Mitévő legyen az ember, ha a szülőfalujában szeretne maradni, megtartani az ősi termőföldet, de nemcsak a kötött föld, az időjárás, hanem az agrárpolitika is lépten nyomon hátráltatja tevékenységét. Hogyan megmaradni ilyen körülmények közepette, a régi paraszti bölcselet vagy az új kor törtető vállalkozási szelleme a járható út. Erről és a mezőgazdaság jelenlegi helyzetéről beszélgettünk a közép-bánáti Szécsány községhez tartozó Nezsény gazdáival
Nezsény főutcáján, a római katolikus templom előtt álltunk meg, a délelőtti hideg, ködös idő otthonaikba csalta az falubelieket, perceket várakoztunk, mire valakit megláttunk. Egy közelben élő bácsi vánszorgott felénk.
– Lajos vagyok, csak nem Kossuth –, mutatkozott be kedélyes modorával.
Öregapám parádés kocsis volt, jól szeretett élni és enni is, a hasnak meg jólesik, ha teli van, és elvette magyar öreganyámat, aki jól tudott főzni. Vezetéknevem szerb eredetű, Jovicsin, anyám pedig Szabó lány volt, de szívembem... – összeszorított ököllell a mellkasára vágva – látják, nem?!
– Dolgozok, nincs kegyelem. Valamikor egy lóval 70 láncot műveltem, de most már két traktorral alig negyvenet. Parti földjeim vannak, a szárazság az idén megtette magáét, a kukoricatermés aládobott, szinte a fele termett a tavalyinak –, meséli. Azt is megtudtuk tőle, hogy a nezsényi határ egy része szikes, a másik oldalról, ahogy helyben nevezik partos, a Temes áradása következtében homokkal vegyült a talaj. Jó a termés, ha esős az év, máskülönben keveset ad.
A parasztembernek arra kell törekednie, hogy több lábon álljon, négy-öt helyről érkezzen pénz, állítja a régi bölcselet.
– Húsz-harminc évvel ezelőtt tartottam tíz tehenet, öt-hat darab kocát, 15–20 disznót hizlaltam, két hold káposztám volt. Most tíz-tizenöt darab disznó van az ólban, fejősmarhát már évek óta nem tartok, nem kifizetődő. Nem tudjuk megfelelő áron értékesíteni a tejet, ezért maradtam csak a sertéstartásnál. Három-négy koca azért mindig van az ólban. A malacot eldadom, akármennyit is kapok érte, pénz áll a házhoz. A hónap elején egyszerre 25 darabot vittek el, annak árát gázolajra váltottam, amivel a mélyszántást befejezhettem.
A mai gazdálkodási körülmények messze elmaradnak a 80-as évektől. Akkoriban két hold káposzta árából egy 560 lóerős IMT traktort lehetett venni. Manapság az árarányok megbomlottak, mondja Jovicsin Lajos, az állam kiskanállal osztogatja a pénzt a terményért, a beruházás meg egyre költségesebb. – Három-négy mázsa kukorica árát kell adni egy métermázsa műtrágyáért! Ha már így van, nem szórok sokat. A mezőgazdaságból most már meggazdagodni nem lehet, dolgozunk, hogy túlélhessük. Tisztességesen nagyon nehéz. Adósságba nem keveredek, mert a vérbeli parasztember nem adósodik el. Egyesek tucatszámra halmozzák a hiteleket, és nem gondolnak arra, hogy tartalékoljanak... ne adj' isten, hogy elverje a jég. Túlbuzgó népség volt azelőtt is, mármint azok, akik hitel után nyúltak. A szüleimtől hallottam a példájukat: istállóik üresek voltak, rosszul gazdálkodtak, csak a növénytermesztésre alapoztak, és vesztükre úgy alakult, hogy a jég letarolt mindent. Nem a Becskereki, hanem a Temesvári Bank tisztviselői jöttek ki Nezsénybe, és 31 lánc földet azonnal dobra verettek az adósság behajtására. Régi parasztok tanácsolták, kaparj, teremts többet, mint amennyit elődeid rád hagytak, de módjával.
