Topolya népe a farsangi szokásokat megőrizte a második világháborúig. Ekkor szakadt meg a hagyomány. Olyan idők következtek, hogy nem volt kedvük alakoskodni, sem tréfálkozni. 1945 után itt-ott a tanyavilágban még lehetett látni maszkákat, de azt csak elszórt és kivételes jelenségként említhetjük meg – írja Borús Rózsa az 1981-ben megjelent Topolya népszokásai című kötetében.
Sörfőző Kornél felvétele
Az utóbbi években azonban a farsangi hagyományok újjászületésének lehetünk tanúi: Topolyán és a környező falvakban is tartanak vidám, téltemető felvonulásokat, és a báli kínálat is gazdag.
A művelődési egyesületek hagyományőrző csoportjai zenés, jelmezes mulatságokat tartanak, így a Kodály-központ már egy évtizede farsangi táncházba várja az érdeklődőket. Így volt ez a múlt hétvégén, a mulatságba tíz fánk volt a beugró (ezzel a fiatalabb generációt a fánksütés tudományának megismerésére sarkallják), és szinte mindenki jelmezbe bújt, a gyerekek királynővé, királyfivá, pillangóvá, katicabogárrá, vagy éppen marslakóvá, divatos rajzfilmfigurává változtak, fiatal párok egymáshoz illő, sokszor egyedi, otthon elkészített jelmezekben jelentek meg, a zenészek is beöltözve húzták a talpalávalót. Délután a gyerekek tanulták és ropták a táncot, este a fiatalok és az idősebbek, kétszázan is lehettek, akik egy délutánra, estére a felhőtlen szórakozást választották.
Farsang farkára több felvonulást is szerveznek falvainkban, kisvárosainkban a telet jelképező szalmabábu elégetésével, sőt Topolyán bál is lesz bőgőtemetéssel.
A hagyomány tehát – kicsit átalakulva, felfrissülve, a 21. századhoz igazodva – tovább él, néhány évtized lappangás után ismét bizonyítja, hogy az embereknek szükségük van a téltemetés szokására, a bizalomra, hogy ismét eljő a tavasz, a jó idő, és az alakoskodásra, hiszen jelmezbe bújva néhány órára mások lehetünk, mint a mindennapokban, s ez felszabadító érzéssel hat ránk.
Borús Rózsa már idézett könyvében azt írja, hogy a mulatozások régen is a farsang farkára korlátozódtak: farsangvasárnapra, farsanghétfőre, húshagyó keddre. Ekkor voltak a bálok, az álarcos csoportos felvonulások, eljegyzések, lakodalmak.
Aki csak tehette, disznót ölt és fánkot sütött. A gazdasszony a legjobb falatokat tálalta e napokban az asztalra. Az volt a felfogás, hogy most korlátlanul lehet és kell enni-inni, hiszen utána negyven napig tartó szigorú böjt következik. A topolyai néprajzkutató megjegyzi, hogy sok családnak kapóra is jött a nagyböjt, mert így meg lehetett valamit menteni a disznóból a kapálásra, aratásra.
Nem ötletszerűen főztek, hanem a hagyomány szerint kocsonya és szárma, fánk és rétes készült. A gondos és módos háziasszony fekete tyúkot vágott levesnek, mert annak a mája szerencsét hoz. A vasárnap és hétfői tyúkleveset a keddi orjaleves követte, a nagy fazék szármához és a kocsonyához pedig mindig hozzá lehetett látni. Egyik házban fánkkal kezdték meg az ünnepet, rétessel zárták, közben csöröge is készült, máshol éppen fordítva történt.
Borús Rózsa gyűjtéséből kiderül, hogy eleink farsang vasárnap rendezték a maszkabált. Már kora délután lehetett látni maszkákat. Közös felvonulás nem volt, egy-egy társaság fogott össze és öltöztek fel. Az arcukra fekete harisnyát húztak, vagy bekormozták azt. Lányok, legények, fiatalabb férfiak bújtak maskarába. A jelmezek házilag készültek, abból amit otthon találtak. A lányok ruháját pattogatott kukorica díszítette, a férfiak nőnek öltöztek, és fordítva. A legnépszerűbb a lakodalmi menet volt, melyben volt pap, cigány, koldus, bolond, és a menet végén vezették az ördögöt láncon, a fején egy tarisznya, kezében vasvilla volt. Állatjelmezek is léteztek. A tehetősebb csoportokat zenészek kísérték, szánkón vagy kocsin mentek. Kolompok, rossz fedők, kereplők is elkerültek, irgalmatlan csörömpöléssel vonultak fel. Az öregek hümmögtek: csak kergessétek el a telet.
Minden valamire való vendéglőben és kocsmában mulatságot, bált rendeztek, ebből nem maradtak ki a tanyasi csárdák sem. Párválasztás, eljegyzések, lakodalmak ideje volt ez az időszak, és húshagyó kedden a pártában maradt leányok kicsúfolása, a tuskóhúzás szokása is élt Topolyán. A kedd esti mulatság fénypontja a bőgőtemetés volt. A dramatikus játék során rigmusok növelték a vidám hangulatot. Mindenki igyekezett kikapcsolódni farsangkor, hiszen csak télvíz idején – amikor a paraszti munkák szüneteltek –, engedhették meg maguknak a lazítást.
Húshagyókedden, hamvazószerdán azután elkezdődött a böjt, de a torkos csütörtök adott még alkalmat a farsangi maradék elfogyasztására.
A farsang, a karnevál a fordított világot szimbolizálja: amikor más emberek lehetünk, vágyainkat kivetíthetjük. Jó, hogy rövid időre levethetjük a mindennapi (sokszor szűk, megunt vagy kopott) ruhánkat, s mássá válhatunk, vagy csak a báli ruhában fényesebbnek, csillogóbbnak érezzük magunkat. A farsang, a bálok színes forgatagában együtt örülünk a velünk ünneplőkkel: a móka, a tánc, az önfeledt kacagás, az életöröm összeköt bennünket.
Akinek van kicsi gyereke, unokája az óvodai ünnepség, a kisiskolások felvonulása hozza lázba, de mind tömegesebbek a felnőttek jelmezes mulatságai, a vidám felvonulások, a farsangi bálok is, s nemcsak a farsang farkán, hanem szinte heteken át tart a vigasság. (Sajnos, az is megtörténik, hogy egyesek a böjti időszakot sem tartják tiszteletben.)
A riói, a velencei karnevál messze van, vidékünkről csak keveseknek adatik meg, hogy részesei lehessenek a világra szóló eseményeknek, de Mohács, a különleges hangulatú busójárás több mint ezer felvonulója, már elérhető távolság.
A morcos, dacos, ideges, savanyú és kedvetlen februári napokat tegyük egy fokkal vidámabbá, ha nem is bújunk maskarába, lessük meg az utcánkon felvonulókat, és, ha mást nem, egy finom, tartalmas ebédet, majd lezárásként szalagos fánkot megengedhetünk magunknak. A népszerű újságíró, Magyar Elek így írt a farsangi fánkról az 1932-ben megjelent szakácskönyvében: „A farsangi fánk legyen könnyű, miként a hab, és omlós, hogy szinte elolvadjon az ember szájában. A színe pedig legyen aranysárga. A derekán szabályos körben fehér cingulus vonuljon, amelyet köznyelven ranftlinak is neveznek. És forrón tálalják elénk farsang idején.”
Ne hagyják ki a bálozást, vidám farsangolást, s legfőképpen a baracklekvárral megtöltött, porcukorral meghintett fánkot!
