Az év vége a számvetések ideje. Ilyenkor talán mindenki elgondolkozik azon, hogy számára mi volt az esztendő legmeghatározóbb élménye, mi az, ami nyomott hagyott benne, mi az, amit magával visz az előttünk álló évbe, sőt talán annál is tovább. Vajdasági magyar művészeinket – képzőművészeket, színészeket, írókat, zenészeket – arról kérdeztük, számukra mi marad emlékezetes 2018 kulturális terméséből.
Jódal Rózsa író: Kérdezik: milyen meghatározó élményem volt 2018-ban. S most huncutul és elégedetten elmosolyodom. Szakács Erdély Annamária, az Újvidéki Televízió munkatársa két interjút is készített velem: egyet magyar nyelven, közönség előtt, egyet pedig az Újvidéki Televízió kettes műsora számára, szerb nyelven, két nőtársammal együtt, „akut” női problémákról. Ezek felkelthették Rózsa Anikó érdeklődését, aki szintén az Újvidéki Televízió munkatársa. Mielőtt a rólam szóló Rozmaring című tévés portréfilmmel elnyerte a Vajdasági Művelődési Intézet Medijakult nevű rangos díját, már két különdíjat is nyert más filmekkel. Nos, a Rozmaringot három napig forgattuk. Közben felkerestük életem meghatározó helyszíneit, köztük Versecet is. Felkorbácsoló élmény volt megmerítkezni a múltamban. A film „ősbemutatójára” Újvidéken, a Darányi Telepi Társalgó műsorában került sor, szokatlanul nagy érdeklődés mellett. S utána az a rengeteg kérdés, gratuláció, meleg kézszorítás, majd ezt követően az a sok internetes, „facebookos” megosztás, telefonhívás, e-mailes érdeklődés az iránt, mikor láthatják a tévén azok is, akik nem lehettek jelen az újvidéki bemutatón. Nem is tudtam, hogy engem ennyien szeretnek, ennyien érdeklődnek irántam.
Blaskó Árpád képzőművész: Számomra a legkiemelkedőbb és egyben legfontosabb kulturális esemény az elmúlt évben a vajdasági kisebbségi művelődési intézetek közös tárlata volt. Talán először történt meg, hogy a művelődési intézetek léptek a kortárs művészet irányába. Fontosnak tartom ezt a lépést, hiszen ez által az intézetek, a néphagyományok ápolása mellett, a kortárs művészetre is nyitottak, és támogatják azt. Nemcsak a kortárs művészet bemutatása szempontjából volt ez megpecsételő esemény, hanem, tudomásom szerint, első alkalommal valósult meg közreműködés az összes vajdasági kisebbségi művelődési intézet között. Mindegyik nemzetiséget egy-egy kortárs művész képviselte. A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet kivételével, amely a legöregebb köztük, az intézetek tízéves fennállásukat ünnepelték meg ezzel a kiállítással. A tárlat több városban is megtekinthető volt, a szabadkai kiállításnak a Kortárs Galéria adott otthont.
Újházi Adrienn képzőművész: A 2018-as év gazdag volt kulturális eseményekben. Számomra az önkifejezés és lelki fejlesztés szemszögéből volt jelentős. Kiemelném a Zbogom Balkan? Zbogom Balkan! című kiállítást, amely a Montenegrói Kortárs Művészeti Központban volt megtekinthető Podgoricában. Nagy elismerés volt számomra részt venni rajta. A pályázatot projektum formában hirdették meg, amit az Egyesült Királyság montenegrói alumnistáinak társulatával karöltve támogatott. A koncepció alapja a fiatalok anyaországából való elvándorlása volt, ami manapság sajnos egyre gyakoribb. A pályázatra a balkáni régióból jelentkezhettek 18 és 35 év közötti alkotók, akik válaszolni próbáltak a megadott témára. Szerencsémre, a számos jelentkező közül, kiválasztottak a 9 legjobb kiállító közzé, és első díjban részesültem. Mint díjazott, részt vehettem a tárlatmegnyitó utáni panelbeszélgetésen, amelyen az előbb említett problematikát dolgoztuk fel. Ezenkívül megosztottuk tapasztalatainkat azzal kapcsolatban, hogy mi, fiatal képzőművészek, hogyan tudunk érvényesülni térségünkben.
