A termelők legutóbbi tiltakozása rámutatott arra a már régóta hangoztatott tényre, hogy a gazdatársadalom mélyen megosztott. Most utólag kérdezik sokan, hogyan történhetett meg, hogy Szerbia központi részéből egyetlenegy traktor sem jelent meg az utakon, egyetlenegy traktor sem ment el Belgrádba. Vajon nekik valóban megfelel az új támogatási rendszer? Vagy csupán arról van szó, hogy az emberek egyszerűen belefáradtak a tiltakozásokba, követelőzésbe? És mindegy nekik, hogyan alakítják sorsukat azok, akik csak a választások előtt látogatják meg őket, fényképezkednek velük a kamerák előtt istállókban, búzaföldeken?
A szerbiai gazdák állítólag azért nem vonultak ki az utakra, mert hiányzott gazdasági érdekeltség. Pontosabban azért, mert, mint mondják, a vajdasági termelőknek 300, 400, 500 hektáros gazdaságuk van, míg a Belgrádtól, Szávától délebbre lévőknek jó, ha 10–15 hektáros a birtokuk. Ezek szerint a vajdaságiaknak jobban megfelel a területalapú támogatás, mert többet kaptak eddig a kasszából... Bűvös kör... A vajdasági gazdák épp az ellenkezőjét hitték, hogy a hivatalos politika épp a közép-szerbiaiakat favorizálta...
Az igazsághoz tartozik, hogy a jószágtenyésztők inkább Szerbia központi részén vannak, tehát a területalapú támogatás jobban megfelelt nekik, hisz az új szerint nem fognak kapni semmit, mert a jószággal feletetett takarmány után már nem jár mennyiségalapú támogatás... Hogy a mezőgazdaságban mennyire összekuszáltak a viszonyok, mekkora káosz uralkodik, ezt ez a példa is bizonyítja. Most utólag a szerbiai gazdák azt szeretnék, ha megmaradna a területalapú támogatás is, sőt mivel az ottani termőföld rosszabb minőségű, mint a vajdasági, növeljék az eddigit 14 000 dinárról 28 000 dinárra. Igazukat azonban nem voltak hajlandóak nyomatékosítani tiltakozással...
A hatalmas zűrzavart csak tetézi a köztársasági gazdasági kamara, mely szerint a Szerbia központi részén lévő termelők azért nem csatlakoztak a vajdasági gazdák tiltakozásához, mert a régi támogatási rendszert nem érezték igazán magukénak. Arról van szó ugyanis, hogy a mindössze néhány hektáros gazdaságoknak nem állt érdekükben a nyugdíjalap iránti járandóság befizetése, kiszámolták ugyanis, hogy a nyugdíjalapba befizetendő összeg évente öt hektár utáni területalapú támogatásnak felelt meg. Így hát nem fizettek... és nem is vártak semmit az államtól... Ez az eset is végső soron azt tükrözi, hogy megint csak a vajdasági gazdák voltak azok, akik töltötték az államkasszát, a nyugdíjalap feneketlen hordóját.
A kamara így számol: a mennyiségalapú támogatás a kukorica és a búza esetében inkább a vajdasági gazdáknak kedvez majd, hisz a Szerbia központi részén található termelők a kenyérgabona piacra irányított hányadának mindössze a 10 százalékát adták. A kukoricáénak pedig mindössze 1 százalékát! A közép-szerbiai gazda tehát nem termel a piacra, és nem mondhatni azt sem, hogy megfelel majd neki a mennyiségalapú támogatás. Miért nem tiltakoztak tehát? Miért nem fogtak össze vajdasági kollégáikkal?
