Teljes tetőcserét hajtottak végre a kéttornyú, sokak által karmelita templomként ismert épületen. Igaz, nem most, hanem még 2016-ban, de a munkálatokat dokumentáló fotókiállítást csak idén nyáron mutatták be, ennek kapcsán térünk vissza az óriási vállalkozáshoz, majd vázoljuk a templom és a hozzá épített karmelita rendház rövid történetét.
AZ ÉPÍTKEZÉS
Bármennyire is alapos munkát végeztek az egykori ácsok, a Szent István-templom tetőszerkezete megroggyant a XXI. század elejére. A beázások kül- és beltéri károkat okoztak az épületen, a fölújítás halaszthatatlanná vált. Egyértelmű volt, sok pénz kell hozzá. Az egyházvezetők ott pályáztak támogatásra, ahol csak tudtak, lassan gyűjtötték a pénzt, végül a bel- és külföldi adományokból, az egykori zombori hívek támogató fölajánlásaiból összejött a kellő összeg, végül, a fölújítás ötletének fölvetése után 16 évvel megkezdődhetett a munka. Időközben belgrádi szakemberek fölmérték az épület állagát, elkészítették a szükséges terveket, a magyarkanizsai Potisje gyár pedig 40 000 cserepet adományozott a fölújításhoz.
A tetőt három hónap alatt teljesen lecserélték, az ácsok 2016. április 11-én vették birtokukba a régi tetőt, reggeltől estig dolgozva szakaszosan haladtak, amit lebontottak, nyomban új elemekkel pótolták. Ugyanezen év július 14-én letehették az ácskalapácsot. A monumentális vállalkozás elismerést hozott már 2016 szeptemberében egy országos szakmai rendezvényen a tervezőmérnököknek, Boško Stvanović és Mihajlo Mograjov belgrádi professzoroknak, valamint Horváth Szilveszter zombori építészmérnöknek, a negyberuházási terv társszerzőjének.
A KIÁLLÍTÁS
A fölújítás körül szorgoskodó Antun Petrović fölvetette, hogy a tetőcserét jó lenne a lehető legaprólékosabban dokumentálni, fotókkal mindenképpen. Az akkori perjel, Stjepan Vidak atya nyomban ráállt, a Városi Múzeumból pedig nyomban csatlakozott a dokumentációs csoporthoz Pavle Karabasil vezető restaurátor, valamint Nada Putica néprajzkutató. Kezdetben a fölvételek zömét Antun Petrović készítette, majd Miroslav Dabić, zombori művészfotós is fantáziát látott a dologban, ő drónnal készített fölvételeket, illetve a rossz fényviszonyokkal szállt szembe, hogy művészi megvilágításba helyezze a munka menetét. A tetőcserét három hónap alatt elvégezték, a dokumentumkiállításra másfél évett kellett várni. A templom udvarán megrendezett tárlat a Kármelhegyi Boldogasszony Ünnepe alkalmával került a közönség elé, Viszmeg Bernardin atya, a karmelita rendház jelenlegi perjele által bemutatott szentmisét követően. A tárlatot rövidesen Belgrádban és a tervek szerint Baján is be kívánják mutatni.
A TEMPLOM
A kiállításhoz Milan Stepanović helytörténész állított össze kutatásaiból ismertetőt, ennek alapján vázoljuk a Szent István-templom és a karmelita rendház történetét.
A zombori római katolikus egyházközség már 1818-ban azért folyamodott a magyar királyi helytartótanácshoz, hogy ingyenesen engedjen át számára építkezési telket, amelyen új, katolikus templomot emelhet, ugyanis a Szentháromság plébániatemplom immár szűknek bizonyult a nagyszámú hívő számára. A város szenátusa támogatta a kérelmet, de utána nem történt semmi, így a hívők 1826-ban megismételték templomépítési kérelmüket. A városi hatóság 1828-ban jóváhagyta a kezdeményezést, és bizottságot állított a leendő templom helyének kijelölésére, ami 1833-ig meg is történt, ekkor határozták meg az új templom helyét az akkori vásártéren, északkeletre a Megyeháza épületétől. Az építkezésbe azonban több mint negyed század után kezdtek bele.
