A kedvező őszi időjárás meggyorsította ugyan a terménybetakarítást, de bőven akad még munka a határban, így sem a növénytermesztő, sem az állattenyésztő gazdának nincs ideje pihenőre. A tartományi mezőgazdasági titkárság adatai szerint befejeződött a napraforgó és a szója cséplése (a hektáronkénti átlaghozam megközelíti a 3 tonnát), s a 730 000 hektáron termesztett kukoricának is több mint 70 százaléka (hektáronkénti 6,5 tonnás átlaghozammal) biztos helyre került. Lemaradás tapasztalható a búzavetésben, így a tervezett 300 000 hektárnak valamivel több mint egyharmadán került földbe a vetőmag, s a vetés az optimális időn túl is folytatódik.
– Annak ellenére, hogy a hosszan tartó szárazság miatt nem volt könnyű előkészíteni a talajt, megfelelő magágyat készítettünk a búzának, melynek vetése gazdaságunkon mintegy 100 katasztrális holdon október végéig be is fejeződik. Utána a kukoricatörés meg az őszi mélyszántás, valamint a silózás marad – mondja az óbecsei Gortva József gazda, s kérdésemre, hogy nem késtek-e el a tekintélyes szarvasmarha-állomány számára fontos tömegtakarmány készítésével, készségesen magyarázza: – A termőterületet nem bővíthetjük, így évenként két termést takarítunk be ugyanarról a területről. Nyolc hektáron termesztettünk étkezési borsót, s annak betakarítása után nyomban megtörtént a talajművelés és a korai érésű PR92 hibridkukorica vetése is. Tarlóvetésben immár nyolc éve kizárólag silótakarmány készítésére termesztem a kukoricát, s azért választottam ezt a hibridet, mert kedvező a kukoricacső, illetve a szem és a zöld tömeg aránya. Haragoszöld még a lombozat, nagyon szépek a csövek, a szem a viaszérés kezdetén tart, pár napon belül jó minőségű szilázs készíthető belőle. A kifogástalan növényállományon nem látszik az aszály nyoma, ugyanis a szerves trágyázásnak köszönhetően tápanyagban gazdagok szántóink, s három alkalommal bőségesen megöntöztük a parcellát.
– Bár Gortva József 600 holdas tanyai gazdasága a növénytermesztésre alapozódik, nem hiányzik a gazdag állatállomány sem…
– Tanyán születtem, a mezőgazdaságban nevelkedtem, a szüleim jól menő autószerelő szakmát adtak a kezembe, de tíz évnyi útkeresés után az 1980-as években visszapártoltam őseim hivatásához, a földműveléshez, még akkor is, ha kissé körülményes a városból gazdálkodni. Jól tudom, s tudtam akkor is, hogy a növénytermesztéshez állattenyésztésnek kell párosulnia, de a szűkös városi portán erre nem volt lehetőség. Az 1990-es évek elején megtörtént a föld-visszaszármaztatás, s a visszajáró föld egy részéről lemondva visszakaptuk az ugyancsak leromlott állapotban lévő tanyaházat és gazdasági udvart, rendbetettük, s a növénytermesztéshez 1994-ben párosítottuk az állattenyésztést. Nem volt kérdéses, hogy a tejtermelést választjuk, mert 5 holdas legelő is tartozik a tanyánkhoz, ez napjainkban is elegendő a mintegy 100 számos állatnak, közöttük 40 a holstein fejőstehénnek. Persze a legeltetés önmagában nem oldja meg a takarmányozás érzékeny kérdését, de mivel az állomány évente legalább hét hónapon át a szabadban tartózkodik, nincsenek szaporodásbiológiai gondok, betegségek. A tejhozammal és minőséggel is elégedett vagyok, ugyanis az istállóátlag megközelíti a 20 litert.
– A szarvasmarha-állomány mellett ott van még a 15 anyakoca meg a több tucat hízó, ezek számára is megterem a jó minőségű takarmány a gazdaságon. Ami pedig a tejtermelést illeti, nem az volt a célja, hogy valamelyik nagyüzemnek szállítsa a kifogástalan minőségű nyersanyagot…
– A kilencvenes években nem igen hangoztatta az agrártárca, hogy a gazdának feldolgozással is kell foglalkoznia, de ha már megtermelem a jó minőségű élelmiszer-alapanyagot, akkor miért adjam el valamelyik tejüzemnek apró pénzért, próbálkozzunk meg a feldolgozással. A lányom és a vejem vállalta a munkát és kockázatot, s állítom, hogy jó döntésük volt.
– Élelmiszer-ipari szakmérnök vagyok, s 1995-ig a jól menő Sojaproteinben dolgoztam, de a többet akaró ember nehezen törődik bele, hogy nap mint nap megmondják neki, mi a teendője, így kerültem a mezőgazdaságba, illetve a tejágazatba, s 1995-ben kis üzemünkben megkezdődött a tejfeldolgozás – veszi át a szót Sárvári Zoltán. S ha már a vállalkozás mellett döntöttek, azzal is tisztában voltak, hogy a nagyüzemmel és annak termékeivel nem kelhetnek versenyre, de nem is volt céljuk, inkább bizonyítani, hogy a jó minőségű nyerstejből minőségesebb termékek állíthatók elő, mint amilyenek a fogyasztó asztalára kerülnek. – Annak ellenére, hogy kezdettől fogva korszerű technológiákat alkalmazunk, termékeink: a túró, a tejföl, a vaj, a sajtok a régi ízeket idézik. Sohasem volt célunk termékeinket valamely nagy bevásárlóközpontban értékesíteni, ott elvesz a kínálat rengetegében, inkább lépésről lépésre egyedül alakítottuk ki vásárlóközönségünket, így boltunkban forgalmazzuk a tejtermékeket.