Kucsov Borisz színművész: Számomra 2018 legfontosabb kulturális eseménye a szabadkai Desiré fesztivál volt, amelyen régiónk és Európa különböző pontjairól érkező számos kiemelkedő kortárs színházi előadást és performance-ot lehetett megtekinteni. Kísérőprogramként szakmai beszélgetéseket, filmvetítéseket és kiállításokat látogathatott meg a közönség. A közel tíz napos esemény számomra rengeteg inspirációt adott, az előadásoktól érzelmileg feltöltődtem és maga a fesztiválhangulat is kifejezettem magával ragadó volt. Külön öröm számomra – és ez még egy erénye az eseménynek –, hogy volt lehetőség találkozni az alkotókkal, beszélgetni, eszmecserélni, barátkozni. Úgy vélem, egy igazán családi hangulatban zajló színházi fesztivál ez, amit vétek kihagyni.
Krizsán Szilvia színművésznő: Kiemelném a Sense Production Divljač című rövidfilmjét, amelyet Bojana Babić írt és rendezett. A nyáron forgattuk, nagy élmény volt megismerni ezt a produkciós házat, fantasztikus emberekkel dolgoztam. A másik nagy élményem az Újvidéki Színház Mikve című előadása. Szerintem nagyon szép, és élvezettel játszom a szerepemet. Ebben az évben még két hihetetlen élményben volt részem. Magánszemélyként, de színészi mivoltomból kifolyólag, Kanadába utaztam. Két hetet töltöttem ott különböző magyar közösségekben. Szinte mindennap másik városban tartózkodtam. Előadtam a De ki viszi haza a biciklit?, persze színházi körülmények nélkül. Ottawában odajött hozzám egy néni, aki azt mondta, hogy látott régen Karády szerepében. El se hittem, hogy erre emlékszik. Ami még emlékezetes marad számomra, hogy az Újvidéki Színházzal Kazahsztánban léptünk fel a Borisz Davidovics síremlékével. Most ez úgy jön ki, mintha világutazó lennék, pedig ezelőtt Európán kívülre még nem igazán utaztam.
Bunford Gábor szaxofonos, klarinétos, zenepedagógus: Tíz éve vagyok tagja és szólistája az újvidéki Big Bandnek. Az újvidéki Szerb Nemzeti Színház operatársulatával, nagyzenekarával, kórusával és fantasztikus szólistákkal közösen készítettünk egy szenzációs produkciót, a Rock Operát. Több fellépésünk is volt. Ismert rockslágereket adtunk elő például a Queentől, a Deep Purple-től és Tina Turnertől. Nagyon jó érzés egy ilyen nagyszabású projektumban részt venni, kiváló zenészekkel és énekesekkel együttműködni. Ez volt számomra az év csúcsa. Hatalmas élményt jelentett egyebek közt azért is, mert a közönség általában már a második dal után felállt táncolni és utána nem is volt kedvük visszaülni. Minden alkalommal többször is visszatapsoltak bennünket. Ugyanezzel a felállással készítünk egy új projektumot, a Disco Operát. Ez volt a tehát a rock éve, a következő a diszkóé lesz. Jövőre megtartjuk a jubiláris 10. Jazziket is, a kerek évfordulóra pedig különösen izgalmas programmal készülünk.
Pesitz Mónika színművésznő: Húsvétkor Pompejibe utaztunk. Öt nap alatt bejártuk az egész óvárost. Annyit sétáltunk, amennyit csak bírtunk. Megtekintettünk jó sok tárlatot. Láttam egy gyönyörű ókori egyházi kiállítást is, audiovizuális megoldásokkal. Igyekeztünk megismerkedni az ottani kulturális élettel. Ez egy igen erős, meghatározó élmény volt a számomra. Ami még izgalomba hozott, hogy a Zabranjeno Pušenje együttes tagjai bejelentették: december 29-én Szarajevóban lépnek fel, és a 35 éves működésük jegyében jubiláris koncertet adnak. Ez a koncert valójában ajándék az évforduló és az újév alkalmából. Erről egy hírt olvastam, amelyben többek között az állt, hogy ingyenes és mindenkit szeretettel várnak. Nekem ennél több nem is kell: irány Szarajevó! A Zabranjeno Pušenje a fiatalkoromat idézi fel, Jugoszlávia meghatározó együttese volt, mondhatni a zenéjükön nőttem fel. Szeretem hallgatni az ex-jugoszláv együtteseket. Ezek a zenekarok jól ismertek a régiónkban, és már kitapasztalták, hogy a közönség mit szeret, mire fogékony.
