Nagy Karina a Nemzetpolitikai Államtitkárság Petőfi Sándor Programjának történetében a negyedik, Nyugat-Bácskában közösségi szolgálatot teljesítő ösztöndíjas. Hivatását tekintve színművész, ebből kifolyólag friss és új színezetet tud adni a térségben nagy hagyománynak örvendő helyi műkedvelő színjátszásnak, akár minden magyar közösségre vonatkozóan. Mentora, Péter István, a Dunatáj Egyesülés civil ernyőszervezet elnöke, illetve a zombori Szórványközpont vezetője. Az ösztöndíjas szívesen és lelkesen mesélt a nyugat-bácskai szórványban végzett eddigi munkájáról és további itteni terveiről:
Csoportkép a doroszlói Kukucska Színjátszó Szakkör tagjaiva
Másodszor veszel részt a Nemzetpolitikai Államtitkárság, a szórványt, illetve a diaszpórát segítő ösztöndíj programjában. Mi a motivációd, útkeresés, ismeretszerzés, nyilván segítő szándék…?
– A második pályázatommal kerültem be először a programba, 2016-ban. Akkor Norvégiában, Oslóban teljesítettem szolgálatot. Bár Norvégia nem szerepelt a terveimben, Vajdaság már akkor is (a pályázatomat akkor is beadtam a Petőfi-programra is; azon belül Vajdaság szerepelt első helyen), csodás szakasz volt az életemben. Az akkori motivációm egészen más volt, mint most. Akkoriban valóban egyfajta útkeresés volt; kíváncsi voltam, mi az, ami színházzal kapcsolatos, de ami hozzá tesz valami többet a társadalomhoz. Missziót kerestem, és találtam. Aztán nem akartam többször pályázni, Magyarországon akartam maradni, de valahogy a Petőfi-program, vagyis a Kárpát-medence nem hagyott nyugodni, tudtam, hogy itt valami olyan erős magyarságot találok, amit eddig még nem. Bár Erdélyben születtem, Marosvásárhelyen, de ott nem éltem, csak négy éves koromig. Látni akartam a teljes magyar képet. Ha tehetném, mással nem is foglalkoznék, függőséget okoz a magyarság!
Segítőszándék van bennem, persze, de itt nincs szükség segítségre. Persze, hagyományőrzési és kulturális értelemben. Támogatni tudom a szervezetek munkáját, és büszkélkedni velük.
Mennyiben hasonlít vagy éppen különbözik eddigi közösségsegítő tapasztalataidhoz képest a nyugat-bácskai szolgálat?
– A norvégiai közösség három csoportból tevődik össze; három hullámban érkeztek: az ’56-os forradalom hatására, a ‘90-es évek elején, és napjainkban. Hatalmas különbség, hogy ez az ő választásuk volt, hogy az anyaországon kívül éljenek (kivéve az ’56-os magyaroknak), itt más a helyzet. Mégis, pont ez a szép, és végtelenül megnyugtató számomra; a magyarok mindenhol a világon ugyanolyanok. Úgy látszik, van valami közös misztikus mag bennünk. Ez nekem nagyon nagy biztonságot jelent; mindenkit elküldenék egy kicsit utazgatni, hogy megérezze ezt a világot körbeszövő közösségi erőt. A programjaim, feladataim teljesen mások, de nem érzek velős különbséget.
A bezdáni színjátszók
Hogyan érzed, látod, hivatásod, a színművészet mennyiben ad hozzá az itteni tevékenységedhez?
– Magával a színjátszó szakkörökkel ad hozzá. Álmomban sem mertem remélni, hogy olyan helyre kerülök, ahol ennyire fontos az embereknek a színház! A színjátszásnak azt a velős alapját szeretném átadni, hogy hogyan legyél jó partner. Fontosabb, mint az egyéni teljesítményed. Jó partner nélkül nincs jó egyéni teljesítmény. A kész egész, ami számít, ami maradandó, az pedig csak csapatmunkával teljesül. Arra trenírozom az „embereimet”, hogy odaadó, segítőkész társak legyenek. Vegyék észre, mikor kell a társuknak segítség, de ne hívják fel a figyelmet a tévedésre, hibára. Hogy vegyék észre, milyen intenzitás és viszonyulás esik éppen jól a másiknak. Minden, amit felsoroltam, az életben való társas jelenlétünk alappillérei. Éppen ezért szeretném olyan mélyrehatóan átadni, amennyire csak lehet; zsigerből jövővé tenni.
Természetesen tanítok nekik némi beszédtechnikát és színpadi tájékozódást is, ezek is fontosak, de ami a lényeg, az a partner előtérbe helyezése.
Milyen eddigi projektumokban, eseményekben vettél, veszel részt?