Az új római katolikus templom építésének ötletét 1859-ben vetették föl újra, az élen járó Lorenzo Lovro Falcione rámenősen kezdeményezte, hogy az egyházi kézben lévő üzletek bérleti díját fordítsák az építkezésre, és kezdjenek gyűjtésbe a hívek között. 1860 októberének elején ünnepélyes keretek közt kezdődött meg az építkezés, amikor a misét és a Szentlélek segedelmének kérését követőn Kele Ernő helybéli plébános számos hívő és diák jelenlétében maga kezdett az alapok ásásához. Még ebben az esztendőben 120 centiméter magasba emelték a falakat. A következő években vagy az aszály, vagy az árvíz vitte el a termést, hiányzott a pénz, a munkálatok lelassultak. Ezért a zomboriak 1865-ben 10 000 forint hitelért folyamodtak a katolikus érsekséghez. Tíz évre rá, 1875-ben Pártos Gyula mérnők úgy becsülte, hogy az építkezés befejezéséhez még bár 150–180 ezer forintra lesz szükség, ezért az építkezési bizottság, pénzhiányra hivatkozva, ideiglenesen fölfüggesztette a templom építését. A következő években se fordult jobbra a dolog, így 1880-ban a magyar nyelvű zombori Bácska hírlap szerkesztője cinikus ajánlatot tett: rombolják le az eddig építetteket, az építkezési anyagot pedig adják el, mert sehogy se halad az építkezés. Egy zágrábi újságíró, aki 1885-ben járt a városban, a következőképpen tudósított: A Megyeháza oldalában egy befejezetlen, nagy, katolikus templomot láttunk – a falai omladozóban. Húsz évnél régebbtől építik, ezért ilyen ma a falak állapota – nincsen pénze az embereknek.
Amikor 1894-ben Zomborban járt Császka György kalocsai érsek, 300-nál több zombori, zömmel helybéli bunyevác saját elhatározásból, a városi hatóság és az egyházközség támogatása nélkül, az építkezés folytatását kérelmezték az érseknél. Óhajuk meghallgatásra talált, a következő nyolc esztendő során tető került a templomra. Már 1895-ben Zomborba érkezett Felix Daberto érseki építész és festő, hogy felügyelje a munkálatokat és előkészítse a templom mennyezetének kifestését. Egy ideig még hiányzott az épület két monumentális tornya, de állami támogatással sikerült megépíteni a templomot. A kereszteket 1902 júliusában emelték a tornyokra, és ekkor szentelték fel azokat váratlan ítéletidő közepette. A templom építésében nyújtott segítsége érdemeként Zombor Város Császka György kalocsai érseket díszpolgárává avatta.
A háromhajós, neoromán stílusban épült új zombori katolikus templomot Szent István királynak szentelték, aki 997–1038 közt a középkori Magyarország uralkodója volt. A templomot védőszentje emléknapján, 1904. augusztus 20-án szentelték föl. A rendkívüli rendezvényen a zombori és környékbeli katolikus hívők ezrei vettek részt.
1936 végén megjavították a tornyokat ékesítő kereszteket és villámhárítókat. A templom tetőszerkezetének teljes javítása 2016 tavaszán kezdődött.
A templomban, a Szent Kereszt oltára alatt nyugszik Gerard atya (Toma Stantić, 1876–1956), karmelita szerzetes, aki elsőként érkezett a kolostorba, 1904-ben, nyomban az alapítását követően. Odaadó szerzetesi és lelkészi tevékenysége folytán rendkívüli tekintélyt és tiszteletet élvezett a hívek körében, 1985-ben kezdeményezték boldoggá avatását.
A KARMELITA KOLOSTOR
Miután a templom fölépült, 1904 elején a városban fölvetődött a kérdés, hogy a világi papságra, vagy valamelyik szerzetesrendre bízzák a lelkészi tevékenységet. A városi hatóság ellenezte, hogy egy újabb egyházközség létesüljön Zomborban, Császka György kalocsai érsek, aki egyben az építkezés legnagyobb adományát tette, javasolta, hogy a templomi szolgálatot a karmelita szerzetesrend vegye át. A városatyák zöme kezdetben ellenezte ezt az indítványt, végül azonban mégis elfogadták. (A karmeliták római katolikus szerzetesrend, amely a Palesztinában álló Kármel hegyen élt remetéktől ered, Európában a XIII. században jelent meg.) Ekkor döntötték el, hogy a templom mellé karmelita kolostort építenek.
A templommal szemben, ami 42 éven át épült, a kolostor épületét gyorsan fölhúzták. Alapkövét 1904. július 4-én helyezték el, és 1905. május 14-én már föl is szentelték az épületet. A templomhoz hasonlatosan a rendház is neoromán stílusban épült a templom déli oldalán, és összefüggő építészeti egységet alkotott azzal. A tágas és rendezett kolostorkertet fallal övezték. Az első világháborúban rövid időre (1915) a katonaság költözött be a kolostor falai közé, itt volt a katonai járványkórház, a második világháborút követően az új hatalom elvette a karmelitáktól a kolostor nagyobb részét, amit iskolává alakítottak át, amíg a szerzeteseket a kolostorhoz épített szűk épületben helyezték el. A kolostort 1962-ben teljességében visszaadták a karmelitáknak. A kolostor belső fölújítását 1995/96-ban végezték, majd 2002/2003-ban a tetőt és a homlokzatot is megújították.