Sóti Juli énekes, dalszerző: Az elmúlt néhány évben nagy jelentősége van Vajdaságban a Malomfesztiválnak, amely lényegében a Nyári Ifjúsági Játékok helyét vette át, közben pedig egy teljesen új irányvonalat határozott meg. Sok vajdasági és külföldi önkéntes minden energiáját beleadja, hogy olyan fesztivált hozzon létre, amely kulturális szempontból is maradandó élményt nyújt a látogatóknak. Az önkéntesek rengeteget tettek hozzá ahhoz, hogy érződjön a közösségi összefonódás. A Malomfesztivált egy különleges szellemiség öleli körbe. Üde színfoltja ez Vajdaságnak, nincs még egy ilyen fesztivál. A Sin Seekas zenekarral már harmadik éve lépünk fel a Malomfesztiválon. Részt vettem a felépítésében is. A fesztiválra Vajdaság minden területéről és Magyarországról is érkeznek látogatók. Nagyon családias a légkör. Az ember sose érzi azt, hogy egyedül van, de aki akarja, nyugalomra is lelhet, például elsétálhat a kukoricaföldek felé és nézheti az égen a csillagokat. Aki pedig kirándulna, elmehet a faluba, ahol megejtheti a bevásárlást is.
Balázs Attila író, újságíró: Amerikai űrkutatók újfajta rakétát szerkesztettek idén, amellyel az emberi kultúra reprezentatív keresztmetszetét juttatják jövőre az űrbe, hátha ott figyelmet keltünk. Hogy az illetékesek nem verték nagydobra, szándékos. Ne legyen belőle hőzöngés, hogy már megint kész vagyont herdáltak el valakik semmire. Az űrhajót Leonardo da Vinciről nevezték el, és kicsit kisebb az átlagosnál. A csípő táján szűkülő henger lejjebb kiszélesedik, s olyan alakzatot ölt, mintha rakott szoknyát viselne. Nos, ez tulajdonképpen a leváló fokozat, és a „szoknya” szerepe csupán annyi, hogy a súlytalanság boldog állapotába juttassa a felette lévőket, amelyek közül a törzs, miután kellő magasságba ért, föld körüli pályára áll. Óceánjainkat tanulmányozza fölülről, kúpszerű eleje pedig – az ún. kulturkúp – toronyiránt folytatja útját az ismeretlenbe. – A hír persze még leellenőrizendő, de ha minden igaz, a kulturkúp legelején foglal helyet a zene univerzális nyelvezetével a mi egyébként tériszonyos Bartók Bélánk, akinek nevét odafenn már rég a 4132-es minibolygó viseli.
Beszédes István költő: KIS KECE LÁNYOM. Gyűjtötte Bartók. Ukrán eredetű dallam. A szöveg mögött megelevenedő történet rituális. Mátkatánc stb., az első hang a gyermekét elbocsátó szülő boldog aggódásáé. A kece kicsit rejtély marad, talán karcsú. Hildigunnur Halldórsdóttir az Izlandi Szimfonikus Zenekar első hegedűse. Szöveget írt a dallamra. Óskasteinar (Kívánságkő) a címe. A nordikus szövegváltozat sziklás oromra helyezi a felütést. Fann ég á fjalli fallega steina… Ott találni kívánságkövet. Teljesíti a vágyad. Leviszed a pokolba. Az izlandiak imádják énekelni. Szépen, érzelmesen teszik. All Stars Free Jam. 2018. december 8. Mojo Club. Állandó fellépői: Zoran Dukić (gitár, hawaii gitár), Miroslav Jovančić (hegedű), Verebes György (klaviatúra, ének), Verebes Ernő (basszusgitár, klaviatúra), plusz évről évre kiváló vendégzenészek. A koncert csúcspontján (éjfél után) csendül fel a dallam, és épül, variálódik, veszik el és buggyan elő újra. Ormok benne és szakadékok. Minden összefügg. Állandó témájaként az évi egy imprós Mojo-koncertnek többféle felállásban. Végül a két Verebes fivér, két klaviatúrán. Verebes Gyuri klaviatúrája piros, ez a márka védjegye. Nord Keyboards | Handmade in Sweden. Elképzelem mindezt a töltésoldalon. Mert szeretném hallani, milyen ez a zene, ha nem veri vissza fal. Északi párhuzamban elképzelem egy fjordban. Szabad. Rögtönzés. Asszociáció. Akarat. Vágy. Kívánság, kő. Átviszem.
