A réti talajok víz hatására alakultak ki (hidromorfok). A sötét színű (feketés) réti talajok elsősorban a süllyedő, idősebb öntésterületek vizenyős, sásos részeinek a főtípusai, de kialakulhatnak a dombok völgyeiben és a homokos területek mélyedéseiben is (azonálisak). Javarészt belvizes részek, ahol a talajvíz 3 m-nél sekélyebb; jellemzőek az anaerob (levegőtlen), redukciós mikrobiológiai és agrokémiai folyamatok, aminek következtében könnyen mozgó ferrovegyületek (rozsdafoltok, glejesedés) nyomai tapasztalhatók. Mivel a humusz részben vasvegyületekhez kötődik, ragacsos, feketés színű, agyagosodó. Az A-szinttől kezdődően, a B-szintben lefelé haladva a humusz hirtelen csökken, a C-szint pedig humuszmentes és sokszor glejes.
Lecsapolások – és egyéb melioratív intézkedések – hatására a talajvíz akár 4 m alá süllyedhet, és típusos sötétszürke réti talajok alakulnak ki. A belvizek megszüntetésével megindulhat a sztyeppesedés folyamata, ami a talajok barnább színében, jobb levegő- és vízgazdálkodásában is megnyilvánul.
A réti talajok magas agyagtartalmuk miatt erősen kötöttek – szárazon kemények, repedezettek, nedvesen kenődnek. Léteznek vályogos, sőt homokos réti talajok is.
A réti talajok – a legszűkebb térségünket tekintve – főleg a Bánságban jellemzőek, de például a zentai Nagyrétben is uralkodó típusok, ahol igen heterogének, mert 1 hektárnyi területen gyakran 2-3 altípusuk is fellelhető.
Művelésük szerkezetüktől függően változik. Mélyszántást (okvetlenül ősszel!) akkor végezhetünk rajtuk, ha az eke egészséges réti agyagot forgat fel. Ebben az esetben még rigolekék használata is fontos lehet, hogy a jó átszellőztetéssel növeljük a talaj termékenységét.
Ha az altalaj kékesszürke, glejes vagy szikes, akkor csak mélylazítóval művelhető.
A réti talajok „perctalajoknak” minősülnek, hiszen nagyon rövid ideig tart a művelésükre alkalmas nedvességtartalmuk! A vízkapacitási telítettségükön belül nagyon szűk a határ a holtvíz és a könnyen felvehető víz között – ami a termesztett növények szempontjából is káros.
A különböző altípusok közül említést érdemel a szoloncsákos, szolonyeces (szikesedők), az öntés réti talaj, a lápos réti talaj és a réti csernozjom.
A típusos réti talajok megfelelőek búza, árpa, szója, kukorica, kender, káposzta és egyes takarmánynövények termesztésére.
A zentai Nagyrét mintegy 360 hektárnyi területét a múlt század 60-as éveinek első felében telepített nyárfaerdő – Populus canadensis 'Robusta', P. nigra 'Italica': I–214-es klón – borította, amely 1974–1987 között került kitermelésre, a helyén pedig fokozatosan bővítették a szántóföldi, illetve kertészeti termesztést.
Láptalajok. Hidromorf (víz hatására kialakult), főtípusukban azonális (a legtöbb talajzónában előforduló), altípusaikban intrazonális talajok. Állandó vagy időszakos vízborításúak és nagy szervesanyag-tartalmúak. A nagy szervesanyagkészlet a buja vízi növényzet anaerob bomlásából származik, és 10% körüli. E talajok C/N aránya (szén:nitrogén = 20:30!) nagyon tág. Humuszukban sok a fulvósav és a barna huminsav, ellenben a szürke huminsav kevés, amely tulajdonságok nem szavatolják a humusz stabilitását.
A mohaláp talaj a podzolos erdőzóna intrazonális talaja, amelyet tőzegmoha (Sphagnum palustre) párnaszerűen borít. Higroszkópos, jó víztároló és savanyú (pH = 3-4). A felső rostos, szálas tőzeget mesterséges földkeverékek komponenseként használják a kertészetben – zsákos vagy bálás kiszerelésben árulják (fehéres, vöröses színű).
A rétláp talaj a nem podzolos erdőzóna és a mezőségek tavainak feltöltődéséből keletkezett az elbomlott növényzetből (gyékény, káka, nád, sás). Alul található a lápfenék, melynek CaCO3-tartalma a talajvíz emelkedésekor kicsapódik. A lápfenék kalcium-karbonát-tartalma elérheti a 90%-ot is, ezért talajjavításra is bányászhatják. A sötét színű tőzeg pH-értéke 5,5–7,5 is lehet. Óvni kell az erőteljes felmelegedéstől, lehűléstől és deflációtól.
A tőzeges talajok javítása, művelése (Kemenesy és társai szerint). A tőzeget rónázzuk és 200–300 méterenként csatornahálózatot készítünk. Télen és tavasszal lecsapolást kell végezni, mert a 30 cm-nél magasabb talajvíz kimossa a tápanyagokat. Nyáron viszont duzzasztani kell a csatornákat, hogy a talajvíz ne csökkenjen 50–100 cm alá, mert a tőzeg kapilláris vízemelése mindössze 30 cm, és mélyebb talajvíz esetén kiszárad – elviszi a szél. Ahol sekély vagy réteges a tőzeg, rigolekével összekeverjük az ásványi rétegekkel. A 80 cm-nél vastagabb tőzegréteget kitermeljük, a maradék kotut (a porosodásra hajlamossá érett részt) pedig összekeverjük a lápfenékkel. Az így művelés alá vont területet – gyakori sekélyművelés és tömörítés mellett – főleg kukorica, repce és káposzta termesztésére használhatjuk.
A következő számban a szikes talajok javításáról, műveléséről olvashatnak.
