A közelmúltban két, különböző szakmájú kollégám is a közbenjárásomat kérte az egykor Zomborban megjelent (1878–1916) Bácska című, megyei közérdekű politikai közlöny régi számainak a fölkutatásában. Nem adtak nagy feladatot, hiszen a heti két alkalommal megjelent újság lapszámait szinte hiánytalanul őrzi a zombori Városi Könyvtár. Kíváncsiságból belelapoztam egyik évfolyamba, és örömmel, nem kevés derűvel olvastam, hogyan írtak, miként tudósítottak korabeli újságíró kollégák a XIX. század végén. Ezen élményeimet szeretném megosztani lapunk olvasóival.
A Bácska 1899. november 28-án, kedden megjelent számának egyetlen oldaláról válogattam az alábbiakat. A cikkeket az eredeti helyesírással közlöm.
„Tolvaj a vasúton. Horváth Eszti tanítónő Budapestről utazott Szabadka felé Wenczel Júlia társaságában. Horváth útitáskája a kupé polcra volt téve benne volt 6 frt 20 krnyi pénze és a podgyászáról a feladó-vevény. Szabadkán, midőn a podgyász-vevényért felnyitotta a táskát, észrevette, hogy pénze és a vevény is eltűnt. Keresni kezdte s vele kereste Wenczel Júlia kire Horváth Eszti még csak gyanakodni sem mert. A pénzt és a vevényt azonban természetesen nem találták, mert az Wenczel Júlia zsebében pihent. Megunták a keresést és szétváltak, Wenczel Júlia ekkor a vevényt egy hordárnak adta, hogy váltsa az ki a podgyászt, a mit az meg is tett.
Midőn a megparancsolt helyre vitte a hordár, akkor ezt észrevette Horváth Eszti s kérdezősködni kezdett, hogy ki adta át a vevényt neki. A hordár leírása egészen ráillett Wenczel Júliára s vallatóra fogtak a rendőrök. Ott mindent tagadott s így azok el is eresztették. Később azonban több helyen elszólta magát s meg is indították ellene a fenyitő vizsgálatot, a melynek során beismerte a terhére rótt cselekményt. A napokban megtartott végtárgyaláson is töredelmes vallomást tett. 1 és fél évi börtön, 5 évi hivatalvesztés és politikai jogainak felfüggesztésére ítélte a törvényszék s büntetésébe a vizsgálati fogságban töltött időből 2 hót betudott, ö is, az ügyész is felebbezett.
Amazon. A múlt pénteki adai hetipiac alkalmával nem csekély föltűnést keltett egy harcias indulatu hölgy, a ki a párbajkódextől merőben eltérőleg, a verekedés parasztos szabályainak annál inkább megfelelően helybenhagyott egy férfiút. Urbán Mózes a városháza előtt fellökte Kiss Imre Istvánnét. A durva sértés véres megtorlást kívánt. Az asszony kikapta egy mellette álló juhász kezéből a somfa pásztorbotot, utána iramodott a támadónak, betörte a fejét és derekasan ellátta. Urbán szerencséjére rendőrök léptek közbe. Urbán sapkáját a csata színhelyén hagyva, elfutott. Az érdekes viaskodásnak számos nézője volt.”
Ám hogy ne csupán a bűnügyi rovatból idézzek, következzen a kultúra.
„Az eleven ördög. Szombaton Konti József e híres operettje került színre üres ház előtt. Lotterier vicomte kedves szerepében Pálffy Nina jeleskedett. A pajzán, csélcsap bohém vérű francia vicomte különb interpretálóra nem igen lel a vidéken. Sikkel, vervvel1 alakított és a felsőbb regiszterekben is finoman és kellemesen intonált. Gy. Lónyai Piroska az operett-szubret Marianna szerepét könnyeden és kedvesen játszotta meg. Kabinetalak volt a Deák Péter Desperies tanácsosa. Élet, igazság és erő lüktetett játékában. Természetes és igaz volt minden szava, karakterizáló a felfogása. Beczkói mint Pomponius jellegzetes figura volt. Palágyi pompás maszkjával keltett volna feltűnést, de mivel ő is igen jól mulatott a maszkján, mi igen kellemetlenül éreztük magunkat. A rendezés különben gyors és csinos volt.”
Az utolsó mondatot nem értem, fogalmam sincsen, hogy milyen a gyors és csinos rendezés. Azt viszont tudom, milyen üres nézőtérnek játszani. A következő színházi jelentés már egy nagyobb érdeklődést kiváltó darabról szól, noha a kritikus rossz véleménnyel volt róla.
„A falu rossza. Tóth Ede híres népszínműve vasárnap este fél ház előtt került előadásra. Az előadás a leggyengébbek közül való volt. A szereplők elkedélyeskedték a szerepüket; ők maguk mulattak jól a saját mókáikon, s a publikumot kutyába se vették. Ha Pálffy Nina temperamentumos Finom Rózsiját, Gyárfás Ödön Göndör Sándorát és Beczkóy József jellegzetes Gonosz Pistáját kiemeljük az ensambléből, eleget mondottunk. Göndör Sándor pisztolya két izben is csütörtököt mondott, mikor Bátki Tercsit leakarta lőni, a zenekar egy jeles tagja épen akkor prüszszentette el magát, mikor Feledi Gáspár drámai monológot követett el, – pisztolyokat sütögettek a kulisszák mögött, midőn a függöny már legördült; mindezek azután kitünően mulattaták a – színészeket és módfelett boszantották a publikumot.”
Ha már a kedélyességnél kötöttünk ki a színikritikus írása révén, végezetül álljon itt egy anekdotába illő beszámoló.
„öreg ember nem vén ember. B.-Bresztovácon is beteljesedett Jókainak ez a mondása. Itt még [cifrább história történt, amelynek pikáns háttere van.
L. A. kiváló előszeretettel csüng a gyengéd nemnek nevezett asszonynépség akár nyakában, akár karjaiban, 60 éve dacára is. A múlt héten azonban kicsi hiján, hogy pórul nem járt a pezsgő vérű Don Juan. A szalmakazal mögött »beszélgetett« egy férjes nővel. De hát mi van abban? Más ember is beszél más feleségével, 20 éves fia mégis el akarta nadrágolni. De a megzavart apa megugrott. Erre a felbőszült fiú az asszonyt háromszor fejbe szurta. Visszataszító, undorító incidens. Legyen az apa akár milyen, csúnya dolog, ha saját fia vonja kérdőre atyját, leselkedik tette után. Másnap L.A-nak nyoma veszett. Elszökött a kedvesével. A dologban érdekes, hogy nem azzal szökött, kivel a fia megcsípte, hanem más, szintén férjes asszonynyal. A hátrahagyott levelében tudatja övéivel, hogy ha nem találná meg azt, amit keresett, t. i. boldogságát, véget vet életének. Senki se merészelje fölkeresni! Tudja ő mire való a golyó, a Duna vagy a kötél. A szerelmes szökevényekről eddig semmi hír sem érkezett.”
