A litomorf (anyakőzeten kialakult) erdőtalajok Nyugat-Európa óceáni (maritim) klímájában zonális (típusos) formában vannak jelen. Ezekhez nagyon hasonlóak a Közép- és Délkelet-Európa humid (csapadékosabb) vidékein kialakult erdőtalajok. Természetesen az altípusok már intrazonálisak (a főtípuson belül találhatóak). Közülük Szerbiában is megtalálható néhány altípus.
A savanyú barna erdőtalajok humuszában kevés a huminsav és sok a fulvósav (tehát a humusz instabil). E talajok N-utánpótó képessége rossz. Agyagásványaik (a montmorillonit mellett) sok amorf kolloidot tartalmaznak. A felső A-szint savanyú (pH= 4–5,5), a B-szint rozsdabarna (a levegőtlen körülmények miatt néha pszeudoglejes és ferro vasvegyületeket tartalmaz.) Kolloidjaiban sok az alumínium (Al), a vas (Fe) és a magnézium (Mg), olykor a hidrogén (H) is.
Művelésük, javításuk. A feltalajt (A-szint) sekélyen kell művelni. A B-szint fizikai, kémiai és biológiai javításra szorul. A fizikai javítás altalajlazításból, a kémiai meszezésből, a biológiai pedig mélygyökérzetű növények telepítéséből áll. Nagyon lényeges az erózió megfékezése!
Az altípusok közül a nem podzolos barna erdőtalaj erősen savanyú (pH<4) és gyenge termékenységű. Legfeljebb a rozs, a zab és a bíborhere terem meg rajta.
A podzolos barna erdőtalajok anyakőzete mésztelen, homokos üledék. pH-értékük 4,5–5,5 körüli, és az előbbi altípusnál felsorolt növények mellett esetleg burgonyatermesztésre is alkalmasak lehetnek.
Az agyagbemosódásos altípus C-szintje gyakran meszes anyakőzet. A termőréteg pH-értéke 5–5,5 körüli, de rendszeres művelés alatt akár a 6-os értéket is elérheti. Humusza stabilabb (magasabb a huminsavak aránya). Az erdőtalajokra vonatkozó művelés betartásával rozs (esetleg búza), vöröshere, burgonya, alma, szilva és szőlő termeszthető rajta.
A mésztelen anyakőzeten, csapadékos zónában kialakult pszeudoglejes barna erdőtalajok B-szintje agyagos, és a levegőtlen (anaerob) korülmények között a vas ferrovegyületekké alakul; tömör kékesszürke, glejes foltok alakulnak ki. Ezért a B-szint kizárólag altalajlazítással tehető levegősebbé, miután a talaj rozs, zab, bíborhere és burgonya termesztésére válik megfelelővé.
A barnaföld, kovárványos barna erdőtalaj és a csernozjom barna erdőtalaj – időnkénti meszezéssel – már a csernozjomokhoz hasonló, és a legigényesebb növények termesztésére is alkalmas lehet.
Megjegyezzük, hogy a Vajdaságban, a Fruška gorán például a sötét színű litomorf erdőtalajok is jellemzőek. Ezek az altípusok kitűnnek a magasabb szervesanyag- és ásványtartalommal, valamint a nagyobb humusztartalommal – gyenge kilúgzás mellett. Ilyen a humuszkarbonát talaj, amelynél 30–60 cm mély a humuszos réteg (a humusztartalom elérheti a 3-4%-ot, tehát akár a csernozjom talajokhoz hasonló). A magas mésztartalom miatt szerkezete jó, közepes terméseket ad rajta a mandula, kajszi, őszibarack, valamint a zabosbükköny, sőt a búza is. Ugyanitt, a mészkő- és dolomitsziklákon a sekély vagy mélyebb rétegű, köves, humuszban gazdag rendzina alakult ki (intrazonálisan), amely altípus már inkább erdősítésre alkalmas, de megfelelő erózióvédelemmel őszibarack és szőlő is termeszthető rajta.
Az öntéstalajok a víz hatására (hidromorf), azonálisan (tehát több talajzónában), elsősorban folyók árterein és lejtők alján alakultak ki. „Fiatal” talajok – a főtípusjelleget a növénytakaró nem tudja kialakítani. Két nagyobb csoportba sorolhatók.
A nyers öntéstalaj állandóan képződik, éspedig álló- vagy folyóvizek vízszintingadozása következtében. Az alig 1%-nyi szerves anyagot tartalmazó, gyér növényzetű feltalaj szinte el sem különül. Az altalajban – a redukciós agrokémiai folyamatok következtében – sok a kékes, glejes folt. Kémhatása a vízgyűjtő terület kőzeteitől függ. Egyes nyers öntéstalajok savanyúak, a Duna öntéstalajai meszesek. E talajokat talajlazítókkal műveljük, és szerves trágya bekeverésével elsősorban öntözéses zöldségtermesztésre (esetleg rostnövények és szálastakarmányok termesztésére) megfelelőek.
A gyengén humuszos öntéstalajok esetében a növénytakaró már erőteljesebben hat a talajfelszínre, mert ezek a talajok olyan területeken vannak, ahol gátak vagy teraszok akadályozzák az újabb elöntéseket. Ha homokosabbak, akkor 1,5, ha agyagosabbak, akár 2%-nyi szerves anyagot is tartalmazhatnak. A 20–30 cm-es termőréteg a humusztól már fakóbarnára színeződik. Az egyre mélyülő, humuszban gazdagodó termőréteg következtében már forgatásos művelés is végezhető rajtuk. Genetikai típusjelleggel bíró réti és csernozjom talajok alakulhatnak ki rajtuk.
