Sokaknak jó hír, hogy szinte hónapról hónapra olcsóbban juthatnak sertéshúshoz. A hazai vágóhidak a rubel értékvesztése miatt leállították a kiszállítást az orosz piacra. Szerbiában, a felhalmozódó sertéshús ára érezhetőn csökken.
Amikor Moszkva megtiltotta az EU-ból származó élelmiszerek behozatalát, Szerbia jelentős kiviteli lehetőséghez jutott. A szerbiai vágóhidak hetente 5000 tonna fagyasztott hasított sertést exportáltak az orosz piacra, ez azonban sokat változott a rubel árfolyamának zuhanásával. Egyes fővárosi lapok egyenes összefüggést látnak az orosz pénznem értéke és a szerbiai sertéshús ára között. Kihasználtuk-e az orosz export lehetőségeit? – kérdeztük Dr. Major Ferenctől, a szerbiai, és a topolyai Sertéstenyésztők Szövetségének elnökétől, akivel nemcsak az orosz kivitelről, hanem a hazai sertéságazat helyzetéről is beszélgettünk.
Dr. Major Ferenc (Lakatos János felvétele)
– Szerbia ezt a lehetőséget nem használta ki, azért, mert nem úgy álltak hozzá, ahogyan kell. A nyugaton megvásárolt olcsó élelmiszer átpakolása és elszállítása nem csak a hús, de más mezőgazdasági termék esetében sem jött be, a turpisságra rájöttek, ezeket a lehetőségeket hamar zárolták az oroszok. Azt is hozzá kell tenni, hogy a szerbiai sertéstenyésztés-kapacitás olyan kicsi, hogy ésszerű dolgot ebből nem tudtunk csinálni. Kevés a sertés, és így az orosz piacon nem tudunk jelentős tényező lenni. Azt talán még külön kommentálni sem kell, hogy miért és hogyan történhetett meg, hogy valaki üzletet kötött rubel alapon. Ezt nem tudom megérteni. Az orosz piac attraktív, Szerbiát az orosz piacon nem érinti az importvám. Mindenki látott ebben fantáziát, Németországnak pl. ez egy nagyon nagy bevételi forrást jelentett, és mi is azt gondoltuk, hogy az orosz–szerb barátság hatására mi sem fogunk ebből kimaradni, de hogy rubel alapú szerződést köt valaki, azt nem tudtam volna elképzelni, talán jobb lett volna, ha nyersanyag, energiaforrás lett volna az üzletkötés alapja, vagy egyszerűen a dollárelszámolás.
Miért került tengeri úton Szentpétervárra a lefagyasztott hasított sertés?
– A szerbiai sertéshúst csak ezen az úton tudták szállítani, itt berakodni, levinni Montenegróba, ott hajóra tenni, és a Földközi-tengeren elszállítani az Fekete-tengeri orosz kikötőkbe. Ennek az oka, hogy innen más úton nem mehet a sertéshús, mert Szerbia a sertéspestis miatt embargó alatt áll, tehát az EU-s országokon keresztül nem szabad húst szállítani, és ezért tart a szállítás akár 45 napig is.
A szerbiai piac megtelt sertéshússal, az árak mélyrepülésben, a sertéstenyésztők veszteséget termelnek.
– Tulajdonképpen Szerbiában nem az a fő probléma, hogy nem tudunk húst kiszállítani az orosz piacra, hanem hogy nagyon alacsony szinten van a termelés gazdaságossága. A szerbiai termelés még a saját igényeket sem tudja kielégíteni. A húspiacot a nyugatról behozott (olcsó) áruval tudjuk csak kielégíteni. A vágóhidak veszteségesen dolgoznak, ennek alapja a nem rentábilis termelés. A gazdaságosság a külföldről beszerzett nyersanyag árától, a befektetett munkától, a technológiától függ. A nyersanyag ugyan nem drága, de a termelés igen, ilyen esetben a termelés nem gazdaságos, és ezt megpróbálják az árakon keresztül realizálni. Az előállított végtermék ára magas, a termelékenység színvonala alacsony. Az árak nem mennek az égig, ugyan a friss hús alacsony áron kapható, és hozzáférhető, viszont a feldogozott termékek ára továbbra is magas.
Fotó: Lakatos János
Továbbá, a sertés felvásárlási ára Szerbiában nem egyezik azzal az árral, amelyet a vágóhidak úgy hívnak, hogy aktuális nyersanyag ár. Az ma 160-170 dinár, a hízósertés felvásárlási ára pedig 110 dinár. Az árkülönbség azért van, mert a vágóhíd nem közvetlen felvásárló, hanem közvetítők által történik a felvásárlás. Jó, hogy ha csak egy közvetítő van a termelő és a vágóhíd között. A nyersanyag beszerzését hitelezi a viszonteladó. Az egész láncrendszerben, amíg a termelőtől a fogyasztó asztalára kerül a hús, a folyamatot hitelezni kell, és most a primáris termelő hitelezi, akinek ez a finanszírozás a létébe kerülhet. Ezért fogy a kistermelő. Ez nem vonatkozik azokra a nagytermelőkre, akik közvetlen módon tudják értékesíteni a hízót, hetente tudnak szállítani a feldolgozónak, és a számításukban kijön a kilogrammonkénti 130-140 dinár. A nagy farmok tudnak létezni.
Az is lényeges, hogy az ipari sertéstelepeken ma már egy anyakocától legalább 25 hízót le kell szállítani, mi viszont a 18–20 hízónál tartunk, ezért is drágább a termelés. Ez lenne a gazdaságos termelés legfőbb forrása. Jelenleg a termelésben mindenki veszít, de a kistermelő a legtöbbet.
Lát -e arra lehetőséget, hogy a közepes termelők, a modern farmok mellett a kistermelők is megtalálják a maguk helyét?
– A kicsiknek is volna létjogosultságuk, ha egy olyan integrátor, sertéstenyésztő és felvásárló jelenne meg, aki tőkével és koncepcióval rendelkezik. Erre tulajdonképpen reményeink vannak, hiszen a német Tönnies húsfeldolgozó óriáscég érdeklődik, jövetelére idén tavasszal számítanak. Az első információk szerint 200 millió eurós befektetésről lenne szó a sertéstenyésztés terén. Félmillió sertést szeretne tenyészteni, elsősorban exportra. Ehhez kér öt farmot 3000-3000 hektár földterülettel, ahol farmonként 2500 anyás sertéstelepeket hozna létre. Információim szerint Bánátban öt községet jelöltek ki erre a célra, ezek Pancsova, Versec, Kikinda, Nagybecskerek és Bégaszentgyörgy. A sertéstenyésztők társulásának ajánlata, a mi elképzelésünk az lenne, hogy a 2500-as telep hízóinak felnevelésébe be tudna segíteni a kistermelő kooperációs bérhizlalás formájában, amelyben gyakorlati tapasztalatunk és jelentős kapacitásunk is van. A kistermelők Topolya község területén például legalább 20 000 hízót tudnának évente ilyen formában felnevelni.