Megváltoztak az idők, mondja Jovicsin Lajos. A fiataloknak itt falun már nincs megélhetésük, egyedüli megoldás elvándorolni, külföldön munkába állni, ha az életben teremteni szeretnének valamit. Akinek nincs mit örökölnie a szüleitől bele sem kezdhet semmibe. Aki alatt nincs ág, amelybe kapaszkodhat, kilátástalan a helyzete. Ha pedig nagyot ugrik, jég alá kerülhet.
A falubeliekket beszélgetve megtudtuk, hogy a közép-bánáti falvakban valóban nincs nagy mozgásterük a fiataloknak. Nezsényben a munkalehetőségek korlátozottak, alig néhány tucatnyi a foglalkoztatott. A Sveti Nikola halastó 15-20 személynek ad munkát, a régi mezőgazdasági birtok, amelynek tulajdonjogi kérdései a privatizáció felbontását követően ismét előtérbe kerültek, szintén csak 20 személynek nyújt megélhetést, és az újabban alapított Agrosoj magánszövetkezet 10 munkást foglalkoztat. Nem számítva az iskolát és a községházát, ezzel be is zárult a lehetőségek sora a faluban.
– A közgazdasági tanulmányok befejezése után a helyi Bratstvo-jedinstvo birtokon álltam munkába, a már akkoriban ingoványos talajon gazdálkodó vállalatban. Mesterségesen hiányt termeltek évről évre, a szakadék szélére juttatva a birtokot. Csődgazdának, majd igazgatónak neveztek ki, és mondhatom, kilencéves tevekenységem során sikerült talpra állítanom a birtokot, amely sajnos, ezután sem kerülhette el a sorást. Privatizálták, de nem potom pénzért, mint számos esetben. A mintegy 500 hektárnyi termőfölddel rendelkező gazdaság 2005-ben kiváló áron, közel 3 millió euróért kelt el, ami vidékünkön ritkaságszámba ment. Az új tulaj szeretett volna ott tartani, de nem vállaltam. Egyértelmű, hogy a képességeimet szerették volna kihasználni. Úgy döntöttem, tudásomat a jövőben a magam és a családom érdekében haszosítom.
A 2006-ban alapított szövetkezet jelenleg 550 hektár földön gazdálkodik, a család tulajdonában levő földeken, továbbá sok parcellát bérel, és az állami földekből is mintegy 200 hektárt. Ezenfelül sok helybéli kisgazadságnak nyújt szolgáltatást. Szerződéses alapon év elején újratermelési anyagokat, műtrágyát, növényvédő szereket, vetőmagokat kölcsönöz, amelyet a gazdák terményben szolglátatnak vissza.
– Kizárólag növénytermeléssel foglalkozunk. Igazgatói tapasztalatom is alátámasztja, hogy a legkisebb kockázattal a növénytermesztés jár, és szép jövedelmet nyújthat. A jószágtenyésztés sokkal körülményesebb, több időt rabol a gazdától. Ha az állatokkal bajlódik az ember, nincs különbség hétköznapok és ünnepnapok között, örökös a kötelezettség. A másik ok, amiért nem vállakozok erra, az az ágazatban tapasztalható hatalmas bizonytalanság és a kiszolgáltatottság. A jószág, ha elérte kellő testsúlyát, áruba kell bocsátani, a sertés 110 kilósan nem zárható a tárolóba, mint a gabona. El kell adni, az árat pedig a piac diktálja. Nem szertném magamnak azt se megendegni, hogy áldozatává váljak az országban uralkodó monopóliumoknak és oligarcháknak, amelyek úgy játszadozank a hús- és a tejállománnyal, ahogy pillanatnyi érdekeik megkívánják. Emlékezzünk csak, három-négy éve hasas üszőket hozatott be az állam kölföldről, ezek közül Nezsénybe is került 14 darab. Nemsokára épp az a garnitúra, amely a előbb a hazai tejtermelés felendítését hangoztatta, gondolt egyet, és a tejporimportban látott új lehetőséget. A parasztember ezután a tejet áron alul sem tudta értékesíteni, és hogy a veszteség ne halmozódjon tovább, a tőrzskönyvezett fejőstehenek a mészárosok taglói alatt végezték életüket. A jószágtenyésztéssel az a gond, mopndja Vörös István, hogy hiányzik a hosszú távú állami politika. Túl nagy a kockázat. A növénytermelés sem kecsegtet jól kitaposott útvonnallal, de sokkalta kisebb a rizikó.