Lázár Tibor képzőművész: A listámon két kiállítás szerepel.
Az elsőt objektív okok miatt élőben nem láthattam, hiszen az a torontói Art Gallery of Ontarióban májusig volt látható. Az 1929-ben született, jelenleg is aktívan alkotó, japán Yayoi Kusama harmadvirágzását éli. Kusama megérdemelten az egyik legünnepeltebb kortárs képzőművésznő, aki a pályafutását még az ötvenes években kezdte. Munkái között találunk festményeket, szobrokat és egész tereket betöltő installációkat, amelyekben a konceptualizmus, pop art, minimalizmus, szürrealizmus stb. vegyülnek egy magával ragadó, csak Kusamára jellemző egységbe. A teljes tereket kitöltő, ambientális és pszichedelikus installációi nyújtotta élményt a fotók nem tudják visszaadni, azt kizárólag a helyszínen tudjuk élvezni.
A másik, számomra meghatározó kiállításról már nem maradtam le. A Magyar Nemzeti Galériában január közepéig látogatható egy igazi blockbuster kiállítás: Bacon, Freud és a Londoni iskola. A kortárs brit festészet legnagyobb sztárjai, az eladási rekordokat döntögető Francis Bacon, Lucian Freud stb. munkáit is felvonultató anyag a régió egyik legizgalmasabb kiállítása, amit igazán kár lenne kihagyni.
Lőrinc Tímea színművész: Kulturális téren a legfontosabb esemény számomra 2018-ban a vers- és prózamondó csoportunk megalakulása. Szeptemberben indult a kezdeményezés, de az ötlet már tavaly megfogalmazódott bennem, mikor egy itthoni szavalóversenyen hallgattam a gyerekeket. Az értékelésnél rá kellett jönnöm, hogy a hibák kiküszöbölésében segíthetek akár én is. Olyan színész vagyok, aki szeret szavalni is. Érdekelt, tanítói szerepben, hogyan tudnám a gyerekekhez közelebb hozni az általuk kiválasztott szöveget. Az irodalmi művek életre keltéséhez két dologra van szükség. Az értelemnek és az érzelemnek egyaránt meg kell jelenni az előadásban. A munkához segítségül hívtam Nešić Máté kollégámat, így ketten dolgozunk szavalóinkkal. A csoportot főként általános iskolások képezik, de borzasztóan örültem egy-egy középiskolás vagy felnőtt szavaló felbukkanásának is. A tanév kezdete óta a Vajdaságban megrendezett versenyeken ott voltak tanítványaink, s többnyire szép eredményekkel tértek haza. Nem győzelemre akarom őket nevelni, arra ott a modern világunk maximalista követelményeivel. Egyszerűen örülnék, ha szeretnék a verseket, ha szívesen állnának ki előadni azokat, s hogy ezzel közölni is akarjanak valamit. És a versek megismerésével közelebb jutnának magukhoz és a világ működéséhez. Ha mindez hozzájárulna személyiségük fejlődéséhez, s büszkék lennének magukra, mikor megtanulnak egy-egy addig ismeretlen szöveget, még akkor is, ha a versenyen nem érnek el helyezést, de megtették, ami tőlük telt. Az új évre kívánok magunknak még nagyon sok hasznos, vidám együtt töltött pillanatot!
Nyitókép: Újévi tűzijáték Adán (Csincsik Zsolt felvétele)
