Az anyagi erőforrások kimerülése valós veszélyt jelent fajunk fennmaradása szempontjából. A téma azonban a háttérbe szorult, a sajtótermékekben nem erről cikkeznek elsősorban. A fogyasztói társadalomban mutatkozott meg a legkifejezettebben az erőforrások problémája. Korábban talán nem is gondolták elődeink, hogy a civilizáció fejlődése ilyen irányt vesz. A fogyasztói társadalom alapfilozófiája, hogy mindig és elsősorban mindig új termékkel kell az embereknek körülvenniük magukat. Talán nem is kell külön magyarázni, hogy ez hosszú távon fenntarthatatlan. A Föld erőforrásai végesek, ezért belátható időn belül az állandó fogyasztás „felemészti” bolygónk lehetőségeit. Ha a termékek és az erőforrások, mind megújulók, az anyagok újrahasznosíthatóak lennének, más lenne a helyzet. Ettől azonban még nagyon messze van az emberiség. Az is lehet, hogy ezt valójában lehetetlen megvalósítani. Most viszont még mindig az „ellenkező irányba” tartunk. A meg nem újuló erőforrásokként definiált, úgynevezett fosszilis energiahordozók az évmilliók során felhalmozódott növényi és állati maradványokból keletkeztek, levegőtől elzárt bomlás során. Jelentős mennyiségű energiát nyerhetünk belőlük viszonylag olcsón. A szén, a kőolaj és a földgáz azonban egyszer majd elfogy.
Többet fogyasztunk
Miközben szűkebb pátriánkban népességfogyásról beszélhetünk, a világ népessége évente megközelítőleg 100 millióval gyarapodik. A gyarapodás a fejlődő országokra jellemző, csakúgy, mint az energiafogyasztás növekedése. Emiatt az energiatartalékok a közeljövőben még jobban ki fognak merülni. A napenergiát például megújulóként emlegetjük, de a Nap sem fog örökké ragyogni, legalább is ezt mondják a csillagászok. Hétmilliárd év múlva a Nap is fehér törpévé válik, amelyet planetáris köd vesz majd körül. De ez még olyan távoli időpont, hogy felesleges foglalkoznunk vele. Főképp, hogy jelenlegi tudásunk és a rendelkezésre álló technológia nem elegendő, hogy bármit is tegyünk ezzel kapcsolatban. Egyelőre még ott tartunk, hogy pazarló életmódot folytatunk. Természetesnek vesszük, miközben nonszensz, hogy egy-két kortynyi ital, pár dekagrammnyi élelem, vagy más termékek becsomagolásához olyan anyagokat használunk, melyek a természetben nem eredetileg fordulnak elő, de eldobva évtizedekig, évszázadokig szennyeznek. A pazarló fogyasztás úgymond „demokratizálódott”. Igen gyors tempóban használjuk fel a természet által évmilliók során átalakított és felhatalmazott javakat.
Információból sosem elég
Azt hinnénk, az információ korunkban lépett elő első számú stratégia „nyersanyaggá”. Valójában nem így van, mert noha most élünk úgynevezett információs társadalomban (ami fogyasztói is egyben), az információ nemcsak az ősember, de még az állatfajok szempontjából is meghatározó volt, és természetesen az is maradt. Ha a méheknek fajtársaik nem közvetítenek információt arról, hol vannak nektárban dús méhlegelők, ha a zsákmányállatot nem figyelmeztetik fajtársaik, vagy árulkodó jelek a ragadozók jelenlétéről, nem maradhatnak fenn. Vitatkozni lehet tehát az állítással, hogy az adat az elmúlt évtizedekben vált a gazdaság kulcsfontosságú „nyersanyagává”. A felértékelődés viszont nem vitatható. Gyakran idézik Clive Humby brit matematikus 2006-os kijelentését, miszerint „az adat az új kőolaj”. A szakember eredetileg abban az értelemben értette az összehasonlítást, hogy a kőolajhoz hasonlóan az adat sem igazán hasznosítható nyers formájában. A feldolgozása révén viszont kihasználható a benne rejlő potenciál.
Az adatra valóban úgy is tekinthetünk, mint egy többdimenziós erőforrás. Gazdasági vetülete mellett felhasználásának társadalmi, jogi és biztonsági következményei is vannak. Az adat tehát stratégiai jelentőségű erőforrássá vált az egyének, a vállalatok és a nemzetgazdaságok számára. A nemzetközi áramlásában rejlő potenciál pedig olyan meghatározó, hogy mind inkább adatvezérelt világgazdaságról beszélhetünk. Az adatok áramlása ugyanakkor nem mérhető, és nem is szabályozható olyan eszközökkel, amelyek az áruk és szolgáltatások hagyományos kereskedelmének esetében alkalmazhatók.
Az adat, az információ megfelelő kezekben és megfelelően felhasználva jót, tudást, ismereteket jelenthet. Az emberiség által a mai napig felhalmozott tudás és ismeret, valamint a rendelkezésünkre álló technológia már most is viszonylagos jólétet és gondtalan életet szavatolhatna minden élő ember számára. A gyakorlatban azonban ez mégsem valósulhatott meg. Sőt, megnőtt az újabb gazdasági és politikai válságok kitörésének esélye. A tudásalapú gazdaság jelenheti talán mégis a jövőt. A gazdasági növekedés és a termelékenység legfontosabb mozgatóereje a tudás, amely elsősorban a technológiában, valamint az emberi lény által, mint szellemi tőke testesül meg.
Nyitókép: Pixabay
