Okostelefonnal felvértezett városlakó ember számára sokkoló lehet az a hír, mely szerint a tartományi főváros strandján, parkjában vagy főutcáján megjelentek a vaddisznók, a rókák, a nyestek, vagy más vadállatok, és egészen otthonosan viselkedtek, sőt megkergették az őket elzavarni akaró baktert. Ha tetszik, ha nem, ezek az élőlények itt vannak már régóta, csak eddig rejtve maradtak. Nemcsak azért, mert bujkálnak, hanem azért is, mert rohanó világunkban elfelejtettük látni és észlelni azokat az apró nyomokat, mozdulatokat, amelyek elárulják jelenlétüket. De hogy megértsük mi is történt, történik körülöttünk, valójában meg kell keresnünk az események okának forrását.
Gergely József felvétele
A múlt század végén elkezdődött nálunk az a folyamat, amely gyökeresen megváltoztatta életünket és környezetünket. Ez természetesen nemcsak az emberekre volt hatással, hanem az egész élővilágra. Az ezredfordulóra elkezdődött a mezőgazdaság szerkezetváltása, modernizációja is, ami a vadon élő állatok életterének gyors és lényegbevágó leépüléséhez vezetett. Ugyanis az új, nagy teljesítményű mezőgépekkel most már olyan területeket is művelés alá vonhattak, amelyeket addig nem tudtak, így az állatok elvesztették addig megszokott, nyugodt búvóhelyüket, ahol nemcsak megpihenhettek, hanem szaporodhattak is. Ez szükségszerűen oda vezetett, hogy egyes fajok – például a mezei nyúl – szinte teljesen kivesztek, mivel nem tudtak alkalmazkodni az új életkörülményekhez. Természetesen ehhez jelentős mértékben hozzájárult a vegyszerek ellenőrizetlen használata is. Ezzel párhuzamosan egyes fajok – például a vaddisznó –, amelyek képesek voltak alkalmazkodni, és amelyeknek kedvezett a nagytáblás monokultúrás növénytermesztés, robbanásszerű szaporodásnak indultak. Ennek az eredménye pedig az, hogy ma olyan területeken, ahol addig minden szökőévben fordult elő egy-egy vaddisznó, most évente több tízet is elejtenek.
A disznó mindenevő, tehát nemcsak a termesztett növényekben tesz kárt, hanem megöl és elfogyaszt mindent, amit el tud kapni, azaz tizedeli az apróvadállományt, tehát bizonyos mértékben ragadozó is. Ennek ellenére sok vadászegyesület, amikor területén megjelenik a sertevad, nem reagál. Vagy a vadászetikához híven kímélik a kocákat, és csak a kanokra, meg a süldőkre vadásznak. Ez bizonyos mértékben érthető, mert az íratlan szabályok és az emberség sem tartja elfogadhatónak, hogy lelőjenek egy malacait vezető kocát, vagy bármily más vadat. Az ilyen hozzáállás oda vezetett, hogy az amúgy is terjedő vadfaj még gyorsabban és nagyobb számban szaporodott. A vaddisznónak van még egy tulajdonsága, amely gyakorlatilag jellemző minden állatra, de főképp a ragadozókra, ez pedig az opportunizmus, tehát a legtöbbet a legkisebb erőbevetéssel. Ez a tulajdonság egyre több vaddisznót, rókát, sakált, borzot, nyestet és menyétet bevisz a városba. Bár a város nem nevezhető természetes környezetnek, de kiváló túlélési lehetőséget, bő táplálékot és nyugalmat biztosít számukra. Másra meg nincs is szükségük.
A vetemények, gyümölcsök, a virágoskertek tulipánhagymái, a szétdobált szemét, az állati tetemek… ez mind táplálék számukra. A csigákról, madarak tojásairól, egerekről, patkányokról, elkóborolt baromfiról nem is beszélve. Bár egy vaddisznó nem kis állat, úgy meg tud húzódni elhagyatott telkek, parkok ritkán látogatott részein levő bokros, csalitos, zugaiban, vagy akár elhagyatott gyártelepek épületromjai közt, hogy hosszú hónapokig, évekig is észrevétlen tud maradni. Többnyire éjszaka mozog, amikor minden elcsendesedik, nap közben pedig elhúzódik rejtekhelyére. És mi még szerencsések vagyunk.
Románia városaiban nemcsak vaddisznóval találkozhat egy kései sétáló, vagy a szemetet a kukába vivő gyanútlan háziasszony. Ott sokkal komolyabb „szomszéddal” kell számolni, könnyen összefuthat az ember egy kukázó medvével, amely igen morcos tud lenni, ha lakmározás közben megzavarják. És a medve nem játék… Igaz, a disznó sem az, de ne feledjük, a disznó mindig először a menekülésre gondol, és csak akkor támad, ha megszorítják, és nincs hova menekülnie. Másrészt minden állat körömszakadtáig védelmezi a kölykeit, és egy mázsás koca, amely a malacait félti, nem lebecsülendő ellenfél. Tudni kell, hogy egy embernek egy ekkora állattal szemben semmi esélye sincs, ha nincs nála fegyver, vagy bármi, amivel védekezni tud. A másik gond, amivel számolni kell, hogy ezek az urbanizálódott állatok hozzászoktak az emberhez, idővel eltűnik belőlük az ösztönös félelem, amit az emberrel szemben éreznek, és ilyenkor nem sokat gondolkodnak, hanem megvédik sajátnak vélt területüket.
Mit tegyünk, ha esti sétánk közben szembetaláljuk magunkat egy vagy több vadállattal? Vaddisznóra gondolunk, bár nálunk más állat is előfordul a városban. Először is ne próbáljuk megfogni még a magányosnak látszó malacot sem, ugyanis a koca is biztosan a közelben van. Ha tudjuk, hogy a környéken disznók vannak, lehetőleg úgy közlekedjünk, hogy közben zajt keltsünk – elegendő a hangos beszéd is –, így időt adunk az állatnak az elvonulásra, és valószínűleg észre sem vesszük, hogy keresztezte utunkat. Ha már észrevettük, próbáljunk meg nem a feltételezett menekülési irányába kerülni, mert ha az útjába kerülünk, biztosan fellök.
Lehet-e tenni bármit is, hogy ezek az állatok ne jöjjenek be a városokba? Sajnos, nem! A beszűkült élettér, a terjeszkedő települések, illetve az a tény, hogy az emberek életvitele nagy mennyiségű ehető hulladékot kínál, valamint a viszonylag nyugodt környezet biztosan odavonzza őket. Ezért olyan szemetes kukákat kellene telepíteni, amelyeket az állatok nem tudnak felnyitni, emellett ne szórjuk szanaszét szemetünket, és ne etessük az állatokat. De főleg ne akarjuk mindenáron megmenteni őket, mert ők azt nem igénylik. Nem szorulnak a segítségünkre. Ne piszkáljuk őket, hanem értesítsük az illetékeseket, és ebben az esetben az illetékesek nem a vadászok. Ők csak a vadászterületen az illetékesek, a város pedig nem az. Itt a kommunális rendőrség, a gyepmesteri szolgálat és a rendőrség az illetékes, tehát őket kell riasztani. A különböző állatvédők, környezetvédők és más civil szervezetek nem alkalmasak az ilyen esetek kezelésére, sem szakmailag, sem technikailag nincsenek felkészülve a feladat megoldására, dilettáns és főleg érzelmi alapokra helyezett hozzáállásuk meg csak veszélybe sodorhatja mind az állatot, mind az emberek testi épségét.
