A Nemzetközi Dunai Regattát (TID) az idén immár 63. alkalommal szervezték meg. Európa legrégebbi, leghosszabb és egyben legnagyobb vízi regattája június 23-án kezdődött, amikor a bajorországi Ingolstadtból megindultak a résztvevők a Fekete-tengerig. Útközben tíz országon eveznek keresztül, nyolc állam 61 városában megállnak, sátortáborokban pihennek meg. A több mint 2515 kilométert 75 nap alatt teljesítik, szeptember elején érkeznek majd meg a Duna fekete-tengeri deltájához.
Dankó Judit és Zsuzsanna (Fehér Ildikó felvétele)
A bő két hónapos túrán mintegy 140 német, osztrák, francia, svájci, holland, szlovák, horvát, bolgár, román, magyar és hazai kajakozó vesz részt. A regatta nem verseny, bárki, bármelyik ponton csatlakozhat az evezősökhöz, kedvtelésből, szórakozásból, sportolási szándékkal. Ugyanígy ki is szállhat bárki, bármelyik állomásnál, ha úgy érzi, hogy nem bírja tovább az evezést. A nemzetközi Dunai Regatta résztvevői Szerbiában 588 kilométert hajóznak és 18 napig tartózkodnak hazánkban. Vajdaságban megálltak Apatinban, Petrőcön, Palánkán és Újvidéken. Az újvidéki Strandra a múlt vasárnap érkeztek meg, és két napig tartózkodtak a székvárosban. A strand árnyékos részén emelték fel sátraikat. Az idén mintegy 30 magyar résztvevője van a TID folyami túrának. Sümegi János és felesége, Edit, Mohácsnál csatlakoztak a Duna-túrához, és a Fekete-tengerig eveznek.
Sümegi János és Edit (Fehér Ildikó felvétele)
– A Duna-túrára mintegy húsz éve járunk, a tengerig négyszer tettük meg az utat. Ha az ember rászokik a túrázásra, akkor nehezen tudja abbahagyni. A sok év alatt rengeteg ismeretség született, amelyek barátsággá fejlődtek, így öröm, hogy újra találkozunk az ismerős arcokkal. Mohácstól a Fekete-tengerig az út másfél hónap. Nem könnyű vállalkozás, főleg az alsó szakasz, a Belgrád utáni rész a nehéz, ahol az állóvíz kezdődik. Főleg, ha a Kossava is elkezd fújni, az akkor hatalmas hullámokat csinál. Szerbiában és a többi országban is remekül megoldják a szervezők a táborhelyeket, általában vannak megfelelő étkezdék, fürdési és vásárlási lehetőségek is. Az újvidéki táborban kiválóak a körülmények, de a túrázók már hozzászoktak bármilyen szituációhoz. Ahhoz, hogy valaki leevezzen a tengerig, szabadság kell, azaz sok szabad idő, kitartás, gyakorlat, és bírni kell azt a megpróbáltatást, ami a résztvevőkre a túrázás során vár – mondta János.
A Sümegi házaspár a szervezésből is aktívan kiveszi részét. Évekkel ezelőtt összefogtak ismerőseikkel, és Mohácson újraszervezték a túrázók fogadását. Később már a város is felfigyelt kezdeményezésükre, és támogatást is kaptak. A szervezés mellett az evezést is nagyon élvezik, valójában számukra ez jelenti a kikapcsolódást és a nyaralást.
Érkezés az újvidéki Strandra (Ótos András felvétele)
Tíz országon halad keresztül a regatta (Ótos András felvétele)
– Majdnem minden nyáron részt veszünk a regattán, valójában ez a mi nyaralásunk. Most már nyugdíjasok vagyunk, így van időnk Mohácstól egészen a Fekete-tengerig evezni. Három évvel ezelőtt megcsináltuk az egész útvonalat, Ingolstadtól a tengerig. Nagy elhivatottság kell ahhoz, hogy ezt végig tudja csinálni az ember, de ezt mi már megszoktuk és nagyon szeretjük ezt a szabad, nomád életet. Szeretem a Dunának a vajdasági szakaszát, mert sok kikötési lehetőséget nyújt. Széles homokpadok vannak, ahol jókat lehet fürdeni. Újvidék központját az idén ismét meglátogattuk, nagyon szépen rendbe tették a belvárost, nekem nagyon tetszik. Látszik, hogy fejlődik a város.
