Sem a kereskedőknek, sem az étolajgyáraknak nem sürgős a polcok feltöltése, mert ez nem fizetődik ki nekik. Köztudomású, hogy a nyersanyag, azaz a napraforgó megdrágult, tavaly ilyenkor még 30 dinár volt, mos pedig 50–55 dinár között van a felvásárlási ár. Tehát könnyen ki lehet számítani, hogy ha egy liter étolaj előállításához maximálisan 4 kiló napraforgóra van szükség, akkor az étolaj reális ára 200 dinár körül ingadozik. És ezzel meg lehetne oldani minden további bonyodalmat az étolajellátással kapcsolatban. De nem így Szerbiában. A téma már hetek óta nem kerül le a napirendről, a média szinte naponta „csámcsog rajta”. Miért van ez így? Lehet, hogy éppen azért, mert valamivel foglakoztatni kell a közvéleményt, feledtetni az emberekkel az égető, az étolajnál sokkal fontosabb kérdések megoldásának szükségszerűségét. Például azt, hogy október elejét írunk, s a gazdák mindeddig hektáronként csupán 1500 –3500 dinárt kaptak területalapú támogatás címén...
Ismét bebizonyosodott, hogy az állam nem tud hatékonyan érvényt szerezni még a legbanálisabb döntésének sem. Jelen esetben épp az árutartalékok példáján, jobban modva tehetetlenségén igazolódik be ez az állítás. Hiába utaltak ki a tertalékokból eddig több mint egymillió liter étolajat – az történt ugyanis, hogy a kereskedők közül sokan visszatartották az árut, sőt illegális utakon az árutartalékokból származó étolaj a piacokon bukkant fel. A viszonteladók tudnak számolni – 180–200 dinárt kérnek érte, mert tudják: ennyi ennek a portékának a reális ára...
Tény az is, hogy mindeddig csupán a nagyobb fogyasztói központokban „tömték” be a kereslet oldalán keletkező rést „olcsó” étolajjal. De oda is kevés érkezett. Néhol naponta csak 30 karton. A háborús évek alatt „megedződött” szerbiai fogyasztók pedig „stratégiai tartalékokat” halmaznak...10–15 litereket is vásárolnak, hogy feltöltsék készleteiket.
Szerbia a korlátlan lehetetlenségek országa. Jól tudjuk, hogy az étolaj, amely körül most hatalmas a zűrzavar, a minimálisnál is minimálisabb mértékben terheli a háztartások költségvetését, hisz havonta senki sem fogyaszt többet 2-3 liternél belőle, még akkor sem, ha népes a család. Hogy van az, hogy seniknek nem szúr szemet, hogy például a tőkehús napról napra drágul. Vagy az például, hogy egy liter sör nagyjából 120 dinárba kerül. Az a sör, amelyet a külföldi kézbe került hazai sörgyáraink ki tudja milyen adalékokból „zagyválnak” össze, hisz külföldről hozzák be a koncentrátumot (idehaza már szinte nincsenek komlóültetvények).
A végső vesztesek pedig ismét a termelők. Ha másért nem, azért, mert a kormány a behozatali vámok eltörlését latolgatja, ha nem rendeződik az ellátás. Az étolajra például a behozatali vám jelenleg 30 százalékos.
A napokban az is téma, hogy az új mezőgazdasági miniszter a parlament előtt védte annak a döntésnek a létjogosultságát, mellyel bevezették a szója-, napraforgó- és a cukorrépa-kivitelt, szerinte ezzel a piac ellátottságát javította az állam...
Való igaz a miniszter állítása – az állam esete az olcsó étolajjal ezt máris bizonyítja.