– Állandó, rendszeres színjátszó foglalkozásokat tartok; a gombosi József Attila Általános Iskolában, Bezdánban, a Foki Tímea által vezetett gyerekszínjátszó körnek, Zomborban a Magyar Polgári Kaszinó ifiseinek; mindhárom csoportnak heti rendszerességgel. A gombosi gyerekeknek december 21-én volt a Kultúrotthonban a karácsonyi műsoruk, amelyre betlehemes verset „dramatizáltunk”; úgymond ez volt az első közös premierünk! A zombori ifisekkel pedig együtt készülünk az Ötösfogatra. Kéthetente Doroszlón tartom a Kukucska Színjátszó Szakkört, amelyhez bármikor lehet csatlakozni hatéves kor felett. Hetente kétszer bölcsődei foglalkozást tartok Bezdánban, a Kuckó Gyermeksarok szervezésében. Új terepként 2019 januárjától, havonta Nemesmiliticsen is dolgozom majd az alsó tagozatos tanulókkal.
Új projektem pedig egy videópályázat, korhatár nélkül, Mátyás Király-mese témában. Zsűritársaim; Szőke Zoltán színművész és Raffai Ágnes, aki nemcsak a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség munkatársa, hanem tehetséges színésznő és logopédus is egyben.
Nagy Karina
Milyen erősségeit, illetve gyengeségeit, hiányosságait tapasztaltad a nyugat-bácskai szórványközösségeknek?
– Nyugat-Bácska körzetet egy olyan birodalomnak tartom, amihez foghatót még nem láttam. Nem tudom, hogy egész Vajdaságra jellemző-e, esetleg a Kárpát-medence valamennyi szórvány területére, ha igen, akkor örül a szívem! Mindenesetre meghat és lenyűgöz az itteni közösségek kultúrához való ragaszkodása. Nem tudom elképzelni, honnan merítenek erőt és inspirációt, hogy egy kimerítő, mondjuk fizikai munkát végzett nap után, művészettel foglalkozzanak. Ráadásul nemcsak egy művészeti ággal, hanem zenélnek, énekkarba járnak, színjátszó csoportok tagjai, esetleg néptáncolnak, vagy modern táncolnak, és még hobbi festők is. Amikor idekerültem, éppen almaszüret volt, szerettem volna egy kicsit a bőrömön tapasztalni az ittlét milyenségét, így egy napra elmentem a zombori Nőegylet szervezésében almát szedni. Hát, nekem aznap már nemigen kívánkozott kultúrával foglalkozni...! Ezt a földöntúli csodát emelném ki, mint legfőbb erősséget! Azt az energiát, amit az itt élők kaptak Istentől, amellyel ragaszkodnak és éltetik, nemcsak a magyar, hanem az egyetemes kultúrát.
Nagy Karina szakkör közben
A Vajdaságban töltött első hónapokban Szabadka a bázis számotokra. Milyen mértékben jártátok, járjátok be a terepet a többi itteni ösztöndíjassal, illetve segítitek egymás tevékenységét is?
– A teljes szeptembert Szabadkán töltöttük. Azért volt szükség erre, hogy feltérképezhessük Vajdaságot: kire hol van leginkább szükség. Heten érkeztünk, különböző kompetenciákkal. A helyi koordinátorokkal, Sutus Áronnal és Brezovszki Rolanddal nemcsak az összes Szórványközpontot, hanem minden rendezvényt meglátogattunk, ami abban a hónapban volt. Olyan volt, mint egy nagyon hosszú osztálykirándulás. A többi ösztöndíjas kicsit jobban össze tud dolgozni egymással, mint én velük. Akik Versecen (Izsák Zoltán), Muzslyán (Szabó Bernadette), Maradékon (Schön Bálint), Tiszakálmánfalván (Mitru Barbara) tevékenykednek, közelebb vannak egymáshoz, és nem is tartozik hozzájuk olyan hatalmas terület, mint Nyugat-Bácska. Kisorosz szórvány településein szintén erős az amatőr színjátszás, tervezek odamenni egy-két alkalommal.
,,Szívembernek” vallod magad. Hova húz a szíved, milyen további (szakmai) terveid vannak a Petőfi-program utánra, a jövőre nézve?
– A szívem most annyira itt van, hogy nincsenek terveim a jövőre nézve. Ide helyeztem minden fókuszomat, itt és most akarom a legtöbbet kihozni a rám bízott és magamra vállalt feladatokból. Június majd megmutatja az utamat – hallottuk Nagy Karinától.
A Szórványlétben projektum finanszírozásában részt vesz a Köztársasági Államigazgatási és Helyi Önkormányzati Minisztérium.