– Amit eddig teremtettem, önerőből tettem. Nem függök hitelezőktől, egyedül az időjárás viszontagságaitól és az állam agrárpolitikájától. További sorsom azon múlik, hogyan találom fel magamat az adott körülmények között.
A nezsényi Agrosoj szövetkezet gépparkja vegyes: John Deere, Torpedo, Belarusz traktorok sorakoznak, Zmaj búzakombájnok porosodnak az udvaron. A szövetkezetben a közeljövőben új mezőgépekre is szükség lesz, a tárolóhelyiségek is egyre szűkebbek, bővítésre szorulnak.
Természetesen, ez csak a hosszú távú befektetési tervekben szerepel, magyarázza Vörös István, mert személy szerint a lassú, visszafogottabb fejlődés híve. Beleugrani hatalmas hitelekbe, eladósodni, és ezután az ember munkájának, verejtékének eredményét a kamatok visszafizetésére költeni, enyhén szólva badarság. Úgy vallja, a beruházások értékének legfejlebbb 10–20 százléka mehet hitelből. A megvalósított jövedelem a legnagyobb beruházási tőke és az egyetlen járható út.
– Azt mondják, az új kombájnok megtakarítással, nagyobb munkabírással, kényelemmel járnak, de ez csak részben igaz. A külföldi gépeken a legkisebb károsodás is nagy költség. A szerviz kiszállása 200–500 euró, szolgáltatásiak és minden cserére szoruló rész olyan drága, hogy 500 euró alatt szóba sem állnak. A meglévő Belaruszok karbantartása sokkalta olcsóbb, az alkatrészek is könnyen beszerezhetők, és ami nem mellékes, a birtokon foglalkoztatott mester évi fizetése fedi a külföldi traktorok kétszeri javításának költségét.
–Ekkora birtok vezetése hatalmas törődéssel, odafigyeléssel jár. Kire támaszkodhat? Besegít-e a család?
– A gyermekeim még nem segítenek a vállalkozásban, de nem is várom el tőlük. Fejezzék be a tanulámyaikat, legyen a kezükben a diploma, és két-három év munkatapasztalat után bátran átvehetik a cégvezetést. Nándor fiam a Belgrádi Egyetemen munkaszervezést tanul, Ildikó lányom pedig az Újvidéki Egyetem Közgazdasági Karának elsőéves hallgatója. Apaként szeretném, ha továbbvinnék a vállalkozást, szerencsémre eddig mutattak is érdeklődést iránta. Sokat beszélgetünk, és ha csak tehetjük, még így szétszórtan is a vasárnapi ebédnél összejövünk.
– Milyen tanáccsal indítaná útjukra a gyermekeit?
– A gyors siker reményében sem szabad törtetni. A munkához való hozzáállás, az üzlettársaik iránti viszonyulás emberi magatartásuk tükre. Ha megállják a helyüket, és köztiszteletet szereznek maguknak, az a feleségem és az én eredményem lesz, mert jó irányba neveltük őket. Bízom a sikerükben, mert a családi öszetartásban egész életünkön át igyekeztünk jó példát mutatni.
