Miroslav Mišković a Maxi üzletlánctól megszabadulva még a télen azt nyilatkozta, hogy hivatást változtat, és pályafutását ezután a kereskedés helyett a mezőgazdaságban folytatja. Persze nem az eke szarvát kívánja szorongatni, hanem birtokokat vásárolna és földbirtokosként „tengetné az életét”.
Azóta is számos találgatás látott napvilágot, hogy miért épp ezt az ágazatot választja a jó üzleti szimatról elhíresült újabb kori bizniszmenünk. Lehet, hogy ő személy szerint jó üzletet lát ebben, de már a közvélemény kevésbé hisz tisztességes szándékában. Hogy valóban az agrárium fejlesztése-e a célja, vagy csupán menteni szeretné eddigi, egyre ingoványosabb mezőgazdasági pályafutását, nem tudni, de ezekről a kérdésekről még a legközelebbi munkatársai sem szeretnének nyilatkozni. Egy biztos, már egyre kevesebben hisznek tisztességes szándékában, különösen azok, akikkel eddig szerencséje volt együttműködni. Persze a rafináltság és a szerencse eddig Mišković felé hajlott, megtehette, hogy üzleteiben a termékeiket értékesíteni kívánó őstermelőket az orruknál fogva húzogassa árujuk kifizetésének egyre nagyobb elodázásával.
Ezután sem reménykedhetünk jobban – hangsúlyozza a Dnevnik napilapnak adott nyilatkozatában Vojislav Malešev, a 100P plus parasztszervezet elnöke. Ha egyáltalán megvalósul Mišković terve, hogy beruházzon az agráriumba, biztosan nem a közösségi érdekek vezérlik, hanem egyéni, önös célok, és ebben az állam is segítője lesz. Eddig is így volt, hiszen épp az állam bábáskodásával növekedhetett adóssága 300 millió euróra, azáltal, hogy nem fizetett az üzleteiben forgalmazott termékekért. Tehát ő is a paraszt terhén gazdagodott, és a haja szála se görbült meg. Ha az említetteket figyelembe vesszük, elképzelhetetlen, hogy Mišković a jövőben bármit is tenni fog az ország agráriuma érdekében. Másról van szó – fejtegeti Malešev.
– Feltételezhető, hogy Mišković azért tervez átpártolni a mezőgazdaságba, mert ebben is kiváló üzletet lát. Közismert, hogy 2014-től Szerbiában a külföldiek is szabadon vásárolhatnak termőföldeket, persze nem a mai árviszonyok közepette, hanem jóval borsosabb áron. Mišković pedig eddigi birtokait és netán az újabbakat is dobra verheti, és megint győztesként kerül ki. A helyzet ismerői már a lehetséges forgatókönyvet is elkészítették. Szerintük Mišković sorra felvásárolja majd azokat a mezőgazdasági birtokokat, amelyekben sikertelenül végződött a magánosítás, vagy még egyszerűbb módon, tulajdonjogot szerez azon birtokok felett, amelyeknek a hitelezője volt, és amelyeket Mile Jerković csődbe juttatott, de a dolovói, surčini, obrenovaci birtok is a tulajdonává válhat. Ebben a műveletben ismét az állam siet majd a segítségére. És ne csodálkozzunk majd azon, ha munkája végeztével a szerbiai mezőgazdaság a megmentőjének kiáltják ki, hiszen a tönk szélére juttatott birtokok újjáélesztése az államnak sokkal többe kerülne, mint amennyiért egykoron magánosította, és ezután kaphatna érte. Mindketten, Mišković és az állam is jól járna, csupán a közösség, a nép lenne – mint eddig is – a játszma vesztese.