– Volt olyan időszak, amikor naponta több mint 1200 liter nyerstejet dolgoztak fel, de az utóbbi években ez a mennyiség szinte megfeleződött…
– Előszeretettel hangoztatjuk a törzsállomány megcsappanását, a tejhiányt, de hiányról szó sincs, inkább a piac hiányáról kellene nyíltabban beszélni. Van elegendő nyerstej, de csak annyit dolgozunk fel, amennyi tejterméket biztosan értékesíthetünk. Nem panaszként mondom, de az agrártárca, maga a gazdaságpolitika a családi vállalkozásokra, a feldolgozásra buzdít, de ehhez nem teremtett előfeltételt. Még drága hitelből is a legkönnyebb felépíteni a feldolgozóüzemet, beindítani a termelést, de a bizonytalan piac és az akadozó megfizettetés romba döntheti a vállalkozást. Ez már nem érdekli az agrártárcát, a gazdaságpolitikát. Nem a minden áron történő, látványos fejlesztést választottuk, hanem az önerőre támaszkodást. A családi birtokon lévő 40 fejőstehén nem tud elegendő tejet biztosítani az üzemeléshez, így más gazdákkal is együttműködünk, de abban látom kisüzemünk távlatát, hogy teljesen ellenőrzött körülmények közepette egyedül állítsuk elő a szükséges tejmennyiséget.
– Ha mezőgazdasági jellegű családi vállalkozásról van szó, de meglehet, hogy más ágazatokra is vonatkoztatható, annak szilárd alapokra helyezéséhez több nemzedék kitartó munkájára van szükség. Itt a Pecesor felé vezető út melletti tanyán a hatodik Gortva-nemzedék él és gazdálkodik, több ágazatban bizonyítja a mezőgazdaság, a magántulajdon életképességét. A gépészeti középiskola, majd a menedzserképző elvégzése után jöttem vissza a gazdaságra, s mondhatom, hasznát látom a megszerzett tudásnak mind a munkaszervezésben, mind a kereskedelemben, ami követelmény a korszerű gazdálkodásban – kapcsolódik be a beszélgetésbe ifjabb Gortva József. Amikor a terméseredményekre és az árakra terelődik a szó, határozottan állítja: – Ma már nincsenek kiváló vagy kevésbé jó növényi hibridek és fajták, mindegyik bő termőképességű, s jórészt a gazdán, az alkalmazott termesztési technológián, magyarán: a befektetésen múlik az eredmény. Gazdaságunkon hektáronként közel 7 tonna búza termett, a kukorica átlaghozama 10 tonna körül alakul, s a cukorrépa átlagtermése is legalább 70 tonna. A talajszerkezet és a megfelelő tápfenntartás szavatolja az ilyen hozamokat, amihez az idejében végzett munka is hozzájárul. A bő termés mindig nyereséget szavatol, még ha elégedetlen is a gazda a 17,5 dináros búza- vagy a 14 dináros kukoricaárral. Gyakori kérdése a gazdának, hogy mikor értékesítse terményét. Véleményem szerint érdemes tárolni, visszatartani, csakhogy a terménybetakarításhoz meg az őszi vetéshez is sok pénzre van szükség, kedvező hitelek híján saját pénzünket forgatjuk vissza a szántókba, tehát kénytelenek vagyunk a termés egy részét bármilyen áron eladni, de az sem mellékes, hogy kevés gazda rendelkezik megfelelő tárolóval, a közraktárakról meg többet beszélünk, mint amennyi haszna van belőlük a földművesnek.
– A birtoknagyság, a gazdaság fölszereltsége mindenképpen meghatározója az eredményes munkának, ami családi birtokuk esetében optimálisnak mondható. A fejlődéshez és fejlesztéshez valóban nélkülözhetetlen több száz hektár földet művelni?
– Évek óta szajkózzuk, hogy a nagy területeket művelő gazdaságoknak van távlata, hogy a kistermelők elvesznek, közben ezek képezik mezőgazdaságunk alapját! Ha csak szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozik a gazda, mert a zöldségnövény-termesztés, valamint a gyümölcs és szőlőtermesztés külön kategóriát képez, legalább 100 katasztrális holdon kell termelnie, de én nem az ilyen egyoldalú termelésben látom mezőgazdaságunk távlatát. A növénytermesztéshez kötelezően állattenyésztésnek kellene párosulnia, így a megtermett gabona egy részét húson és tejen értékesíthetné a gazda, a terményfelesleg pedig az arra alkalmas időben piacra kerülhetne. Bármekkora termőföldet is művel egy-egy gazdaság, arra a tanyai gazdálkodást tartom legalkalmasabbnak, ahol bőven van hely az állatállomány részére meg a gépeknek is, nincs annyi üresjárat, mintha nap mint nap a faluból vagy a városból kellene a szántókra járni. A 40 évvel ezelőtti tagosítással az óbecsei határban több mint 350 életképes tanyát semmisítettek meg. Jó lenne, ha nemcsak beszélne róla, hanem határozott lépéseket is tenne az agrárpolitika, a szaktárca a tanyavilág újjáélesztésére – vallja ifjabb Gortva József.
