltam fél literes műanyag poharakat, s abba fogom kiporciózni.
– Tartósan mire számítotok, mi lesz a jószággal? Meddig lehet ezt így bírni? A rengeteg mosatlan edényről ne is beszéljünk!
A mosogatás is körülbelül három órát vesz el a napomból délelőtt is, majd este lefekvés előtt is. A fejés meg a tejtermékek elkészítése egész nap tart. Szinte nem tudok egy percig sem pihenni. Amint vamilyen folyamatok megkésnek vagy túlsavanyodik, vagy megkeseredik a tejtermék. Észnél kell lenni egész nap. A férjem is segít, amennyiben tud, a gyerekek pedig segítenek emelgetni a fazekakat. Nem kis munka. Ha még sokáig eltart ez az áldatlan helyzet, valószínűleg kénytelenek leszünk eladni a teheneket. Vágójószág lesz belőlük. Nagyon sajnálom, mert annyira hozzánk nőttek, de a gazdasági kényszer az nem válogat. A kölcsönt vissza kell fizetni.
Finom túrós tésztával leptem meg a családomat. Másnap túrós lepényt sütöttem, de már elkértem tanárnőm túrótorta receptjét is. A következő alkalommal isteni túrótortát sütök, mazsolával, kandírozott narancshéjjal.