A legnehezebb rész majd csak ezután következik. A Kazán-szoros előtti nagy tavakat igen nehéz végigevezni, és az időjárással megbirkózni. Amikor pedig megérkezünk a Fekete-tengerig, a pezsgőzés és az ünneplés következik. A TID-en belül „tides” nyelven kézzel-lábbal, mindenféle nyelven kommunikálunk. Az évek során egy picit megtanultunk szerbül is, így nincsenek problémák, megértjük egymást a szervezőkkel és a résztvevőkkel is – hangsúlyozta Edit.
A mohácsi Dankó testvérpár Judit és Zsuzsanna is a Duna, az evezés és a nomád élet kedvelői.
– Másodszor veszek részt a TID regattán. Első alkalommal a német szakaszt eveztem végig, most pedig a szerbiai szakasznak vágtam neki. Mohácsnál csatlakoztunk a csapathoz és Belgrádig megyünk. Az eddigi tapasztalatok vegyesek. Van egy pici negatív része is a dolognak, az életkoromból adódóan, hatvankét éves múltam, nehéz feljönni a terepeken a táborhelyekre. Nagyon sok holmink van, sátrat, matracokat, hálózsákot, ruhazsákot, élelmiszert viszünk magunkkal, és ez mind megnehezíti azt, hogy a gurulón a kajakot felhúzzuk a táborig. Meredek a part, távol van a tábor a víztől, így nekem ez igen nehéz. Viszont evezni nem nehéz, azt nagyon szeretek, nagyon sokat evezek, túrázok otthon.
A természet, a környezet mindig lenyűgöz. A kis csárdák a part mellett gyönyörűek és nagyon jó hangulatúak, és nem utolsósorban a sült hal is finom. A homokpadokon a part mellett meg lehet állni, lehet fürdeni. Jövőre nem biztos, hogy jövök a TID-re, inkább az otthoni szakaszokon fogok evezni. Autóval elvisszük a kajakot és a holmikat mintegy 150 kilométerre az otthonunktól, és pár napos túrákat csinálunk – mondta Dankó Judit. Testvére, Zsuzsanna is egyetért azzal, hogy egyes pontokon a kajakok kihúzása a partra igencsak nehéz.
Mintegy 30 magyar résztvevője van a túrának (Ótos András felvétele)
Sátor, matrac, hálózsák, ruhazsák, élelmiszer – minden befér a túrakajakba (Ótos András felvétele)
– A szervezésben vannak némi hiányosságok, például az, hogy megkönnyíthetnék a partra való kiállást. Viszont az újvidéki Strand esetében nincsenek gondok a kajakok kihúzásával. Nagyon szépen megcsinálták az újvidéki Strandot, vannak fák, árnyékos helyek a táborozáshoz, de amikor mondjuk kiteszik a Dunai túrának a sátorhelyét egy famentes sportpályára, 825 méterre a vízpartól, az akkor igen kellemetlen. Én a szerbiai, azaz a Mohács–Belgrád szakaszon negyedszer veszek részt, először 1996-ban voltam itt. A bombázás után 2002-ben is voltam, akkor még a hidak le voltak rombolva, és a pontonhíd alatt bújtunk át. A Duna útvonalát Ingolstadttól Kladovóig részletekben teljesítettem, még csak egy nagyon rövid szakasz hiányzik, a galambóci vártól a tengerig.
Azon a részen 2002-ben úgy fújt a Kossava, hogy nem tudtunk evezni, ki kellett állnunk a partra és mentést kellett hívnunk. Nagyon sok múlik az időjáráson és a vízálláson is, ez a kettő az, ami nagyban befolyásolja a túrázók tempóját. Az idén is igen változékony az időjárás. Borovónál elfogott minket a vihar, bőrig áztunk, és jég is esett. Az elkövetkező években más vizeken tervezek evezni, és még az is tervben van, hogy a felső szakaszt kerékpárral teszem meg – hallottuk Dankó Zsuzsannától.
