Abies pinsapo (Abietaceae) – spanyol jegenyefenyő. Koronája kissé szabálytalan kúp alakú. Levelei rövidek, tompák, színük és a légzőnyílásaik elhelyezkedése hasonló a kolorádófenyőéhez. 20–40 m magasra megnövő fa.
Dél-Spanyolország hegyvidékeiről származik. Származási helyéből adódóan laza, tápdús talajt, védett élőhelyet, kiegyenlített, párás klímát igényel.
Kertekbe főleg az intenzív ezüstös-kékes ’Glauca’ fajtáját ültetik.
Abies koreana (Abietaceae) – koreai jegenyefenyő. Lassú növekedésű, 20–25 m magasra is megnövő fa. Levelei a kaukázusi jegenyefenyőhöz hasonlóan helyezkednek el, rövidek. Tobozai már a fiatal csemetéken megjelennek, melyek fokozzák díszértékét.
Dekoratív faj. A meszes talajt nem kedveli. Főleg magánkertekben, védett viszonyok közepette fejlődik szépen (hazája Korea hegyvidéki területein található).
A jegenyefenyők nemzetségéhez tartozó fajok szaporítása magvetéssel történik. A fajtákat közönséges (A. alba) vagy kaukázusi jegenyefenyőre (A. nordmanniana) oltjuk. Az alanyt üvegházi edényes hajtatással neveljük.
A duglászfenyők a lucfenyőkhöz hasonló küllemű fák, de tűleveleik hosszabbak, laposabbak, lágyabbak, és a fonákon két vékony, fehér légzőnyíláscsík található. Megdörzsölve (a jegenyefenyők egy részéhez hasonlóan) narancsillatúak – ezeket a fenyőket a karácsonyfaárusok „citromfenyő” néven is forgalmazzák.
Pseudotsuga menziesii (syn.: P. douglasii, Abietaceae) – oregoni vagy közönséges duglászfenyő. Hazájában, az USA Csendes-óceánhoz közeli, csapadékos területein a 100 m magasságot is elérheti. Bolygónk legnagyobb fái közé tartozik. Térségünkben „csak” 20–40 méteresre nő. Gyors növekedésű, erdészetileg is fontos faj. Tűlevelei világos- vagy szürkészöldek, a toboz fedőpikkelyei nem hajlanak vissza.
Üde, mészmentes talajba és közepesen párás klímába való.
Néhány (botanikai értelemben vett) formája és változata – amelyeket gyakran fajtának, sőt, új fajnak is minősítenek – szintén dekoratív.
Ilyen pl. a f. viridis – zöld duglászfenyő – melynek tűi világos- vagy sárgászöldek, lágyak, hosszúak. Meglehetősen igényes forma, kissé érzékeny a meszes talajra.
A var. glauca (P. glauca) – kék duglászfenyő. Az előzőleg említett formánál edzettebb és díszesebb változat, de lassúbb növekedésű. Levelei kékeszöldek, tobozain a pikkelylevelek (az előzőektől eltérően) visszahajlanak.
Észak-Amerikában, a Sziklás-hegység szárazföldi éghajlatú területein honos. Igényei (pl. közepes szárazságtűrése) miatt térségünkben a legmegfelelőbb duglászfenyő.
A fajokat magvetéssel, a formákat, változatokat és fajtákat növényházi oltással szaporítjuk.
