Az év utolsó napjaiban a mezőgazdaságban is megtörténik a számvetés, egész évi munkájának eredményét összegezi a gazda. Egy évvel ezelőtt a kiadós esők és belvizek, az idén pedig az aszály húzta át (részben) a számítást, bár a növénytermesztők többsége azzal a nem éppen biztató megjegyzéssel búcsúzik az évtől, hogy „ennél rosszabb ne legyen”, s ez mind a terméseredményekre, mind az árakra vonatkozik. Amikor a terméshozamokról esik szó, érdemes összevetni a néhány évtizeddel ezelőtti eredményeket napjaink növénytermesztési eredményeivel, de az állattenyésztés szintjéről is hű képet kaphatunk. A tudománynak mindig megvolt a szerepe a hozamok fokozásában, a nyereséges termelés kialakításában, s a körzeti Mezőgazdaság-fejlesztő Intézetek (Mezőgazdasági Állomások) szakemberei révén a kisgazdaságok felemelkedéséhez is hozzájárulhatott. Alig huszonöt évvel ezelőtt Gunarast a termelési rekorderek falvának is nevezték, hiszen gazdái – még ha mindössze tíz hektárra is korlátozódott a földmaximum – mind a növénytermesztésben, mind az állattenyésztésben a legjobbak közé tartoztak, nem volt ritka a hektáronkénti 6 tonnás búza- vagy 4–4,5 tonnás napraforgótermés, cukorrépából 85–90 tonnás termést takarítottak be. Az 1970-es években Eke Frigyest kukoricatermelő világbajnokként emlegették, aki hektáronként 176 (!) mázsa csöves kukoricát termelt, ami nem marad el napjaink akár kiválónak is mondható eredményeitől.
– A kiváló eredmények részben határunk jó minőségű termőföldjeinek, azután a vetőmagvaknak, de nem utolsó sorban gazdáink szorgalmának köszönhetők. Azt sem téveszthetjük szem elől, hogy a bő termés eléréséhez nélkülözhetetlen a gazdag tápanyag-ellátottság, a kellő agrotechnika és az akár optimálisnak mondható időjárás is – mondja Rudics Attila, aki 18 hektáron gazdálkodik, s ehhez a termőterülethez méretezte állattenyésztését is. Nemcsak az ősöktől tanulta a növénytermesztés és az állattenyésztés egymásra utaltságát az eredményes paraszti gazdálkodásban, hanem a mezőgazdasági szakközépiskolában is, és a megszerzett tudást birtokán kamatoztatja. – Elmúlt az az időszak, amikor rácsodálkoztak az emberek, ha valaki középiskolai végzettséggel tért vissza a családi birtokra, hogy „ezért kellett tanulnod?”, természetesnek tartom, hogy képzett gazdák foglalkozzanak mezőgazdasági termeléssel.
– A rosszul értelmezett szakosítás, de talán inkább az áraránytalanság következménye, hogy egyre inkább előtérbe kerül a növénytermesztés, folyamatosan hanyatlik az állattenyésztés. Rudics Attila nem úgy számol, hogy nem érdemes haszonállatokat tartani, a jó terményárak mellett könnyebb és jövedelmezőbb a növénytermesztés…
– Nem rendelkezek akkora földterülettel, hogy csak a növénytermesztésre alapozzam a megélhetést, a gazdaság fejlesztését. Ha a tíz hektáron gazdálkodó földműves szarvasmarhát, anyakocákat tarthatott és fejleszteni is tudta a jövedelemből gazdaságát, akkor ezt az utat kell járni. Ha nem az állattenyésztés pillanatnyi helyzetét, a vágóállat vagy a tej jelenlegi értékesítési árát vesszük alapul, hanem néhány év eredményét mérlegeljük, a hús- vagy tejtermelő gazda sincs veszteségben. Nem azt mondom, hogy kényeztetnek bennünket a feldolgozók, de a tejtermelés stabilizálódni látszik, s ha a prémiummal együtt megkapnánk a nyers tej literenkénti 45 dináros árát, akár fejlődésnek is indulhatna az ágazat. Volt időszak, amikor a tejüzemek vemhes üszőket biztosítottak az érdeklődő gazdáknak, de napjainkban egyedül kell megalapozni a termelést, nem könnyű eleget tenni az egyre szigorúbb követelményeknek. Milliókba kerül az istálló és a fejőház felépítése, a törzsállomány beszerzése, s ez még csak a kezdet, hiszen megfelelő takarmánybázisnak kell kísérnie a termelést.
– A tíz-egynéhány fejőstehénnek és a növendékmarháknak 18 hektárról biztosítja a takarmányt. Foglalkoztatja-e a törzsállomány növelésének gondolata?
– Korlátozó tényező a szerény földterület, legfeljebb húszra növelhetnénk a fejőstehenek számát, de ehhez már korszerűbb istállóra lenne szükség. A fejőstehenek számának növekedésével több borjú is lenne, nem szeretnék abba a hibába esni, hogy gond legyen a jó minőségű és elegendő takarmány. Amikor 20-22 dináros kukoricával etettünk, a nyers tej literjéért meg 25 dinárt sem kaptunk, többen is fölvetették a kérdést, hogy érdemes így dolgozni? Abban a periódusban valóban nem volt érdemes, de némileg változott a helyzet. Ennek az állománynak a kialakításában 15 éves munkám eredményét látom. Hiába mosolyognak meg, amikor azt állítom, hogy az állattenyésztéshez kitartás, egy kis megszállottság és szeretet is szükséges. Nem maradhat el az eredmény – vallja meggyőződéssel Rudics Attila.
