Monostorszeg

Monostorszeg, azt mondják a helyiek, a hét Dunán fekvő falu. Egy kis sziget, amelyet minden oldalról a nagy folyó valamilyen folyása, holtága vesz körül. A főként horvátok-sokácok lakta településen azonban mindig is éltek magyarok. Igaz, a 3500 lakosú faluban mindössze pár százan, s belőlük is alig maradtak mára. A fiatalok közül már szinte senki sem beszéli a magyar nyelvet, s az idősebbek közül is többen nehezen fejezik ki magukat anyanyelvükön.

A falu, a határában valamikor fekvő Bodrog város Szent Péter tiszteletére szentelt bodrog-monostori apátságáról kapta a nevét. A településnek egészen a középkorig voltak lakói, több száz ház is állt itt, majd a török érkezésével teljesen lakatlanná vált. A XVIII. században telepítették újra a mai helyén horvát, német és magyar telepesekkel. A huszadik század elején 5690 lakosából 1058 magyar, 1214 német és 3378 sokác volt. A falut 1944-ben a németek fel akarták égetni. Az akkori plébános a falu lakosaival együtt egész éjjel imádkozott, október 13-án, s másnap kiderült, hogy módosítják az útitervet, s Monostorszeg megmenekült. Azóta október 13-át a Fatimai Miasszonyunk tiszteletére tartják, s a templom egy fatimai kegyszobormásolatot is kapott.

A kicsiny falunak hatalmas katolikus temploma van, 1806-ban építették át, kiemelt jelentőségű műemlék. Az eredeti templom még 1737-ben épült, Szent Péter és Pál nevét hordozza.

A Zomborból vezető út mellett egy szenthely is található, ahová a mai napig rendszeres zarándoklatokat szerveznek. Több alkalommal is megjelent itt Szűz Mária, azt mondják a helyiek.

A falunak valóban van egy különleges hangulata, ahogy az ember áthajt a kis hídon, és beér a településre, amelyet minden oldalról víz vesz körül. A hatalmas templomépülettől vezet az út minden fontosabb állomásunkhoz: a könyvtárhoz, a tájházakhoz, az iskolához.

Az Október 22-e iskola öt évvel ezelőtt költözött teljesen új épületbe, ma is mintegy 350 tanulója van összesen 16 osztályban. Itt azonban soha sem volt magyar oktatás, és a sokácok sem horvátul, hanem szerbül járják ki a nyolc osztályt.

NINCS MÁR, AKI MAGYARUL OLVASNA

A templommal szemben található monostorszegi könyvtárba ma már nem jár olyan olvasó, aki magyar nyelvű könyvet kölcsönözne ki. A polcokon szerb és horvát nyelvű irodalom sorakozik, a magyar könyvek közül néhány klasszikus jelzi, hogy ezen a vidéken is volt igény effélére.

– Ide, a könyvtárba, tíz évvel ezelőtt bejárt még néhány, talán tíz olvasó, akik kikölcsönöztek magyar könyveket, de mind meghaltak. Aztán öt évvel ezelőtt elajándékoztam a könyvek zömét a zombori Kaszinónak. Valamennyi magyar könyv megmaradt, néhány klasszikus költő, de a többit elvittem. Tulajdonképpen nem is emlékszem magyar olvasóra, az elmúlt öt évben biztosan senki sem vett ki magyar könyvet. Anyám kölcsönzött ki, míg jó volt a látása – mondja Elgec József könyvtáros, aki az ötvenes éveiben jár, s azt is hozzáteszi, az otthonán kívül nem volt hol és kivel beszélgetni az anyanyelvén, így ma már ő is sokkal könnyebben fejezi ki magát szerbül. Felesége sokác, így a gyerekei sem beszélik a magyar nyelvet, csupán az alapvető kifejezéseket ismerik.

Monostorszeg lakosságának nyolcvan százaléka sokác, a többi pedig szerb, magyar, roma kisebbség.

– A magyarokat egy kicsit talán el is nyomják, mondja Elgec Ilona, aki 35 éven át a helyi iskolában volt titkárnő. Horvátországból ide jött férjhez.

– Két hónappal ezelőtt megalakítottuk a VMSZ helyi szervezetét itt a faluban, engem kértek fel elnöknek, de mondtam, hogy erre már idős vagyok. Azt tartják, hogy én tudok a legjobban magyarul. Húsz tag van, ők azért elég jól beszélik a magyar nyelvet – mondja, s azt is hozzáteszi, egy kis reményt nyújt most ennek a szervezetnek a megalakulása, valahogy azok is csatlakozni akarnak, akik nem beszélnek magyarul.

– Ki is gondolt abban az időben, a hetvenes-nyolcvanas években arra, hogy a magyar nyelvre majd szüksége lesz egyszer? Csak fakultatívan lehetett magyarul tanulni, de az nem sokat ért. Én jól beszélek, mert nyolc osztályt magyarul végeztem Baranyában, ide csak férjhez jöttem. Középiskolát már Eszéken végeztem, aztán Újvidékre kerültem. Magyarul csak otthon beszéltünk, s a gyerekek is szerbül végezték az iskolát. A fiaim ráadásul oroszt tanultak, más idegen nyelvet nem – meséli Elgec Ilona.

