2024. október 2., szerda

Terítéken a premizálásról szóló kormányrendelet

Dr. Miladin Ševarlić, az agrárközgazdászok szerbiai egyesületének elnöke a minap Újvidéken kijelentette: a Belgrádi Egyetem Jogi Karának alkotmányjogászai vizsgálják a köztársasági mezőgazdasági minisztérium idei prémiumok folyósítására vonatkozó rendeletének törvényességét.

– Amennyiben a jogászok olyan megállapításra jutnak, hogy az említett rendelet ellentétben áll a törvénnyel, azaz az alkotmánnyal, kezdeményezni fogjuk megváltoztatását, azaz elindítjuk az eljárást hatályon kívül való helyezésére. A mezőgazdasági minisztérium az említett rendelettel kiváltságos helyzetbe hozná a bejegyzett gazdaságok egy részét, emellett a dokumentum szövege arra utal, hogy a prémiumok, azaz a premizálási rendszer elsősorban szociális célokat szolgálna, de nem ez a feladata.