– Az 1980-as éveket, mint az állattenyésztés virágkorát emlegetik az idősebb gazdák, amikor a jól működő szövetkezet hetente szervezett sertésszállítást a faluban, százszámra hizlalták a borjakat, s a tejtermelés is fölfelé ívelt. Megcsappant az állatállomány, érthető, hogy a gazda a könnyebb, a kevesebb kockázattal járó és jövedelmezőbb munkát, a növénytermesztést választja, amihez megvan a szükséges gépállomány is. Az állattenyésztés hanyatlásáért legkönnyebb a feldolgozók mostoha viszonyulását okolni, de állítom, hogy a hiányos agrárpolitika következménye a sok üresen álló ól, istálló – hangsúlyozza Király Zoltán, a Gazdakör elnöke, maga is gazdálkodó, s hozzáteszi: – Mintegy öt évvel ezelőtt azzal a céllal alakítottuk meg a Gazdakört, hogy hallassuk szavunkat, fejtsük ki véleményünket az agrárpolitikáról, annak jobbítási lehetőségéről, beleszólhassunk az árképzésbe. Hasztalan próbálkozás volt, még csak válaszra sem méltatott bennünket a szaktárca vagy a feldolgozó.
– Az eredmények elmaradása nem kedvetlenítette el a gazdákat, a tagságot?
– Egyfajta kudarcként éltük meg, hogy mi továbbra is csak termeljünk, a többit bízzuk a feldolgozókra meg a kereskedőkre. Ekkor került előtérbe a régi Gazdakörök feladatköre, ami mindenekelőtt a termelők képzésére irányult, s bár gazdáink nem idegenkednek az újításoktól, az újdonságoktól, az új technológiák alkalmazásától, úgy értékeltük, hogy jó információkból, tudásból soha sincs felesleg, a gazdaképzés felé fordultunk. A topolyai Mezőgazdaság-fejlesztő Intézettel együttműködve hagyományossá tettük a téli szakelőadásokat, szakmai napokat és kiállításokat látogatunk, s ennek megvan a hozadéka. Nagyon szépen hangzik, ha arról beszélünk, hogy hektáronként 8 tonnás búzatermést vagy 12 tonnás kukoricahozamot takarítunk be, minden gazda vágya az ilyen termés, de a szakmai beszélgetésekben leginkább a nyereséges termelés meg a talajművelési módok sora a fő téma. Persze hogy megvannak a korlátozó tényezők. Hiába bólintunk rá a konzervációs talajművelés fontosságára, a direktvetés előnyeire, de ehhez nincsenek megfelelő gépeink, a 20-30 hektáros gazdaságokon, a kis parcellákon nem is lehet gazdaságos a drága gépek alkalmazása, s ha ezt nem tehetjük meg, legalább követjük, hogy merre halad a világ mezőgazdasága.
– Nem túlozunk, amikor azt állítjuk, hogy a Gazdakör, természetesen a földművesek bevonásával, úgy szervezi tevékenységét, hogy az az egész közösség hasznára váljon…
– Minden évben megszervezzük a fásítási akciót és kora tavasszal a határutak, vagyis a dűlőutak rendbe tételét, s ezeken a munkaakciókon 70-80 termelőtársunk vesz részt a szükséges gépezettel. Egyik figyelmet érdemlő eredményünknek tekintem a falugazdász tevékenységét, aki mindennap a termelők szolgálatára áll. Legtöbbet a gazdaságok bejegyzésénél, illetve újrajegyzésénél segíthet, teszi is ezt, de az lenne az igazi, ha termelési szaktanácsokat is adna. A mezőgazdasági szaktárca agronómusokat foglalkoztató akciója ezt a kérdést is megoldja, s biztos vagyok benne, hogy termelőink igénybe is veszik szolgáltatásukat. Ezenkívül a mezőgazdasági vonatkozású pályázatokat is figyelemmel kísérjük, folyamatosan tájékoztatjuk termelőtársainkat a hitelszerzési lehetőségekről. A tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap hitelpályázatait tartom a kisgazdaságok támogatásnak, fejlesztésének követendő példájaként, hiszen talán a világon nincs ország, ahol alig 1,5–2 százalékos évi kamat terheli a hitelösszeget, s termelőink közül többen sikerrel pályáztak. A Gazdakör tagságának köszönhető, hogy szövetkezete is van a falunak, szervezi a termelést, ellátja a termelőket műtrágyával, vetőmaggal, növényvédő szerekkel, s gazdaboltunk is működik már. Hogy ezek kis lépések, az ilyen tevékenységek az élet természetes velejárói? Meglehet. De ha azt is tudjuk, hogy úgymond nulláról kellett indulnunk, bizalmat szerezni egymás között, mindenképpen eredménynek számít – állítja, s nem is alaptalanul, Király Zoltán.