AZ ASSZIMILÁCIÓ ELKERÜLHETETLEN

A faluban egyébként megtette a magáét az asszimiláció. Elgec Ilona meglátása, hogy a magyarok olyan kevesen voltak és vannak, hogy elnyomták őket, igaznak látszik, hiszen a település, amely híres tájházairól, hiszen sokác, roma tájháza is van, semmiféle magyar emléket nem őriz a faluban, nincs tájháza a magyar kisebbségnek, nincs művelődési egyesülete. A szomszédos Bezdánban több a magyar, Monostorszegen mindig kevesen voltak, s ha az a néhány középkorú és idősebb ember elmegy közülük, senki sem lesz, aki magyarul szóljon a faluba érkezőkhöz.

A faluban a sokác tájház tulajdonosnője Jelisaveta Bešenji, akit mindenki csak Erzsikeként ismer. Magyarul is szépen fejezi ki magát, de maga is mondja, hogy már főként szerbül gondolkodik.

– Minden összekeveredett ebben a faluban. A sokác és a magyar szokások, az életmód, az ételek, ez mind közösen alakult ki, de nem baj, így szoktuk meg és elfogadtuk – teszi hozzá.

MAGYAR KULTURÁLIS ÉLET HIÁNYÁBAN

Amikor arról kérdezem Ilonát és fiát, Józsefet, volt-e valaha valamilyen magyar rendezvény helyben, színházi előadás, vagy más szórakozási lehetőség, azt mondják, szinte nem is emlékeznek ilyenre.

– Nagyon régen, amikor nagyon fiatal menyecske voltam, akkor valamilyen magyar rendezvény volt, táncoltunk, de azóta nem szerveztek itt ilyesmit.

– A bezdáni színház is vendégszerepelt nálunk magyar darabbal akkoriban, amikor egészen kicsi voltam – teszi hozzá József.

Ilona azt is hozzáteszi, hogy amikor Baranyából, Sepséről, ami csupa magyar falu volt, ideérkezett, nagyon furcsának találta, hogy itt alig élt magyar. Amikor a fia megnősült, s az unokák megszülettek, a nagyszülők magyarul beszéltek velük, de ez úgy tűnik nem volt elég.

– Tíz évvel ezelőtt szolgált itt egy magyar pap. Nem voltam nagyon vallásos, abban az időben az iskolában dolgoztam, nem is lehetett. Amikor viszont nyugdíjas lettem, felszabadultam. Ez a magyar pap rövid ideig tartózkodott itt, már a nevére sem emlékszem. Nagyon örültem neki, hogy magyarul misézett, akkor jártak a templomba magyarok is. Mindig vittem az unokámat magammal, de más fiatal, gyermek nem volt akkor sem a templomban – mondta Elgec Ilona.

A monostorszegiek egyébként ugyanolyan gondokkal küzdenek, mint más falvakban. Hatalmas az elvándorlás, ha nem is hosszútávra, de erről a településről nem kevesebb mint háromszáz nő jár Németországba, időseket ápolni. Ki egy, ki három hónapot tölt ott, majd egy hónapot itthon.

– Van itt potenciál, de még mindig nem éledt fel. Nagyon nehéz az élet itt, ahogy mindenfelé az országban. A hajógyárban is már csak húszan dolgoznak, régen 120-an voltak. A feleségem is idősekre vigyáz Németországban. Működött itt egy diszkó, abban tartottunk fenn egy gyorsétkezdét, de amikor a diszkó bezárt, az is tönkrement. A gyerekeket iskoláztatni kellett, a kisebbik fiam orvostanhallgató Belgrádban, ezért a feleségem kénytelen lett külföldön munkát vállalni. Egy hónapot ott van, egy hónapot itthon – mondja József.

A faluból eljövet azon gondolkodom, csoda, hogy egy településen, ahol egy emberöltőnyi ideje alig van magyar, még van, akinek a szájából tisztán csengenek a szavak. Monostorszeg különleges, gyönyörű település, ahová hamarosan nagyon sok turista érkezhet szerte a világból. Ők azonban magyar emlékekkel nem találkoznak majd Monostorszegen, a magyar kultúra gyökereit itt nem találják meg. Néhány magyar szót hallhatnak majd az utcán, ha az utazást nem halogatják sokáig.

Monostorszeg, valamint Bezdán és Zombor háromszögében terül el a Kozara, vagyis a nagy tölgyerdő, amely számos vadászt és relaxálni kívánó hírességet vonz, köztük a Schumacher testvéreket és Titót is, aki egy villát is emeltetett az erdő szélén, amely ma is megtekinthető, vadászszállásként üzemel. A tölgyes vadállománya nagyon gazdag, szarvasok mellett vaddisznók, fácánok, nyulak, borzok, rókák is élnek a sűrűben. Az erdőben a középkori Bartány várának romjai, néhány kősánc emlékeztet a valamikori erődre. A természetvédelmi terület 11 507 hektáron terül el.